Alanyi jogon jár a gyerek? – A béranyaság intézményéről

Megosztó

Alanyi jogon jár a gyerek? – A béranyaság intézményéről

A béranyaság csodálatos, mert bebizonyítja, hogy mi mindenre képes a mai orvostudomány. A béranyaság nagyszerű, mert értékes emberek születnek általa. A béranyaság ugyanakkor ijesztő, mert pénzben mérhetővé tesz egy életet. És szörnyű, mert általa nők ezreit alázzák meg. Ki ad rá választ, merre billenjen a mérleg nyelve? Úgy tekintsünk rá, mint korunk csodálatos lehetőségére vagy egy olyan intézményre, amit, bár lehetővé tesz a tudomány, mégis helyesebb tiltani?

A napokban épp új kortárs regényeket keresgéltem a neten, amikor egy interjút  találtam Sofi Oksanen észt-finn írónővel, aki legutóbbi regényében, a Kutyafuttatóban arra kereste a választ, mi veszi rá nők sokaságát arra, hogy pénzért mások gyermekeit szüljék meg. Tényleg, mi lehet az a motiváció? És a szülőké, akik ezt a szolgáltatást igénybe veszik? 

Ha nem lehet saját gyerek

Ma már számtalan vizsgálat és kezelés igyekszik segíteni azokat a férfiakat és nőket, akik eredménytelenül próbálkoznak, és a meddőséggel küzdő párok – érhető módon – az idő múlásával alternatív utakat is keresnek. Itt jön képbe a béranyaság, ami lehetőséget ad a gyermekre vágyóknak, hogy felbéreljenek nőket, akiknek méhébe aztán mesterségesen megtermékenyített petesejteket ültetnek, s ő hordja ki a magzatot.

És ez a megoldás nem kevésbé vitatott téma, mint az abortusz vagy éppen az eutanázia, hiszen élet és halál felől hoz döntést az ember, teremtés kérdéséről beszélünk.  Magyarországon (az EU legtöbb országához hasonlóan) semmilyen formában nem engedélyezik a béranyaságot, de nem kellett sokat kutatnom az interneten, hogy olyan külföldi intézményeket találjak, ahol a tökéletes magyar helyesírással megírt bemutatószöveg tanúsága szerint várják szeretettel a hazai célközönséget is.

Több klinika, amiknek a honlapját megnéztem, komoly előnyként leszögezte, hogy garanciát vállalnak, hogy a gyermek a lehető legjobb genetikai állománnyal jön majd világra, hiszen kiválasztják a legjobb sejteket. Azt minden intézmény jelezte, hogy előfordulhat spontán vetélés, vagy hogy előre nem látható betegsége lesz a kisbabának. Az egyik garanciát kínáló intézmény azzal kecsegtet, hogy „addig nem állunk meg, amíg ön egy egészséges kisbabával a kezében nem térhet haza”.

Azzal kapcsolatban ködös a megfogalmazás, hogy ellenkező esetben mi történik. Olvashatunk történeteket, melyek arról számolnak be, hogy a megrendelő szülők kérvényezték a beteg magzat abortálását, amit a béranyának nem volt szíve végrehajtatni, végül ő keresett örökbefogadókat a kisbabának, mert a vér szerinti szülők visszaléptek, ő pedig nem engedhette meg magának a gyermek felnevelését. Tartok tőle, hogy sok nőt rá tudnak venni ilyen helyzetben az abortuszra, talán bele sem gondolnak, hogy saját kívánt terhességeiknek is gátat szabhat ez a jövőben.

Sokan foglalnak állást az azonos nemű párok, illetve az egyedülálló szülők béranyasághoz folyamodásával kapcsolatban. Ezt érvként használják a pártolók és az ellenzők is. Esetükben értelemszerűen igény van sejtdonorra is, tehát nagyobb a kísértés, hogy a véletlenszerű genetikai összetétel helyett számukra kedvező tulajdonságokat válogassanak össze. Az ilyen nem véletlenszerű tulajdonsággal megszülető babák pejoratív elnevezése a „designer baby”. Bár tudtommal sehol nem legális, mégis egész iparág épül a lehetőségre. Persze donorra szoruló heteroszexuális párok is élnek a lehetőséggel.

