Fontos-e a helyesírás a kommentekben? – interjú Veszelszki Ágnes nyelvésszel

Egyszer anya azt mesélte, hogy sosem válaszolt olyan szerelmes levélre, amelyikben helyesírási hiba volt. Hogy mennyit kapott, nem tudom, de mindig is kissé túlzásnak tartottam ezt a szigort (édesanyám egyébként kémia–biológia szakos tanár). Máskülönben azonban megértettem. Azóta is hiszem, hogy a szöveg, amelyet kiadunk a kezünkből, árulkodik rólunk. A szóhasználat, a megfogalmazás, és igen, a helyesírás is.

Az egyetemi tanáraimon és azokon a korrektorokon kívül, akikkel eddigi életem során együtt dolgoztam, nemigen találkoztam olyannal, akinek ne lett volna kisebb-nagyobb helyesírási hibája az általa leírt szövegben, beleértve magamat is. Nem az elütésekre vagy az ékezetek hiányára gondolok, bár olykor ezek is jócskán megnehezítik egy szöveg értelmezését az olvasó számára.

A cél: az egységesítés

Hazánkban a Magyar Tudományos Akadémia szabályozza a helyesírást. A XIX. század közepén kezdtek az egységesítéssel foglalkozni, 1832-ben jelent meg az első szabályzat, 1844-től lett a hivatalos nyelv a magyar Magyarországon. „Az egységesség a kulcsszó a helyesírás szerepe kapcsán. A helyesírás ugyanis nem valami fenyítő eszköz, nem a gyerekek kínzásának az eszköze az iskolában, hanem arra szolgál, hogy egységesen írjunk, és ezáltal kevesebb legyen a félreértés az írásos kommunikációban” – magyarázza kérdésünkre Veszelszki Ágnes nyelvész, kommunikációkutató, egyetemi docens, aki jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen dolgozik.

A helyesírási szabályzatot folyamatosan aktualizálják, hiszen elképzelhető, hogy bizonyos szabályokról kiderül: az írásgyakorlatban nem működnek, esetleg nehéz a szabályokat oktatni (ilyen módszertani okból változtattak legutóbb az egybe- és különírás tárgyalási módján a szabályzatban). Az aktualizálásnak az is része, hogy kicserélik a helyesírási példatárat. Így történt ez például az 1950-es évek közepén, amikor teljes mértékben lecserélték a korábbi politikai berendezkedés szókincsét a helyesírási szótárban, de hasonló történt az 1990-es években a rendszerváltás idején is. A helyesírási szabályzat mostani, legutolsó kiadása a tizenkettedik kiadás, amit 2015-ben fogadtak el, és ez az, ami jelenleg is érvényes.

Mi a szerepe az életünkben?

Veszelszki Ágnes szerint, ha mindenki úgy írna, ahogyan szeretne, akkor valós megértési nehézségekbe ütközhetnénk az írásgyakorlat során. Például sokaknak úgy tűnhet, hogy az „ly” meg a „j” megkülönböztetése az egyik legfontosabb helyesírási kérdés, ám érdemes tudni, hogy ennél sokkal fontosabb a központozás és az egybe- vagy különírás.

Olvashattunk néhány éve egy olyan perről, amely milliós összeget érintett egy vessző miatt, merthogy annak a kitétele vagy nem kitétele teljesen más értelmezést jelentett egy jogi szövegben.

„A magyar helyesírás értelemtükröztető jellegű. Például mást jelent a csuklós buszvezető különírva és mást a mozgószabály szerint írt csuklósbusz-vezető. Az előző olyan buszvezetőre vonatkozik, aki sokat csuklik, az utóbbi pedig egy sajátos busztípus sofőrjét jelenti. De hasonló példa az oltott mészkereskedőé is: ő az, aki már megkapta az oltását, ezzel szemben az oltottmész-kereskedőnél oltott mész kapható. Tehát a jelentéskülönbséget is ki tudjuk fejezni a helyesírással” – így a szakértő.

A pontatlan, nem szabálykövető írás félreértésekhez vezethet, amit olykor a közösségi oldalakon megosztott cikkek alatti kommentfolyamatokban is megfigyelhetünk. A nem megfelelő helyre tett vessző vagy annak hiánya, a rosszul alkalmazott egybe- vagy különírás, de még az ékezetek elhagyása is félreértésre adhat okot. „De a kommentvitákban sokszor lehet találkozni azzal is, hogy érvelési alappá válik a vitapartner helyesírása. Valójában ez személyeskedés, hiszen aki másnak a helyesírását kifogásolja, az nem a vita tényleges tárgyához szól hozzá, hanem a vitapartner valamely tulajdonságát minősíti. A másikat nem az érvei alapján, hanem a személyét annak a vélt vagy valós hiányossága alapján támadja. Pedig elképzelhető, hogy valaki gyorsan írta meg az üzenetét, ezért nem figyelt az írásmódra, de akár az is, hogy valamilyen részképességzavara van vagy nem volt lehetősége megtanulni helyesen írni” – magyarázza a szakember, hozzátéve, hogy a helyesírás elsajátítása nem csak, sőt, nem elsősorban a szabályok megtanulása révén történik.

