Van egy pillanat április végén, amikor a lombos erdők még csak félig öltöztek zöldbe, a fény átszűrődik a friss leveleken, és egy rövid, csengő éneksor töri meg a reggeli csendet. Nem harsány, nem is hosszan kitartott – inkább egyfajta sűrített jelenlét. Ekkor érkezik meg az örvös légykapó, a fekete-fehér tollruhába öltözött vándor, aki hosszú út után újra birtokba veszi a Kárpát-medence erdeit.
Az örvös légykapó (Ficedula albicollis) a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó, kistermetű énekesmadár. Nevét a hím nyakán húzódó jellegzetes fehér örvről kapta, amely éles kontrasztban áll a sötét, szinte lakkozott fekete tollazattal. A tojó visszafogottabb, barnásszürke árnyalatú, ám eleganciája így sem kevésbé figyelemre méltó.
Az örvös légykapó hosszútávú vonuló. A telet Afrika trópusi területein – elsősorban Kelet- és Közép-Afrikában – tölti, majd tavasszal tér vissza Európa lombos erdeibe. Magyarországra többnyire április második felében érkezik, amikor a rovarvilág már éledezni kezd, hiszen táplálkozása szorosan kötődik a levegőben és a lombkoronában mozgó apró ízeltlábúakhoz.
A faj elterjedése Közép- és Délkelet-Európára koncentrálódik. Legjelentősebb állományai a Balkán-félszigeten, Magyarországon, Ausztriában és Olaszország egyes részein találhatók. Hazánkban különösen a domb- és hegyvidéki tölgyesek, bükkösök, ligeterdők lakója, de szeptemberi vonulásakor az ország bármely részén előfordulhat.
Erdő, de nem akármilyen
Az örvös légykapó nem minden erdőben érzi jól magát. Elsősorban az idősebb, odvas fákkal tarkított lombos állományokat kedveli. Természetes fészkelőhelyei a harkályok által vájt odúk, de szívesen elfoglal mesterséges odúkat is. Éppen ezért az erdei odútelepítési programok egyik leggyakoribb sikertörténete.
Számára az élőhelyválasztás nem esztétikai kérdés, ugyanis csak a változatos szerkezetű, több szintből álló erdő biztosítja számára a megfelelő vadászteret. Innen indul ki rövid, villanásszerű repüléseire, hogy elkapja a levegőben cikázó rovarokat, majd visszatérjen egy kiemelkedő faágra. Ez az úgynevezett „lesvadász” technika a légykapók jellegzetes viselkedése, és egy igen izgalmas megfigyelési lehetőség.
„Szúnyogokból, legyekből s más rovarokból álló élelmét a többi légykapó módjára leginkább repülve kapja el. Barátságtalan időben a lombok és fatörzsek, podvás odvak előtt lebeg, sőt — mint megfigyeltem —a nagyobb korhadó fák üregeibe is bekukkant s az elrejtőzködő rovarokat felcsípi, vagy a leveleken üldögélőket szedegeti le röptében; ha nagy a szükség, bogyókra is fanyalodik. Verőfényes időjáráskor azután a repülő rovarokat kapdossa, lelőhelyéről fel-felcsap utánuk a levegőbe, sőt néha a földre is, de nem száll meg, hanem lehetőleg repülve kapja el prédáját. Sokat mozog, nem csoda, hogy egész nap jó az étvágya…”- olvashatjuk Az állatok világában.
Fekete-fehér elegancia
A hím örvös légykapó megjelenése a párválasztás időszakában a legfeltűnőbb. A kontrasztos tollazat nem csupán dísz, hanem kommunikációs eszköz: a fehér homlokfolt és az örv a tojó számára vizuális jelzés, a territórium birtoklásának és az egészségi állapotnak egyik indikátora.
