A harkályfélék legnagyobb képviselője Európában, aki méltán viseli a „nagy harkály” jelzőt is. A faj impozáns mérete, jellegzetes tollazata és különleges tónusú hangja miatt könnyen felismerhető, az erdei életközösség egy igen kivételes képviselője.
A fekete harkály (Dryocopus martius) Európa-szerte elterjedt, de Oroszországon át egészen Ázsiáig, Japánban és a Kaukázus területén is megfigyelhető. Hazánkban főként az Északi-középhegység és a Duna-Ipoly Nemzeti Park erdőségeiben, valamint a Zemplén vidékén és a Börzsöny-hegység mély, összefüggő erdeiben figyelhető meg, de olykor a Dunántúl egyes vidékein is utunkba akadhat. Sőt: az elmúlt évtizedekben sokat változott hazai populációjának terjedése.
Az állami természetvédelem hivatalos honlapján így írnak róla: „A 20. század végéig a nagy kiterjedésű, természetes állapotú, öreg lombos erdeink kisszámú fészkelője volt. Mára egy igen gyors expanzió hatására országosan elterjedtté vált, és a középhegységi lombos erdők mellett egy sor egyéb élőhelyen is megtalálható, mint például ártéri erdők, alföldi tölgyesek, de másodlagos élőhelyeken is előfordul, ültetvényszerű állományokban (pl. nyárasok), nagyobb kiterjedésű parkokban, temetőkben, külvárosokban. A nagy, összefüggő erdőket sem igényli. Amennyiben talál vastag, idős fákat odúja kialakításához, fragmentált erdőfoltokban is megtelepszik, lombos és tűlevelű állományokban egyaránt.”
A fekete harkály életmódja és ökológiai szerepe
A fekete harkály elsősorban az őshonos erdők, különösen a tölgyesek és bükkösök lakója. Főként a nagyobb, idős fák odvaiban fészkel, ahol évente egyszer rakja le tojásait: jellemzően 3-5 darabot. A kotlás időtartama 17-19 nap, a fiókák kikelése után pedig mindkét szülő részt vesz az utódok nevelésében. A fiatal harkályok 25-30 nap után hagyják el a fészket, ám a szülői gondoskodás itt még nem ér véget: a harkályszülők még hetekig segítik utódaik mindennapjait.
Így írnak róla Az állatok világában: „Az időjárás kedvező vagy kedvezőtlen voltához képest március első vagy második felében párosodik. A hím hangosan kiabálva negyedórákig nyomában jár a tojónak s ha megtiporta, vagy belefáradt a röpködésbe, felszáll valamelyik fa száraz sudarára s itt „dorombol”. A fán oly pontot választ magának, ahol a pergés jól hangzik; felül reája, farkát nekitámasztja s csőrével oly sebesen kopogtatja a fát, hogy összefüggő „errrr” hangot hallhatunk; sebesen mozgó vörös feje emlékeztet a gyorsan csóvált izzó végű szén tüzes kígyójára… A doboló hangra beállít a tojó is, néha „kiük, kiük, kiük” szavával felelgetve reája.”
A fekete harkály tápláléka elsősorban rovarokból, különösen azok lárváiból áll, amelyek gyakran a fák kérge alatt bújnak meg, nem véletlen, hogy olyan sokat dolgozik az idősebb fák törzsein: óriási csőrével és erős nyelvével képes mélyen a fatörzsbe fúrni. Az elmúlt évtizedek megfigyelései alapján elmondható, hogy a nagy erdei hangyáktól és petéiktől kezdve mindenféle fában élő hernyóval és a farontó bogarak álcáival táplálkozik, elfogyasztja a lisztkukacokat, a kártékony szúbogarat és a vörös hangyát és petéit is.
Ennek a különleges tulajdonságának köszönhetően az erdők egyik őrének mondhatja magát: segít a kártevők szabályozásában, amivel egyben egy természetes erdővédelmi szerepet is betölt. Minden fúrással hozzájárul az erdő egészségének megőrzéséhez, miközben otthont teremt más fajoknak is, hiszen az általa készített odúkban később más fajok tucatjai lelnek otthonra és biztonságra. „Az odúfoglalók az odú nagysága szerint válogatnak, a fekete harkály elhagyott fészkében denevér, kuvik is beköltözik, a kisebbekbe csuszkák, cinkék, de a nagy pele is”- olvashatjuk a Magyar Cserkész 1995-ös számában.
Megfigyelése
A fekete harkály legfőbb ismertetőjele jellegzetes kopogó hangja, amelyet akkor hallunk, amikor a fák törzsén vagy vastagabb ágain dolgozik. Hangja távolról is felismerhető, bár a faj megfigyelése nem éppen egyszerű feladat, hiszen egy igen aktív, gyorsan mozgó fajról van szó. Magyarországon gyakori fészkelőnek számít, hazai állománya állandó, és az MME adatlapja szerint fészkelőállománya 13 500- 15 500 párra tehető.
Szerencsénkre a harkályok a téli hónapokban is aktívak maradnak, és bár a laza családi kötelékekből álló csapatok ilyenkor széttartanak, kevésbé látványosak, de ha ügyesek vagyunk, és jó megfigyelő helyet választunk, esélyünk lehet gyönyörködni egy-egy példányban. A tapasztalt madármegfigyelők gyakran a kora reggeli vagy a késő délutáni órákban keresik őket, amikor a kopogás és a rövid hangjelzések a legaktívabbak. Érdemes eszerint terveznünk, ha harkálylesre indulunk. „Jelenlétét legkönnyebben jellegzetes „nyávogó” hangja vagy röptében is hallatott „krü-krükrü” kiáltása alapján állapíthatjuk meg. Ha nyílt területen repül át, mozgása a szajkóéra emlékeztet. Repülési sebessége óránként 28-39 kilométer, de menekülés közben 60 kilométer is lehet”- írja Schmidt Egon.
Természetvédelmi helyzete
A faj Magyarországon védett: természetvédelmi értéke 50 000 forint. A fekete harkályt az Európai Unió Madárvédelmi Irányelve és nemzetközi egyezmények, például az AEWA és a CMS II. is védik. A faj védelme elsősorban az erdei élőhelyek megőrzésére, a fák kivágásának mérséklésére és a természetes erdősávok fenntartására fókuszál, hiszen csak ezekkel biztosítható hosszútávú fennmaradása. Mert ahogyan azt neves természetkutatóink is megfogalmazták: „A fekete harkály minden koppanása az erdő élő szövetének lüktetése. Figyelmeztet minket: az erdő nem csupán fák gyűjteménye, hanem egy összetett, élettel teli rendszer.”
Magyarország madarait bemutató, folyamatosan bővülő gyűjtőoldalunkat itt találják.
Fotók: 123rf
