
1568-ban a tordai országgyűlés munkáját hosszabb időn át folytatták, de január 13-át tekintik annak a napnak, amikor a vallásszabadságról szóló határozatot kihirdették. Emiatt ez a dátum vált emléknappá, amelyet a magyar Országgyűlés 2018-ban hivatalosan is a vallásszabadság napjává nyilvánított.
De mi történt Tordán 1568-ban?
Az 1568. január 6–13. között megtartott tordai országgyűlésen – János Zsigmond erdélyi fejedelem elnökletével egy olyan vallásügyi határozat született, amely
a világon először mondta ki, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával megegyezik, mert a hit Isten ajándéka.
Ez a határozat a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, a gyülekezetek számára pedig a szabad lelkészválasztást foglalta törvénybe.

Körösfői-Kriesch Aladár: Dávid Ferenc beszéde az 1568-as tordai országgyűlésen című alkotása
A tordai országgyűlés vallásügyi határozata talán Erdély legnagyobb ajándéka az európai kultúra számára. A vallásszabadságot törvénybe iktató erdélyi rendek, a magyarok, a székelyek és a szászok közös egyetértésével hozott határozat évszázadokra biztosította a felekezeti együttélés békés feltételeit. Európa többi országában majdnem másfél évszázadnak kellett eltelnie, hogy megfogalmazódjon az az eszme, amely a békés együttélést lehetővé tette.
A 2018-ban elfogadott törvény méltó főhajtás az 1568-ban, Tordán elfogadott vallásügyi törvény előtt, amely a világon először mondta ki a modern demokrácia egyik alapértékét.

A 2018-ban felavatott Vallásszabadság szobra Tordán/forrás:unitarius.org
Miért fontos ez ma?
Ennek megértéséhez Sándor Krisztina, az Unitárius Egyház főgondnokának szavait idézzük, aki 4 évvel a tordai vallásszabadság szobrának felavatása után így fogalmazott:
“ Négy éve áll itt ez az emlékmű, a vallásszabadság emlékműve. Alkotója Liviu Mocan kolozsvári képzőművész. Alkotásának címe: Ad astra, vagyis a csillagok felé. Négy éve áll itt, Torda központjában ez az alkotás, és hirdeti azt, ami a maga idejében egyedülálló cselekedet volt a világon. Mert a hit Isten ajándéka – fogalmazott így az egykori erdélyi országgyűlés, 1568-ban itt, Tordán. Ebben a kijelentésben ma több részlet is igencsak figyelemre méltó. A helyszín, a döntés tartalma és az időpont egyaránt különleges – főként a mai ember számára. Egyfelől: itt ülésezett az országgyűlés. Itt, a ma több mint negyvenezres lakosságú Tordán, ahol ma a magyar lakosság kevesebb, mint tíz százalék. Itt, Közép-Erdélyben, 452 km-re Budapesttől, a mai országgyűlés helyszínétől… Másfelől: a hit Isten ajándéka – fogalmaztak így az egykori országgyűlésen. A mai jogászok, az alkotmányok és a törvények ismerői számára többnyire idegen ez: Istenre, hitre hivatkozni a törvényalkotás során?! Hogy is van ez? Aztán itt van az időpont: 1568. Az a korszak Erdély történelmében, amikor – mily ismerős ez ma is –, ugyancsak két nagyhatalom között egyensúlyoztunk. Ebben a törékeny helyzetben született az abban a korban páratlan és egyedülálló országgyűlési határozat, amelynek évfordulóját ma ünnepeljük. A vallásszabadság törvénybe iktatása a korabeli Európában századokkal megelőzte a mai Nyugatot. Ez volt az a törvényalkotás, ami alapján az unitáriusokat is elismerték, és négy bevett felekezetről beszéltek az országgyűlési határozat következtében. A rá következő évszázadokban ugyan voltak még számottevő ellentétek a négy bevett felekezet között is, de megszűnt a szó szoros értelmében vett vallásháború kirobbanásának veszélye! Erdélyben ezt követően nem pusztítottak el közösségeket a vallás nevében, miközben Hollandiában, Svájcban még az 1700-as években is máglyára küldtek vagy kivégeztek embereket a hitük miatt!" (forrás:unitarius.org.)
A vallásszabadság nem csupán történelmi emlék, hanem ma is élő kérdés, amelynek jelentőségét talán épp a különbözőségeink elfogadásán keresztül érthetjük meg igazán. Ha eltérő vallási közösségeket, hitet vagy éppen világnézetet tisztelünk és meghallgatunk, azzal a békés együttélés feltételeit erősítjük. A tordai példának ma is üzenete van: a hit nem lehet kényszer, csak szabad döntés.

Meghívó
A vers összeköt








