Nálunk megtörténhet az, ami Törökországban? – interjú Szántó László épületszerkezeti szakértővel

Bár mindannyian „csak” a hírekből ismerjük a törökországi helyzetet, a közölt képsorok és a helyszíni megszólalások kapcsán az első dolog, ami eszünkbe jutott: vajon nálunk lehetséges-e ilyen erejű földmozgás?

Valóban leginkább a sajtóból ismerjük a részleteket, de Magyarországról négy, tartószerkezet-tervezéssel és oktatással foglalkozó mérnök kolléga is a helyszínen van a Budapesti Műszaki Egyetem képviseletében, tehát nekünk, szakmabelieknek tőlük is vannak információink. A február 6-i törökországi földrengés kiemelkedően magas erősségű volt még Törökország történetében is, azzal együtt, hogy az a vidék földrengések szempontjából eleve magasabb kockázatú. A Föld tektonikus lemezeinek egymásnak feszülése, a lemezek elmozdulásakor felszabaduló hatalmas energia okozza a földrengést, amely az epicentrumban érezhető a legerősebbnek, majd, ahogy egyre távolodunk, a rengés hatása egyre csökken. A lemezek törésvonalak mentén mozdulnak el, a törésvonalakban elhelyezkedő területek a fokozottan földrengésveszélyes zónának. Mivel az elmozdulás után a lemezek keresik az új egyensúlyi pontjukat, az első földrengést utórengések követik, ahogy ezt most is láthattuk, és nem csak a török-szír területeken, hanem Romániában, Szerbiában, Horvátországban is mozdult a föld. Az utórengések egyébként minden esetben kisebb erősségűek, mint az első földrengés: Törökországban 5,6-os erősségű volt a legnagyobb utórengés. Bennünket nem fenyeget a törökországihoz hasonló erősségű földmozgás, Magyarországon a várható földrengési hatások lényegesen kisebbek. Ahogy egyre távolodunk a déli törésvonalaktól Európa északi része felé, egyre kisebb erejű földrengésekkel számolhatunk. A híradásokban egyre gyakrabban jelennek meg földrengésekről szóló hírek, melynek oka nem a földrengések számának növekedésének, hanem az információáramlás felgyorsulásában keresendő. Az elérhető információknak köszönhetően a geológusok, tartószerkezet-tervező mérnökök, kutatók munkája nyomán egyre többet tudunk a földrengésekről. Ezt is figyelembe kell vennünk, amikor a képeket, szövegeket értelmezzük.

A képsorok ambivalens érzéseket keltenek, hiszen a teljesen összeomlott épületek közvetlen közelében vannak szinte épen maradt tömbházak is, és laikusként nehezen tudjuk értelmezni, hogy egyes lakóépületek egy 7,8-as erősségű földrengést is kibírnak, míg mások megsemmisülnek. Mivel magyarázható ez a különbség?

Jól látni a híradásokból, hogy nagyjából háromféle épület van, volt a földrengés helyszínén: az összeomlott, megsemmisült épületek, mellettük a megrongálódott, esetleg eldőlt, de nem szétesett építmények és maradtak lakható állapotban lévő házak is. Szembetűnő a különbség, aminek hátterében vélhetően többféle építési, kivitelezési hiba is megbújhat, hiszen a törökországi építés-kivitelezői fegyelem, szabálykövetés sokkal megengedőbb, mint nálunk vagy Európa nyugati államaiban. Az összedőlt épületeknél probléma lehetett a rossz konstrukciói is, de sokkal valószínűbb, hogy a földrengésben összedőlt épületek építési hibáit a szabályok be nem tartása okozta. Nem lett volna szabad ekkora károsodást szenvedniük, ha az építők szabályszerűen jártak volna el a kivitelezés során, hiszen Törökország is önkéntesen az Európai Unióban egységesített Eurocode szabványok alapján tervezi és szervezi az építési beruházásait.

Mit takar ez a szabályozás?

