„A szeretet soha ne legyen önmagába zárkózó” – pünkösdi interjú Baán Izsák bencés szerzetessel

Megosztó

„A szeretet soha ne legyen önmagába zárkózó” – pünkösdi interjú Baán Izsák bencés szerzetessel

„Piros pünkösd napján mindenek újulnak, a kertek, a mezők virágba borulnak” – szól a gyerekdal ismert sora. De mi a helyzet a lelkünkkel? Pünkösd ünnepe a lelki megújulásról is szólna, de ehhez utat kell nyitnunk saját bensőnk felé, ami nem mindig és nem mindenkinek könnyű. Ünnepről, sport és ima összekapcsolásáról és a Szentlélek természetéről is beszélgettünk Izsák testvérrel, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor szerzetes elöljárójával.

Be kell vallanom, hogy életem egyik legnehezebb felkészülése van e mögött az interjú mögött, mert még gyakorló hívőként is nehéz megfogni a Szentlélek mibenlétét. Miről szól a pünkösd?

Első hallásra valóban a Szentlélek a legmegfoghatatlanabb isteni személy, mert az Atyáról és a Fiúról általában mindenkinek van valamilyen elképzelése. Az érdekes azonban az, hogy mikor az egyháztanítók a Szentlélekről beszélnek, akkor sosem elvont fogalmakat, hanem nagyon konkrét hasonlatokat használnak. Élő forrásnak nevezik például nagyon gyakran.

Mindenki tudja, hogy milyen szomjasnak lenni, illetve a szeretetre, az élet teljességére való szomjazás is mindennapos tapasztalat. Ebben a képben a Szentlélek az, ahogyan az Isten oltja a szomjunkat. De szent kenetként is elképzelhetjük, mint mikor a sajgó testünket bekenjük egy illatos olajjal. Ez maga a Szentlélek: amikor azt érezzük, hogy az Isten gondoskodik rólunk.

A képek sora kifogyhatatlan, a Szentlélek pünkösdkor a Biblia szerint tűz formájában jelent meg.

Igen, az apostolokra leszálló lángnyelvek egyszerre jelentik a világosságot, a melegséget, ami ugyanakkor elpusztítja azt, ami nem az ő természete szerint való. Visszatérve az előző kérdésre: pünkösdkor jön el a mi időnk. Van egy olyan időszak, mikor az Isten Fia testben jár-kel a Földön, tanít, gyógyít, apostolokat választ maga köré. A keresztre feszítéssel ennek vége szakad, de van egy köztes idő, mikor valamilyen formában még megtapasztalható: a tanítványok látják, beszél hozzájuk, eszik velük. Pünkösdkor pedig elkezdődik az a világkorszak, amiben mi is élünk: amikor Isten az ő lelkén keresztül van velünk. Ilyen értelemben a Szentlélek a legkonkrétabb isteni személy, mert bármit tapasztalunk az Atyáról vagy a Fiúról, azt neki köszönhetjük. Ő kapcsol össze minket az Istennel.

Már többször gondolkodtam azon, hogy ha valamit ennyire nehéz megértenünk emberként, akkor miért bízza ránk a tudást Isten. Könnyebb lenne e nélkül az ismeret nélkül, egyúttal hatalmas bizalmat érzek a Teremtő részéről, hogy alkalmasnak tart bennünket az ő valós természetének a megismerésére.

A végső üzenet az, hogy az Isten közösség. Az Isten úgy egy, hogy van benne hely a különbözőségnek, ami azonban szétszakíthatatlan egységben van. Ehhez kell egy tér, egyfajta tágasság is, és a harmadik személy jelenléte, hogy a szeretet soha ne legyen önmagába zárkózó. Egy olyan dimenzióról beszélünk, amihez a szavaink kevesek. Azt szoktuk mondani, hogy a Szentháromság földi leképeződése a házasság, illetve a család, mely szintén nyitott a harmadik személyek, azaz a gyermekek befogadására. 

 

Pünkösd emlékünnep, vagy újra és újra történik velünk?

Amikor az ember hitben ünnepel, akkor soha nem csak arra kap meghívást, hogy emlékezzen. A hívő ünneplés mindig azzal a vággyal jár együtt, hogy szeretnénk ebből részesülni. Szeretnénk, ha újra megtörténne az, ami egyszer már megtörtént. És hitünk szerint ez így is van: ami egyszer megtörtént, az örökké történik. Ahogy összegyűlnek az emberek, meghallgatják az Igét, együtt imádkoznak, ott van arra esély, hogy amit kétezer évvel ezelőtt az apostolok átéltek, az most is személyes tapasztalattá váljon.

 

Mik a jelei annak a személyes életünkben, hogy a Szentlélek velünk van? Sokszor érezzük, hogy a szívünk „súg” valamit, megérzünk dolgokat, „valami” visz bennünket egy irányba. Ezek a Szentlélek jelenlétének az ismertetőjegyei?

Mustó Péter atya (többek között a „Csendben születik az élet – A belső ima tapasztalatairól” könyv szerzője – a szerk.) mondta egyszer, hogy van az életben egy mély, belső vezetettség, és semmi másra nem érdemes hallgatni, csak erre a hangra. Ez arról szól, hogy van egy erő, ami még az érzéseinknél is mélyebben működik bennünk, és aminek ha teret adunk, abból származhat valamiféle személyes út. Ami fontos, hogy ezt megtanuljuk meghallani és megkülönböztetni. A Szentírás felsorolja a Lélek gyümölcseit, ami iránymutatásul szolgálhat: ha hálát, örömöt, békességet tapasztalunk, az azt jelzi, hogy jó úton járunk. A Szentlélek ugyanis a bennünk lévő jót erősíti.

Ez azért erős ráhagyatkozást igényel...

A Szentlélek ereje ott kezdődik, ahol a miénk elfogy. A mai embernek erős kísértése van arra, hogy azt gondolja, az életének teljhatalmú ura – az van, amit el tud intézni, meg tud csinálni, érteni, tanulni. Azokban a határhelyzetekben azonban, amikor ez elfogy, lehetőségünk van arra, hogy megnyíljunk erre a másikra, ami nagyobb, mint az ember.

A Szentlélek nem virtuális, hanem egy valóságos erő, érintés az Isten részéről – az Isten ujjának is szoktuk nevezni.

Van annak jelentősége, hogy Jézus kereszthalála után el kell telnie bizonyos időnek – a katolikus hagyomány szerint 50 napnak – ahhoz, hogy az apostolok betöltődhessenek a Szentlélekkel?

János evangélista szerint valójában mindez – a feltámadás, a mennybemenetel és a pünkösd – egyszerre történik, de ahhoz, hogy az akkori emberek és mi most jobban értsük, hogy mi történt, ezek időben szétválnak egymástól. Amíg Jézus itt volt a Földön, addig benne volt jelen az Isten. Mikor ő meghalt, a húsvéti titok beteljesedett. Az apostoloknak azonban még idő kell arra, hogy elengedjék azt a vágyukat, hogy földi módon kapcsolódjanak Jézushoz, és megismerjenek egy egészen más kapcsolódást őhozzá.

Mondhatjuk, hogy Isten hozzánk, emberekhez alkalmazkodik az idősíkkal?

Igen. Az örökkévalóságban nincs idő, az idő az isteni pedagógia része.

 

Hogyan tudunk kapcsolatba lépni a bennünk élő Szentlélekkel?

Ehhez tudnunk kell néhány dolgot a Szentlélek természetéről. Először is a Szentlélek mindig az élethez kapcsolódik: ahhoz, ami pezseg, növekszik, élni akar bennünk. Ezért a belső út megtalálásához az egyik legjobb gyakorlat kimenni a virágzó természetbe. A lélek beszorítottság-érzése sokszor abból fakad, hogy arra fókuszálunk, ami sorvad bennünk, vagy arra, ami nincs, amit hiányként élünk meg. Sőt, azt gondoljuk, hogy addig nincs is élet, addig nem tudunk továbblépni, amíg az a dolog, probléma, veszteség, hiány meg nem oldódik, el nem tűnik. Ilyenkor egy helyben topogunk. A Szentlélek mint forrás viszont folyamatosan csobogni akar bennünk, vagy ha tűzként képzeljük el, akkor legszívesebben lángolna a lelkünk mélyén, csak erre rá kell tudni csodálkozni.

