
Hozzávalók:
Az alaphoz:
- 4 db tojás
- 3 ek liszt
- 1 ek kakaó
- 2 ek olaj
- 4 ek kristálycukor
Az összeállításhoz:
- 2 ek olvasztott vaj
- 2-3 ek tej
- 2 ek szilvalekvár
A díszítéshez:
- 20 dkg fehércsokoládé
- színes cukormáz
- színes gyöngyök
- cukordíszek
A tojásokat habosra felverjük a cukorral. Ezután lassan hozzácsorgatjuk az olajat, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet. Egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha megsült, rácsra tesszük, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Ezután a piskótát teljesen összemorzsoljuk, majd összekeverjük az olvasztott vajjal, a lekvárral és annyi tejjel, hogy jól formázható massza legyen belőle. Ha elkészültünk, rögtön kiadagoljuk a tésztát, és a megfelelő formára igazítjuk. A kis formákat ezután betesszük a fagyasztóba egy rövid időre. Nagyon fontos, hogy kellően hideg legyen a felületük, ehhez elegendő kb. 20 perc.
Közben a fehércsokoládét felolvasztjuk, és előkészítjük a nyalókák pálcikáját. Mindegyiknek a végét (kb. 1 centiméter hosszan) belemártjuk a csokoládéba, majd jó mélyen beleszúrjuk a megformázott sütikbe. Ezután azonnal visszarakjuk őket a fagyasztóba még öt percre. Ha letelt az idő, újra elővesszük a nyalókákat, és mindegyiket belemártjuk az olvasztott csokoládéba úgy, hogy teljesen bevonja a felületüket. Ha nem sikerül tökéletesre, akár még egyszer meg lehet ismételni ezt a lépést, miután az első csokoládéréteg megkötött. A csokoládé gyorsan fog kötni a hideg nyalókákon, ezért fontos jól behűteni őket.
Ha elkészültünk a bevonattal, jöhet a legjobb rész, a díszítés. Ezt érdemes mindenképpen a gyerekekkel együtt csinálni, mert úgy igazán nagy élmény.
A recept megjelenését a Koronás Cukor támogatta.