2010 óta mi is ezen előírások szerint dolgozunk Magyarországon, ami azt jelenti, hogy tizenhárom éve minden egyes újonnan megépült épületen tartószerkezet-tervező mérnökök vizsgálják az ingatlan földrengésálló-képességét a szabványos vizsgálati eljárás szerint. A tartószerkezet tervező mérnökök az építészeti elképzelések (épülettömeg, megjelenés, elvárt funkciók, áthidalandó fesztávolságok...) figyelembevételével dolgozzák ki a tartószerkezeti rendszereket, majd a szabványok által meghatározott hatásokra, a szabványok által előírt számítási, méretezési és számítógépes modellezési módszerek segítségével vizsgálják ezek földrengésállóságát, tervezik földrengésállóvá az épületet.

Azt is érdemes tudni, hogy Magyarországon minden forgalomba hozott építőanyagot be kell vizsgáltatni az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nkft.-vel (ÉMI), és ugyancsak az ÉMI támogatja a szakmát az Építésügyi Műszaki Irányelvek megfogalmazásával. Ugyanakkor kétségtelen, hogy nem azonos figyelemmel kezeljük a tervezést és a kivitelezést – leggyakrabban a kivitelezés rovására. Németországban például hagyománya van annak, hogy a tervező végigkíséri a terv megvalósulását is, nemcsak a terv elkészítésében „illetékes”. Erre itthon is szükség volna: szorosabban kellene együttműködniük a tervezéssel és megvalósítással foglalkozó szereplőknek.

Milyen erősségű földrengés elviselésére paramétereznek a szakemberek Magyarországon egy új épület megtervezése és kivitelezése során?

A földrengési hatások 475 éves visszatérési periódusidőhöz és 10 százalékos túllépési valószínűséghez kerültek meghatározásra. A méretezés során Magyarország területeire – a földrengési veszélyeztetettségnek megfelelően – eltérően megadott talajgyorsulási értékeket veszünk figyelembe. Magyarországon nem várható egy a törökországihoz hasonló mértékű és hatású földrengés. Ugyan a méretezési szabványok nem a Richter-skála szerinti értékekkel jellemzik a földrengési hatásokat, de azt fontos tudni, hogy a műszeres mérésekkel visszaigazolt legnagyobb magyarországi földrengés 5,6, míg a műszeres mérések előtti időszakban – a bekövetkezett károk alapján becsült – földrengés 6,3 magnitúdójú volt. A mostani törökországi földrengés a nálunk várható legmagasabb 6,0-6,5-ös földrengéshez képest nagyságrendekkel nagyobb erejű volt.

Magyarországon a jelenleg érvényes szabványok szerint megépült épületek ki kell, hogy bírják azt a terhelést, amit egy, a törökországihoz hasonlóan ritkán előforduló magyarországi földrengés jelenthet.

A földrengésre való méretezésnek azonban csak egyik értéke a talajgyorsulás, ami a sziklás alapkőzetben lép fel. Több más szempontot, például az eltérő talajrétegek egymáshoz való viszonyát is figyelembe vesszük. Az egyéb rétegek ugyanis, mint például a homokos kavics, az agyag vagy a homok ún. tranziterként működnek, vagyis csendesítik az alapkőzet esetleges rezgését. Ezt a komplex hatást vizsgáljuk, amikor egy épületet földrengésállóra tervezünk. A törökországi példa pontosan azt mutatta meg, hogy lehet földrengésálló épületet tervezni, hiszen még földrengésveszélyes zónában sem omlott össze minden ház, tehát leginkább a tervezésre és megvalósításra vonatkozó előírások betartásától, a kivitelezői fegyelemtől függ az épület minősége.

Az összedőlt épületeket látva az is sokunkban felmerült, hogy azt sem tudjuk, mit kell tennünk földrengés esetén, és ezzel kapcsolatban is sokféle információ kering a sajtóban. Mit tehetünk a személyes biztonságunk érdekében ilyen esetben?

Amennyiben az történik, ami most történt Törökországban, valójában nincs időnk cselekedni, hiszen egy több emeletes épületből kijutni nem könnyű, miközben mozog az egész szerkezet, de nyomatékosítom: a törökországi esetet nem szabad hasonlítgatnunk a Magyarországon potenciálisan előforduló talajmozgásokkal sem azok intenzitása, sem épületbiztonsági szempontból. Nálunk a kivitelezői fegyelem sokkal feszesebb, és az épületek zöme nem omolna össze ilyen erősségű földrengésnél. A földrengésveszélyes országokban külön tanítják a lakosságnak, hogyan kell átvészelni egy rengést, de nálunk azért nincs ilyen felkészítés, mert nem vagyunk veszélyben.

Bíznunk kell tehát abban, hogy az épület, amiben lakunk, földrengésálló.

Ugyanakkor érdemes tudnunk, hogy az egyes tartószerkezet-típusok különböző módon viselkednek talajmozgás hatására. A mai épületek többsége vasbeton pillérvázas szerkezeti rendszerű. A vasbetonvázas pilléreket vasbeton falakkal merevítjük, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a lépcsőházi blokkok a legbiztonságosabbak, azok bírják a legnagyobb terhelést földrengés esetén. Ugyanígy egy vastag falú házban az ajtónyílásban van nagyobb esély a sérülésmentességre, mert a tartószerkezetnek ott van az egyik legerősebb része. Nem lebecsülendő kockázatot jelentenek azonban a lakásban eldőlő bútorok és kipotyogó tárgyak: jelentősebb mértékű földrengések során ily módon is komoly sérüléseket lehet szerezni. Nem véletlen, hogy Japánban, ahol nagyon magas a földrengéskockázat, és rendszeresen átél földrengést a lakosság, rögzített bútorok vannak a lakásokban.

Van-e példa Magyarország modern kori történetéből arra, hogy épületek dőltek volna össze földrengés miatt?

A jelenlegi magyarországi területeken feljegyzett földrengésekkel kapcsolatban ugyan jelentős anyagi károkról, újjáépített épületekről tudunk, de nincs említés halálos áldozatokról. Komoly épületkárokkal járó földrengés 1763-ban Komáromban volt. Most minden gondolatunkat a törökországi katasztrófa árnyalja, ezért nehéz megnyugodni attól a gondolattól, hogy valójában kisebb épületkárokkal jelentkező földrengések egy-két évtizedenként, nagyobb épületkárokat okozók pedig 50-100 évente fordulnak elő. A napokban Horvátországban és Romániában is voltak földrengések, nálunk ritka, 4,8-as és 5,7-es értékkel, a törökországi állapotokkal össze sem mérhető következményekkel. Tudatosítanunk kellene, hogy egy törökországi helyzetre nálunk nem kell készülni. Kisebb földrengések esetében persze attól még megsérülhetünk, hiszen egy leomló kémény vagy egy szekrényből kirepülő tányér is veszélyes lehet, de ilyesmi is nagyon ritkán fordul elő ebben a térségben.

A földrengésállóra tervezett új épületeknél mennyi időre lehet biztonsági garanciát vállalni?

A jelenlegi érvényes szabvány ötven évben határozza meg az épületek tervezési élettartamát, a hidakét pedig száz évben. Nem kell megijedni, ez nem azt jelenti, hogy maga az építmény csak ötven évig biztonságos, hiszen nagyszerű állapotban lévő igen régi épületeink is vannak, természetesen. Persze, nem lehet örökéletűre tervezni egy épületet, de nagyon sokat tehetünk az ingatlan élettartamának kitolásáért az állagmegóvó beavatkozásokkal, amelyek szintén tervezhetőek. Nem szabad például elhanyagolni egy beázást, az elmozdult cserepeket, nem kell megvárni, hogy a málló vakolat figyelmeztessen: tennünk kell valamit lakóingatlanunk védelme érdekében.

A földrengés nagyon ritka jelenség, és nem is ez a legnagyobb veszélyforrás számunkra, hanem az, hogy elhanyagoljuk a lakókörnyezetünket, épületeinket.

Amikor például egy társasházban egy elmozdult cserepet 5-10-15 évig nézünk, és nem javítjuk meg, ne csodálkozzunk, ha ennek meglesz a böjtje! A tervezés során nem azzal kell számolnunk, hogy a gondatlanságnak kitett épületek sérülésmentesek maradjanak, hanem, hogy megfelelő karbantartás mellett az adott épület minél több ideig biztonságos maradjon. Gondoljunk csak bele, hogy a jelenlegi épületállományunk több mint kilencven százaléka meghaladta már az építési élettartamát, mégis áll és lakható.

Egyre több olyan új épületet látunk, amelyek rendhagyó tervezői koncepcióról árulkodnak, szabálytalan formákkal, meglepő megoldásokkal. Vajon ezek a szabálytalan formák is kibírnák a terhelést?

A mai építészeti, funkcionális beruházói elvárások nem feltétlenül a tartószerkezeti rendszerben jól működő épületeket veszik előtérbe. Míg egy hagyományos épületen az ablakok szépen rendben, osztásban vannak, és a tömör falfelületek függőlegesen egymáson állnak, vagyis az épület tartófalai szintenként egymáson vannak, addig a legújabb trendek szerint ez már unalmas. Rengeteg új házon összevisszaság látszik. Gyakori például, hogy a földszinten kigyengítik, az emeleteket pedig megerősítik a tartószerkezetet. Érdekes jelenség Magyarországon – és talán ezzel függ össze az imént említett anomália is –, hogy építészeti tervzsűrink van, ezzel szemben viszont mérnöki zsűri nem létezik. Vagyis az építészeti tervzsűri megítélése alapján az épületek továbbléphetnek egy hatósági eljáráson anélkül, hogy egy mérnöki zsűri megítélné megvalósíthatósági szempontok alapján. Így aztán ott tartunk, hogy

amikor Eiffel lerakta a tornyát Párizsban, még a talpára állította, ma már valószínűbb, hogy a tornyával szúrnánk a földbe.

Ezek szerint érdemes volna szigorítani az építési engedélyeztetési eljárásokat?

Jelenleg a családi házakat és a kisebb épületeket nem kell engedélyeztetni, amit nem tartok jó iránynak, már csak azért sem, mert manapság már olyan elvárásokkal szembesülünk az épületek megjelenésével kapcsolatban, amelyeket nem vagy nem feltétlenül lehet a természetes tartószerkezeti viselkedés keretében megvalósítani. Az engedélyeztetési eljárásnak éppen az volna a lényege, hogy időben derüljenek ki az esetleges kockázatok, még mielőtt emberi és gazdasági károk keletkeznének. Az is szerencsés volna, ha a tervezők végigkísérhetnék a kivitelezési folyamatot, hiszen a tervektől nem volna szabad tervezői jóváhagyás nélkül eltérni. Magyarországon az egyik legfőbb gond, hogy a kivitelezés elválik a tervezéstől, és sok esetben a végrehajtott módosításoknak semmilyen szakmai kontrollja nincs. Ebben kell jóval tudatosabbak lennünk, úgy sok kártól és bajtól kímélhetjük meg magunkat.

A városi lakosság jelentős része él társasházakban, tömbházakban. Itt kinek a felelőssége a közös használatú ingatlan állagmegóvási feladatainak a szorgalmazása, végrehajtása?

A felelősségig még el sem jutunk, mert annak sincs hagyománya, hogy a ház tervrajzait a közös képviselő rendelkezésére bocsássuk. Sok háznak a műszaki rajza a közös képviselőnél nincs meg, pedig e nélkül nem lehet állagmegóvást tervezni. Az első lépés tehát átadni a közös képviselőnek egy műszaki tervcsomagot, hogy amennyiben probléma adódik vagy átalakítási igény merül fel, akkor egy megfelelően dokumentált alapállásból lehessen kiindulni. Ez a lakástulajdonosok felelőssége. A közös képviselőé pedig az, hogy folyamatosan figyelje az épület működését, állapotát és javaslatot tegyen az állagmegóvási, korszerűsítési, felújítási munkálatokra. Nem árt például bizonyos időközönként – legalább tízévente – műszaki állapotfelmérést kérni, mert amikor már valamilyen probléma van, a helyreállítás sokkal többe kerül, mint a „szűrővizsgálat”. Persze, minél idősebb egy épület, annál sűrűbben indokolt az állapotfelmérés és a különböző beavatkozások is.

Egyértelmű, hogy e tekintetben nem vagyunk elég tudatosak. Sok mindent nem is tudunk az épületről, amelyben élünk.

Persze, mert a lakosság jelentős része egy önkormányzati bérházas környezetben szocializálódott, ahol nem tanultuk meg az egyéni felelősség gyakorlását és nem alakult ki a tulajdonosi szemlélet. Azért ez változóban van, és reméljük, hogy a felnövő generációk már nemcsak ökológiai témákban, de épített környezetükkel kapcsolatban is sokkal tudatosabban fognak viselkedni.

Nyitókép: Hilmi Hacaloğlu/Wikimedia