Állítólag a magas, fehérbőrű, szőke kisfiúk a legtöbbet választott kombináció. 

Mit mond a pszichológia?

A bioetikai és jogi kérdések mellett pszichológiai kérdések is szép számmal akadnak.

Mit él meg a béranya, ha elkezd kötődni – természetesen –  a szíve alatt növekvő gyermekhez? Ha pedig nem engedi, hogy ez a kötődés kialakuljon, az mit okoz benne és a gyermekben?

Persze a gyereknek is lesz mivel megküzdenie, hiszen tudjuk, a várandósság hónapjai milyen fontosak. Őket talán később kárpótolhatja, hogy tényleg kívánt gyerekek, nagy eséllyel szerető családban nevelkedhetnek.

Maguk a szülők a legkevésbé kárvallottak, hiszen teljesül a vágyuk, hogy genetikailag a saját gyermekeiket fogadhatják örökbe. Bár elképzelhető, hogy a terméketlenség miatt érzett komplexusokat nem tudja feloldani ez a megoldás.

És akkor nem beszéltünk még arról a „tényezőről”, ami rendszerint kimarad a hiperszuper klinikák ajánlószövegeiből: azokról a béranyákról, akik nincsenek pszichológiailag felkészülve erre, vagy akiknek 9 hónapra el kell bújniuk a hozzátartozóik megvető tekintete elől, hogy ne derüljön ki, hogy miből jön össze a kis lakás ára. Ezek a nők gyakran saját gyerekeiktől vonják meg egy időre magukat, hogy kiszolgálják valaki másnak az igényeit. Egy internetes fórumon olvastam a provokatív kommentet: „olyanról hallott már valaki, hogy egy gazdag nyugati nő megszüli egy szegény meddő ázsiai nő gyermekét?” Fején találja a szöget, hiszen a béranyaság során valójában a pénz dönt, és vannak nők, akik rászorultságuk okán adják bérbe 9 hónapra a testüket.

Köztes megoldás: a dajkaanyaság

A gyerekek üzletiesíthetőségét és a béranyák kihasználhatóságát egyes országokban úgy próbálják megakadályozni, hogy a béranyaságot tiltják, ugyanakkor egy közeli hozzátartozó vagy nagyon jó barát ingyen vállalhatja a magzat kihordását, vagyis dajkaanya lehet. Ez a megoldás talán egy fokkal jobb, mert legalább egy probléma eltűnik – a másik nő testének kizsákmányolása.

Ugyanakkor előttem nagy piros betűkkel villog, hogy az összes többi megmarad.

Nincs gyermekem, és nem tudom, milyen érzés lenne hallani az orvos szájából, hogy nem is lehet. És mivel van megoldás, érthető, hogy sokan élnek is vele. Sőt, mivel azt vallom, hogy minden ember egyformán érték, biztos vagyok benne, hogy az ilyen körülmények között született gyerekeknek ugyanannyira dolga van a földön, mint bárkinek. De én arra biztatnék mindenkit, aki a gyermektelenséggel küzd, hogy lássa meg inkább ezt az értéket olyan kisbabákban, gyerekekben, akik már megszülettek, de még nem szereti őket igazán senki.

A Föld népessége rohamosan nő, talán nem is véletlen a nyugati társadalomban egyre gyakoribb meddőség. Soha senkit nem beszélnék rá, hogy a túlnépesedés miatt ne vállaljon gyermeket, mégis azt gondolom, ha valami okból mégsem lehet, inkább az örökbefogadás lehetőségét vegyük fontolóra. Ha nem is vér szerinti, de saját gyerekünk lesz, és legalább annyit fog érni az ő mosolya, mint egy gondosan kiválasztott genetikai állomány.

Ajánljuk még: