Megosztó

„Nem vetted fel a férjed nevét? Akkor mindenki azt hiszi, vénlány vagy!”

Esküvő alkalmával felmerül a kérdés, hogy az ifjú feleség felvegye-e valamilyen formában a férje nevét, illetve a férj változtasson-e a maga vezetéknevén. Fontos kérdés ez, szimbolikusan is: a nevünk mi magunk vagyunk, identitásunk alapja, hogyan hívnak bennünket. Éppen ezért, valaki vágyik rá, hogy „né” legyen, vagy hogy a házastársával közös vezetéknevet viseljen – más viszont a világból is kifut már csak a felvetés miatt is. És mindkét döntés rendben van, ha tudjuk, miért hoztuk, és mi magunk rendben vagyunk vele.

Mielőtt megházasodtam volna, már tudtam, hogy választottam mit szeretne: azt akarta, vegyem át a nevét teljes egészében, és csupán egy -né toldás különböztessen meg bennünket. Csírájában elfojtottam az ötletet, egy percig sem vágytam ilyesmi változásra az életemben. Amikor átvettem a nevelőapám nevét, már megvolt a névváltoztatás, amire gyerekkorom óta vártam. Ezt elfogadta a férjem is, így letettünk a névváltoztatásról. Azt már nem ecseteltem, hogy attól még, hogy a felesége akartam lenni, nem akartam „odaadni a nevem”, nem akartam „csak né” lenni, olyan ember, akinek minden bemutatkozáshoz mintegy pluszban hozzá kell tennie, hogy egyébként milyen nevet kapott a keresztségben.

A férjem – beletörődve a megmásíthatatlanba – elfogadta az álláspontomat. Nem úgy a sógornőm, aki helytelennek tartotta a döntésemet, hiszen mint

kifejtette, amennyiben a nevemmel nem adom jelét annak, hogy házas vagyok, mindenki vénlánynak fog gondolni.

Természetesen egy pillanatig nem befolyásolt a döntésemben ez a felvetés, maradtam a nevemnél. De hiába teltek el évek, azóta is foglalkoztat a gondolat: valóban másokat is érintő, családok sorsát befolyásoló, társadalom felé üzenetet hordozó, közösen megvitatandó kérdés, hogy hívjanak egy nőt az esküvője után?

Nő- és névtörténelem

Magyarországon 1894-ben született meg az első törvény arról, hogyan vehetik fel az asszonyok újdonsült férjeik nevét. Ez egészen 1952-ig hatályban volt, ez idáig Török József felesége csakis Török Józsefné lehetett. 1953-tól már Török Józsefné Gyenge Katalin néven is anyakönyveztethette magát az újdonsült asszony, megtartva lánynevét, ráadásul ha akart, Gyenge Katalin is maradhatott. A következő lépcsőfokra nem kellett sokat várni: 1974-ben működőképes lett a Törökné Gyenge Katalin forma, illetve a férj vezetéknevét is át lehetett venni, így Török Katalinra módosíthatta nevét példánkban szereplő nő. A trendeket követve 2002-ben újabb változatra adtak engedélyt: ekkortól a két családnév kötőjellel összekapcsolható, új vezetéknevet alkothatunk ezáltal. Nem egy családban a férj és a feleség is kötőjellel megalkotott új nevét használja, s a gyerekek is ezt a nevet viszik tovább. Ez a változtatás elsősorban a férfiak hátrányos megkülönböztetése miatt jött lére, ugyanis eladdig ők nem vehették fel feleségük nevét. Most már tehát számos alak közül választhat az ifjú feleség (és a férj is), kérdés azonban, hogy ki és miért változtatja meg a nevét a házasságkötéskor.

E kérdést megválaszolandó, egy nőkből álló Facebook-csoportban tettem fel a kérdést: felvették-e a férjük nevét, s mi szólt mellette vagy ellene.

A kérdésemre négy nap alatt közel 500 válasz érkezett (487, ha pontos akarok lenni) és számtalan véleményt és történetet olvastam arról, hogy ki, mi alapján hozta meg a döntését. A pontos életkor nem ismert, ám a csoport típusából adódóan a többség 30 és 50 közötti nő. Az egyöntetű vélemény az volt, hogy senki sem vénlány attól, hogy nem veszi fel a férje nevét, s úgy látták, hogy

tán eljuthattunk volna már oda, hogy ne azon kelljen aggódni, mit szól a falu, ha nem férjünk nevével éljük az életünket.