Éneke rövid, változatos motívumokból álló strófasor. Nem olyan hosszú és dallamos, mint egy fülemüléé, de tiszta, és csengő hangja jól illeszkedik a tavaszi erdő akusztikájába. Az ének fő funkciója a terület kijelölése és a tojó csalogatása, ami tavasszal az élet üzeneteként száll tova a szél szárnyain. Plusz érdekesség, hogy az örvös légykapó hímjei poligámok is lehetnek, azaz több párjuk is akadhat, így hangos dalukkal és határozott fellépésükkel bizonyos esetekben a legerősebb erdei hangok közé tartozhatnak – főleg, ha védelemről van szó.
„A légykapó hím néha nem elégszik meg egyetlen tojóval, kettővel is szoros kapcsolatot tart. Ezek az általában öregebb hímek felváltva énekelnek a két odú közelében, így biztosítják a tojókat feltétlen hűségükről. A probléma inkább akkor jelentkezik, amikor a fókák kikelnek. A bigámista madár ilyenkor néha felváltva segít a tojóknak, hol ennél, hol annál az odúnál eteti a fiókákat, de akad olyan hím is, amelyik a korábban kikelt fészekaljnál kezdi, és csak amikor azok már kirepültek, segít másik párjának a többiek felnevelésében.”- olvashatjuk a Pannon Enciklopédiában.
Az egymásra talált párok tehát nem tétlenkednek soká: a tojó 5-7 tojást rak, amelyeken két hétig kotlik. A fiókák kikelés után gyorsan fejlődnek, hiszen a rovarban gazdag tavaszi-nyári időszak bőséges táplálékot biztosít számukra. Mindkét szülő részt vesz az etetésben, folyamatosan hordva a hernyókat, legyeket és pókokat.
„A szülők egyébként általában egyenlő részben etetnek. Egy folyamatosan ellenőrzött 5 fiókás fészeknél a háromnapos fiókák 4.30 és 20.30, tehát 16 óra leforgása alatt, 204 alkalommal kaptak enni, ebben hím és tojó 100, illetve 94 arányban részesedtek. Később, amikor a kicsinyek már hatnaposak voltak, az öreg madarak óránként átlagosan 22 alkalommal etettek, 13 napos korukban az óránkénti etetések száma 22 és 45 között váltakozott. Ezen a napon 4.15 és 20.15 óra között, tehát ismét 16 óra leforgása alatt, a szülők 578 alkalommal érkeztek eleséggel a fészekhez, a hím 303, a tojó 275 alkalommal etetett. - írja a Pannon Enciklopédia. Nem kis teljesítmény, valljuk be!
A fiókák körülbelül 15-18 nap után hagyják el az odút, de még egy ideig a szülők felügyelete alatt maradnak. A nyár derekán azonban már önállóan mozognak az erdőben, felkészülve az őszi vonulásra, és ősszel együtt indulnak útnak népes kis csapatukkal.
Versengés és alkalmazkodás
Az örvös légykapó egyik érdekes ökológiai vonása a közeli rokon fajjal, a kormos légykapóval (Ficedula hypoleuca) való kapcsolata. A két faj élőhelyei részben átfedik egymást, és ahol együtt fordulnak elő, ott hibridizáció is megfigyelhető. A kutatók számára ez izgalmas evolúciós kérdéseket vet fel: miként különülnek el fajok, hogyan hat a klímaváltozás és az élőhelyváltozás az elterjedési mintázatokra.
Az örvös légykapó állománya Európában összességében stabilnak tekinthető, de élőhelyei érzékenyek az erdőgazdálkodási gyakorlatokra. Az idős, odvas fák eltávolítása, a monokultúrás ültetvények térnyerése csökkentheti a költőhelyek számát. A természetbarát erdőkezelés – az odvas fák meghagyása és a változatos szerkezetű állományok fenntartása – azonban közvetlenül is hozzájárulhat fennmaradásához. Emellett a mesterséges odúk kihelyezése is fontos eszköz a populáció támogatásában, amire már sok jó hazai gyakorlatot is megismerhettünk.
Magyarországon védett fajnak számít, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Magyarország madarait bemutató, folyamatosan bővülő gyűjtőoldalunkat itt találják.
Fotók: 123rf
Magyarország madarai: a fekete harkály
"...minden koppanása az erdő élő szövetének lüktetése"
