Földi Ádám: személyes vallomás tőlem, amiben szó lesz sikerről, emberségről, szeretetről

Megosztó

Földi Ádám: személyes vallomás tőlem, amiben szó lesz sikerről, emberségről, szeretetről

A mai világ egyik kulcsszava a siker. Már gyerekkorunktól meghatározza így vagy úgy a legtöbb ember életét. De mi a siker? Ki a sikeres ember? Biztos, hogy nincs helye ebben a mai világban a siker másféle megközelítésének? Egy személyes vallomás következik most tőlem, amiben szó lesz sikerről, emberségről, szeretetről.

Nem vagyok író. Mégis, ha rendezni vágyom gondolataim, érzelmeim, írok.

Nem vagyok költő. Mégis, ha valami földöntúli erőt érzek, szavakból szövök nekik hálót.

Nem vagyok tudós. Mégis, napról napra boncolgatom, ízlelgetem kultúránkat.

Nem vagyok szakács. Mégis, életem legnagyobb részében ízekből komponálok harmóniát.

Nem vagyok vendéglátós. Mégis, rengeteg jó embert fogadtam otthonomba az évek alatt.

Nem vagyok dekoratőr. De jól érzem magam, ha szépség és elegancia vesz körül, hát megteremtem azt.

Nem vagyok festő. De a létrejövő színek és formák feltöltik lelkem.

Nem vagyok gyűjtő. De az ásványok, a fosszíliák, növények, a régi tárgyak mind-mind táplálják a lelkem.

Nem vagyok lakberendező. De a teret képes vagyok megtölteni élettel, hogy az érzéseket sugározzon számomra.

Nem vagyok ezermester. De józan paraszti ésszel és némi utánajárással sok mindent meg tudok csinálni.

Nem vagyok kertész. De a legtöbb fizikai energiámat a kertbe fektettem eddig, és az mindig adott cserébe valamit.

Nem vagyok és nem is leszek soha egyik sem a fentiek közül igazán a világ szemében. Nem, mert nem fizettem meg egyiknek sem az árát. Nekem nem tetszett az az ár, amit ma a „sikerért” kell fizetni. A siker mint cél, úgy érzem, nem adna nekem semmit. Nem jártam végig a „szamárlétrát” egyik szakmában sem. Nem építettem „jó kapcsolatokat”, nem tápláltam jó egókat, nem helyezkedtem okosan, nem áldoztam fel egy karrier-célért az életem. Tudom tisztelni azokat, akik megtették és „nagyok lettek”. Ők megfizették az árat érte. Néha azt érzem, ők is tisztelnek, ha másért nem, hát a szabadságomért, még ha a szemükben nem is vagyok más, mint egy „kreatív, ügyes ember”.

De kérdezd meg egy versemet, költő vagyok-e? Egy vacsorámat, hogy szakács-e? Kérdezd meg a kertemet, az otthonomat, a vendégeinket, hogy mi vagyok. Biztosan érzem, hogy nekik elég az, pont az, ami vagyok. Nem érdekli az ízektől elkábult, jóllakott embert, hogy van-e papírja a szakácsnak, nem érdekli a kertet, aminek életet adtál, hogy van-e végzettséged, sem a papírt, hogy ki ajánlott be, hol tanultál, vagy, hogy mennyire vagy híres.

Amit létrehoztál, azt nem érdekli, hogy mit mond „más” rólad. Az állataid, a növényeid, a szeretteid, a teremtményeid mindenféle címke nélkül is tudják, hogy ki vagy. És sikeresnek tartanak… biztos vagyok benne. Abban hiszek, hogy ha egész lényedben jelen vagy a világodban, ha a szereteted, figyelmed osztod szét közöttük, akkor közösen megtöbbszörözitek azt és ez visszahat a nagy egészre, így rád is.

Lehet, hogy soha nem leszel „híres ember”, de ember leszel, méghozzá boldog ember.

És minél boldogabb leszel, annál többet tudsz adni. Annál bátrabban fogsz új dolgokba, nyitod ki új szirmait annak a virágnak, amelynek világa „fénye” vagy. Ebben a fényben is lehet ám fürödni és füröszteni, még ha ez másféle csillogás is.

De emellett persze ott vannak emberségünk keretei, amelyeket nap nap után próbára tesz a világ. Ahol mindennap törekednünk kell a sikerre, hogy megtartsuk a bennünk élő, szerető, gondoskodó, tápláló, nevelő embert, hogy próbáljunk ártás nélkül élni, hogy bántani csak akkor bántsunk, ha az a kevésbé rossz megoldás, hogy az indulataink mögé lássunk és meg tudjuk fékezni azokat. Hogy ne ragadjunk fájdalmaink, hiányaink csapdájába… ó, te jó ég, meddig tudnám sorolni… ameddig gyakorolnom kell. Ezt nem lehet „elvégezni”, csak az örök jelenben gyakorolni. És ha ezt tesszük, az már valami sikerféle. Számomra nagyobb, mint bármilyen karrier. 

De nem vagyok bölcs sem, csak könnyíteni szeretnék azok terhein, akik befogadják szavaim. 

Vagyok, aki vagyok.

Nyitókép: Petrók György fotója Földi Ádámról

Ajánljuk még:

Egy nem hagyományos hagyományőrző – Nagy Csomor Andrással beszélgettünk

Fiatal jogász-focista is lehet népzenész – ezt bizonyítja a felvidéki Nagy Csomor András története. Önálló stílust teremt, zenekart alapít, közben egyetemre jár, külföldön tanul, újságíróként dolgozik, és majdnem profi focista lett – pedig még csak huszonéves. Saját zenéjéről, pályaképről és a hagyományok erőforrásként való használatáról beszélgettünk.

 
X
Már követem az oldalt