„Miért pont én maradtam életben?” – Legyőztem a rákot! És most hogyan tovább?

Pszicho

„Miért pont én maradtam életben?” – Legyőztem a rákot! És most hogyan tovább?

A diagnózis: rák. A cél: legyőzni. De mi van utána? Mert az egyértelmű, hogy percek alatt változik meg az életünk, mikor a diagnózissal szembesülünk, de az, hogy mi van a gyógyulási folyamat után, milyen érzések kavarognak bennünk és milyen nehézségekkel kell szembenézni, kevésbé tárgyalt kérdéskör...

A KSH adatai szerint 2019-ben összesen 78.684 esetben diagnosztizáltak újonnan felbukkanó rosszindulatú daganatos megbetegedést. Ennyi ember szembesült azzal, hogy sejtjei támadást intéztek önmaga ellen, a kiút pedig rögös, döccenőkkel teli, ráadásul az is kétséges, oda jutunk-e, ahová szeretnénk. A szembesülés után, a küzdelem szakaszában elengedhetetlen a saját erőforrások mozgósítása, a tenni akarás és a valódi, gyakorlatban megtett lépések ideje ez. Ugyanakkor hiába az elszántság, a remény és a hit, a félelmek nem maradnak el.

Szintén 2019-ben 32.012 fő hunyt el e betegség következtében. Bár nem tudjuk, az elhunytak mikor betegedtek meg, a betegség ténye önmagában felébreszti a haláltól való félelmet. De nemcsak az okozhat szorongást: a beavatkozások fájdalmai, az esetleges rosszullétek, a megfogyatkozott erő, a külső megváltozása, a munkából való kiesés, a lelki megterhelés mind-mind ott lógnak a levegőben a diagnózissal való szembesülés pillanatától kezdve.

Minden borulhat: régi és új kapcsolatok rendeződése

Egy rákos megbetegedés jelenléte túlmutat az egyén szintjén, nemcsak egy embert, hanem a család egészét érinti: az addigi normál működés felborul, a szerepeket átmenetileg biztosan újra kell szervezni, a távolabbi rokonok és barátok „furcsán viselkedhetnek”, mert nem feltétlenül tudják, hogyan közelítsenek, tovább fokozva ezzel a megélt szorongást...

Öröm az ürömben, hogy a kórházi tartózkodások és kezelések alatt sokan kötnek különféle szoros és kevésbé szoros kapcsolatokat más érintettekkel. Az ő jelenlétük nagy támogató erővel bír, hiszen ők TÉNYLEG tudják, min megy keresztül a másik, nem „csak” fokozott empátiával próbálnak együttérezni. Sokan találnak ebben erőforrást, és ez jó módja annak is, hogy könnyebben, akár még humorral is tudják venni az egyes beavatkozásokat.

Gondoljunk csak a filmekben gyakran előbukkanó képre, amikor két beteg együtt vesz részt a kemoterápiás kezeléseken és közben „jól szórakoznak”. Vagy legalábbis törekszenek rá, hogy minél inkább megkönnyítsék egymásnak és saját maguknak. Nem hagyják, hogy a másik feladja a küzdelmet, ez pedig a gyógyulási folyamat központi eleme lehet.

Legyőztem! És most?

A rákkal való sikeres küzdelem bár óriási örömöt okozhat, általában vannak olyan tényezők, amelyek némi árnyékot vetnek erre a boldogságra.

  • Bűntudat

Előfordulhat például, hogy a sorstársak között nem volt mindenki ilyen szerencsés. Ez nemcsak egy veszteségélmény és gyászfolyamat, de   

meg kell küzdeni a túlélők bűntudatával is. Jöhet a kérdés: miért pont én maradtam életben?

A választ ki-ki saját hitrendszere szerint tudja megadni, mindenesetre a kérdéssel való szembenézés elengedhetetlen.

  • Félelem

A gyógyulás örömét árnyalhatja az is, hogy a sokszor a túlélők gondozásának része a daganat kiújulásának megelőzése is. Ez pedig félelmet és szorongást állandósíthat, vagyis elképzelhető, hogy az illetőben naponta az dübörög: „meggyógyultam, de azért mégse teljesen”.

  • Egészségfókusz

A testi egészség visszanyeréséhez fontos, hogy az egészséges életmód megtartására különösen figyeljünk. Ez nemcsak a testmozgás és az étkezés területét érinti, bár ott sem elhanyagolható, például a testsúly kontrollja: a mell vagy prosztatarákot túlélők a kutatások szerint 70 százalékos valószínűséggel túlsúlyosak, ami növeli a mellrák, vastagbélrák, veserák, nyelőcsőrák és méhnyálkahártyarák kockázatát. Vannak kutatási eredmények arra is, azoknál a betegnél, akiknél a daganatos megbetegedést nagy valószínűséggel a dohányzás vagy alkoholfogyasztás okozta, a káros szenvedélyekhez való visszatérés növeli a komplikációk kockázatát és csökkenti a túlélés esélyét.

Reményre ad okot, hogy a vizsgálatok eredményei alapján úgy tűnik, a túlélők jelentős hányada nyitott az életmódbeli változtatásra, még akkor is, ha nem lát összefüggést életmódja és korábbi betegsége között. A megelőzés érdekében találnak ehhez magukban energiát. Ebben további segítséget nyújthat, ha sikerül megfogalmazni egy olyan jövőképet, ami felé aktívan törekedni szeretnének. Az életmódváltás sikere még esélyesebb, ha maga az orvos, az onkológus tesz erre javaslatot.

  • Önbizalomszerzés

Testi betegség ide vagy oda, a lelki egészség visszanyerése és megőrzése nem hagyható ki a rendeződési folyamatból. A stressz és a szorongások kezelése, a munkahelyre és baráti társaságba való aktív visszatérés szintén egy olyan feladat, ami kezdetben nagy énerőt és bátorságot igényelhet. A régi hobbik folytatása vagy új, fizikai állapotnak megfelelő hobbik keresése ismét aktivitást, örömteli pillanatokat adhat a mindennapoknak. 

  • Családi viszonyok

Ahogyan fentebb írtuk, a családi viszonyok átrendeződése a betegség ideje alatt teljesen normális jelenség. Nagy feladat azonban az, hogy a gyógyulási folyamat lezártával visszataláljunk a régi rendhez, vagy éppen kialakítsunk egy új struktúrát. Közös munka ilyenkor elérni, hogy senki ne a beteget vagy éppen a megmentőt lássa a másikban. Sok családban ez a visszarendeződés megoldható házon belül, azonban jónéhány helyen elkél ilyenkor a segítség: egy családterápiás üléssorozat sokat segíthet!

Nehéz idők ezek a félig-felszabadult gyógyulás utáni hónapok, de minden okunk megvan a reményre: a nehezén már túl vagyunk!

Ajánljuk még:

Nárcisztikus vagy egészségesen magabiztos?

Bátran merem állítani, hogy a „nárcisztikus” az egyik leggyakoribb címke, amivel a hétköznapokban találkozom. Épp ezért máshogy kell értenem akkor, ha magánemberként, és akkor, ha pszichológusként veszek részt a helyzetben.