A válaszadók nagyjából fele-fele arányban változtatták meg nevüket az esküvő után. Azok, akik -né formátumra módosítottak mind megtartották saját nevüket, és első vezetéknévként csatolták a férj nevének -né változatát. Gyakoribb, hogy kötőjellel vették át szerelmük nevét. Az indokok között előfordult, hogy világgá szerették volna kürtölni, hogy házasok, s ezért változtatták meg a nevüket, ám sokan azért módosíttattak, mert a gyerekek miatt szerették volna, ha név tekintetében egységes a család.

Olyanból is több akadt, aki kizárólag a férje kedvéért változatott, és olyan válaszadó is volt, aki közelebbnek érezte magát a férjéhez ezáltal. Sokan meglehetősen gyakori vezetéknevektől akartak szabadulni, amihez kiváló alkalom volt a házasság, és a férj nem mindennapi neve. Két válaszadó volt olyan különleges helyzetben, hogy eredetileg

nem tervezte átvenni a férj nevét, mégis megváltoztatták a véleményüket, hiszen így az egyik férjezett nevén Királyné, míg a másik Hercegné lett.

Azok, akik nem vették fel választottuk nevét, számos esetben hivatkoztak arra, hogy nem kívánták a személyes dokumentumok cseréjét, ráadásul ragaszkodtak saját nevükhöz. Mint egyikük fogalmazott: nem akart „rebranding-kampányt”. Érthető ez, és rá is világít arra, miért aktuálisabb a névkérdés napjainkban, mint száz éve volt: ma a nők jó részének karrierje, egzisztenciája van már a frigy előtt. Sokan nem adnák lánynevüket, mert azon váltak ismertté szakterületükön, munkájukban. Szimbolikusan is nehezen elfogadható ma, hogy a lánynevünket egészében odaadjuk, hogy párunk nevét egészében, egy „né”-tag kíséretében felvegyük. A válaszadók közül többen meg is fogalmazták:

nem szeretnének csupán valaki toldalékai lenni,

illetve úgy gondolják, hogy ha valaki kérdezi a nevüket, az ő nevük érdekli, nem a férjüké. Mások azért nem váltanának, mert az édesapjuk nevét mindenképpen szeretnék életben tartani.

Sokakat az fogott meg, hogy bárki is vénlánynak tartaná azokat, akik nem vették fel a férjük nevét. Az egyik hozzászóló úgy fogalmazott, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, mert aki kötözködni akar, Kiss Piroskaként vénlánynak gondol, Szabó Lajosnéként pedig öregasszonynak. Van, aki hozzátette, hogy ha bárki is ítélkezik amiatt, hogy egy nő átvette-e a férje nevét, az nem a feleségről szól, hanem arról, aki ítélkezik. Nem egy olyan hozzászóló volt, aki az újdonsült anyósával veszett össze a kérdésen, ugyanis férje anyja nem volt megelégedve ha a meny nem akart osztozni a család nevével. 

A gyors közvéleménykutatásból kiderült, amit talán mind tapasztalunk is: ma már csak a legritkább esetben veszik fel a feleségek a férj teljes nevét, sokkal gyakoribb a kötőjeles változat, vagy a vezetéknév felvétele. És ami a legfontosabb: már nem szokáson alapuló mechanizmusok döntenek helyettünk, hanem mi, nők. 

Ajánljuk még:

Ez milyen menő! Ismered a Folk_ME online platformot? Félezer videónyi magyar népzenét hallgathatsz rajta!

Új dimenziókat nyitott a zenetanulásban a Hagyományok Háza fejlesztésében nemrégiben nyílt Folk_ME online népzeneoktatási platform, amely rendszerezett tudást kínál a népzene iránt érdeklődőknek. Az ilyen fejlesztésekre szoktuk azt mondani, hogy „ez milyen menő!” – és a Folk_ME valóban méltó rá. Akinek eddig csak szórványos ismeretei voltak a népzenéről, de szeretné jobban megismerni a magyar hagyományos kultúra hangzásvilágát, a zenészeknek, illetve azoknak a pedagógusoknak, akik a népzene oktatásában szorgoskodnak, hatalmas segítség ez a bárhonnan elérhető adatbázis. Nem beszélve a gyerekekről, akik már egy kattintásra elérik a magyar népzene reprezentatív gyűjteményét. Emellett az Utolsó óra program is méltó formát kapott a világhálón. Ez inspiráló!