Számít, mennyit olvas az illető, milyen gyakran kell összefüggő szöveget saját magának előállítania. Aki sokszor olvas helyesírási szempontból is igényes szövegeket, annak könnyebben rögzülnek a szabályszerű alakok, aki pedig sokat ír, az valószínűleg rendszeresen, tudatosan utánajár, mit hogyan kell helyesen írni. De  szövegek másolásával is lehet javítani a helyesíráson, főleg gyerekkorban.

A rosszul író diákoknak feladnak naponta negyedórányi másolást leckének, és fél év alatt jelentős mértékben javul a helyesírásuk.

Nyilván a szabályokkal is érdemes tisztában lennünk, hiszen sokszor merülnek fel kérdéses esetek. A nyelvi tudatosság nagyon fontos. A lényege, hogy ha elbizonytalanodik, utánanézzen a szó helyes leírásának, illetve elgondolkodjon a megalkotott szövegéről, hogy az olvasónak is azt jelenti-e, mint amit ő közölni szeretne. Igazából ezt a fajta nyelvi tudatosságot nehezebb elsajátítani, mint magukat a helyesírási szabályokat.

Szöveg és szöveg között is van különbség

Egy rövid jegyzetet vagy kommentet gyakran nem is olvas el elküldés előtt az ember, de például egy álláspályázatot, egy önéletrajzot, egy nyilvánosság elé kerülő, hosszabb szöveget többször is átnézünk, igyekszünk ezekben kiküszöbölni a hibákat. „Bizonyos helyzetekben, pozíciókban nélkülözhetetlen a helyesírás. Éppen a napokban beszélgettem egy cégvezetővel, aki szeretett volna egy új munkatársat felvenni közösségimédia-menedzseri pozícióba. Megnézték a pályázók próbamunkáit, és bizony az nyert, akinek az egyéb készségei és kompetenciái mellett a helyesírása is a legjobb volt. Azt a pályázót, aki egyébként remek stílusban írt, de nagyon hibásan, nem tudták felvenni, mert a rosszul leírt szövegek bizony nem megfelelő képet mutatnának a cégről” – mesélte Veszelszki Ágnes.

Változó szabályok, megengedő variációk

Megváltozott a szemléletmódja a helyesírási szabályzatnak abban a tekintetben, hogy bizonyos esetekben többféle variációt is lehetővé tesz. A legújabb helyesírási szabályzat végén egy gyűjteményben nyomon követhetőek ezek a változások. A szabályozók ezenkívül megpróbálják követni a beszélt nyelvet. Például a lámpának a foglalatát korábban „lámpaburának” kellett írni, bár a legtöbben „lámpabúrának” ejtették, ez az új szabályzatban már utóbbi módon, hosszú ú-val szerepel. Vagy az „árbocot” is szinte mindenki „árbócnak” mondta, 2015-től ezt követte a szabályozás is.

Nem biztos, hogy régen jobb volt

Arról csak sejtéseink vannak, milyen volt az átlagemberek helyesírása régebben, a közösségi média korszaka előtt. „Elképzelhető, hogy valaki korábban egyáltalán nem írt szövegeket, vagy legfeljebb csak kis üzeneteket, képeslapokat, s ezen ritka alkalmakkor a helyesírási tévesztései nem voltak feltűnőek, és kevesen is látták. Feltételezhetjük, hogy régebben is hasonló arányok lehettek, de most sokkal több ember írásos produktumait látjuk nyilvánosan, mint bármikor korábban. Ráadásul azelőtt a nyilvánosság elé főleg azoknak a szövegei jutottak, akik az írással hivatásszerűen foglalkoztak: újságíróké, kutatóké, íróké, költőké. Most bárki részt vehet a nagyobb közönséget elérő írásos kommunikációban” – emlékeztet a kutató.

Szóvá tegyük? Ne tegyük?

Felhívni valaki figyelmét arra, hogy rossz helyesírással hozott létre egy szöveget, udvariasság kérdése is, persze attól is függ, milyen jellegű viszony van a felek között. „Bizonyos helyzetekben szólhatunk a helyesírási tévesztés miatt, máskor dönthetünk úgy, hogy csak azt vesszük figyelembe, mi a másik mondanivalójának a lényege. Akinek kijavítják a szövegét, úgy érezheti, őt magát is támadják. Ez egyébként egy nagyon érdekes szerep az interneten, ha valaki felvállalja azt, hogy javítgatja, sőt szóvá teszi mások hibáit. Egyesek a trollok közé sorolják az ún. nyelvtannácikat is, mert azt mondják, a tevékenységük elvonja a figyelmet a valós kérdésekről. Elképzelhető azonban, hogy csak jobbító szándékkal működnek."