A másik, ami fontos, hogy a Szentlélek az maga a kapcsolat. Ahogyan Isten önmagával is élő kapcsolatban van (a Szentháromságban), úgy nekünk is folyamatosan meg kell újulnunk a kapcsolatainkban.

Nagy kísértése az embernek az elszigetelődés. Főleg most a Covid után,

amikor megszoktuk, hogy nem szabad senkihez közel menni, nehezen mozdulunk meg. Pedig nagyon fontos lenne, hogy folyamatos visszajelzéseket kapjunk másoktól, mert az, ahogyan mások látnak minket, szintén vezethet bennünket ezen a belső úton. A harmadik dolog, amit mondanék a belső út megtalálásához, az pedig a csend. A csendben levés hozzásegít bennünket ahhoz, hogy figyelni tudjunk a legkisebb rezdüléseinkre is.

Több olyan embert ismerek, akiket nem nyugtat meg a csend. Nehéz nekik önmagukkal lenni akár csak egy félórát is. Nekik mit javasol?

Aki ezzel küzd, annak először is azt mondanám, hogy ne várják el a lelküktől, hogy ez elsőre sikerüljön. Gyorsan lecsendesülni nem lehet. A léleknek megvan a maga ritmusa. Kell egy elhatározás, hogy itt és most ebben a fél órában jelen akarok lenni önmagam számára. Meg kell hoznunk bizonyos önkorlátozó döntéseket is, például, hogy addig félretesszük a kütyüket. Türelemmel kell gyakorolnunk és nagylelkűnek kell lennünk önmagunkhoz. Nem baj, ha elsőre nem megy. És az sem, ha másodikra sem. Ilyenkor szelíden vissza kell magunkat terelni a belső figyelemhez. Ebben segítségünkre lehet a testünk is. Annak, aki állandóan pörög, hiába ül le, inkább csak ideges lesz, azt szoktam ajánlani, hogy kezdjen valami olyan imamódba, amiben mozgás van.

 

Mondana egy-két példát?

Szent Domonkos imája például kimondottan a testtartásokra épít. A keleti, ortodox keresztény hagyományokban is jelen van a metánia, a leborulás-sorozat. A jezsuitáknál meg lehet tanulni a jézusi gyaloglást, ami a nordic walking-ot köti össze a lelki tartalommal, az imádsággal. Ezek mind jó rávezető utak.

Hogyan készülnek a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban pünkösd ünnepére?

A monostori közösségben a zsolozsma készít bennünket napról napra a pünkösdre, az ünnep előestéjén pedig van egy hosszú virrasztás, pünkösd vigíliája, a Szentlélekre való várakozás, ami az egyik leghangulatosabb, legszebb imádságunk egész évben. Vasárnap pedig természetesen kinyitjuk a kapukat, misézünk és fogadjuk a látogatókat.

Ha valaki el akar indulni azon a belső úton, amiről egész eddig beszélgettünk, a monostor alkalmas lehet az út megkezdésére? Akár segítő lelki beszélgetésre is bejelentkezhetünk?

Bakonybél szerintem nagyon jó hely erre. Az az általános tapasztalat, hogy itt megtalálják a nyugalmat az emberek. Tudunk szállást is adni és természetesen beszélgetésre is van lehetőség, előre megbeszélt időpontban.

Fotók: Földházi Árpád / Magyar Krónika

Ajánljuk még:

Így értem el, hogy kiskamasz fiaim még mindig igénylik, hogy felolvassak nekik
Anya olvass nekem! – hangzik el a kérdés a kisebbik fiam szájából még ma is sűrűn. Én pedig olvasok, rendületlenül. Minden este és a nap bármely szakában. Nemcsak azért, mert a gyerekem kéri és áhítattal hallgatja, amikor századszorra is a legkisebb királyfi győz, hanem azért is, mert én magam is szeretem ezeket a lopva kapott varázslatos tíz perceket, együtt, egymáshoz közel.