Színházban a 80 nap alatt a Föld körül – A régi idők Harry Pottere ma is népszerű

A családi produkciónak nevezett darab több szempontból is különleges: koncertszínházi formában vitték színre, a Lóci játszik zenekar írta a zenéjét és biztosítja az élőzenét az előadáshoz, aminek a részévé is válik: Csorba Lóci, a frontember játssza a Rendező karakterét a darabban. Az előadás – amit valójában Magács László rendezett – ugyanis önreflektív, mind a rendezést, mind a regényt magyarázza, ami rengeteg humoros helyzetet biztosít, miután a színészek nem mindig hajlandóak a Rendező utasításai szerint működni, illetve szeretnek a szerepükről beszélni.

Gyereknézőknek ez nagyon jól átadta, milyenek is Jules Verne regényének főhősei. Később ugyanis bejött, amit vártam, elkezdtük olvasni a könyvet, illetve meg kellett nézni több, 80 nap alatt a Föld körül filmet és sorozatot is, egészen addig, míg a 2004-es amerikai produkción felháborodott a gyermek, miszerint ez nem „angol” film. Ebben ugyanis Phileas Fogg karaktere egy ponton túl túlságosan erős személyiségfejlődésen megy keresztül, csókolózik, amit a nyolcéves még nem szeret látni, szóval úgy reagált: „én csak a nagyon angolos filmeket szeretem inkább”. Így aztán az angolos nálunk a tökéletes modor szinonimája lett, és ez onnan ered, hogy a színházi előadásban többször kifejtette a Rendező, miszerint a főhős (Karácsonyi Zoltán) egy vérbeli angol úriember, és az ilyenek nem csókolóznak.

A gyerek-kritikusunk szerint egyébként vicces és izgalmas volt a darab, nagyon tetszett neki a grafikai háttér, ami a „kedvenc rajzstílusában” jelenítette meg a történet gyakran változó helyszíneit. Asbóth Lili és Nádházi Eszter animációi valóban korabeli hangulatot teremtenek. A kedvenc karakter Fix úr (Hirtling István) lett, a nyomozó, aki az egész világon keresztül üldözi a főhőst – a szerepben brillírozik a színészlegenda. A zene bejött, a gyerek énekelgette is előadás közben. Az egyetlen negatív megjegyzése a Folyjon a vér című dalra vonatkozott, a jelenet hátterében akkor valóban piros festék folydogált a kivetítőn, amiről a vélemény annyi: „hogy lehet ilyet egy gyerekelőadásba belerakni”. De azért kibírható volt, nem kellett se kirohanni, se szemet eltakarni. 

Azt külön értékeltem szülőként, hogy többször mutattak térképet is az utazásról. Például ez a régi, gyerekkoromban népszerű, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal című spanyol-japán animációs sorozatból nagyon hiányzik. Amikor ezt néztük újra, szükséges volt nekem illusztrálni egy földgömbön az utat. Nem hittem, hogy a gyerek egy 1984-es sorozatot hajlandó lesz nézni, de „nosztalgikusnak” nevezte – nyolcévesen –, ami azt jelenti az ő viszonylatában, hogy kedves és kellemes érzés, valami régies dologgal kapcsolatban. Egyébként jó hosszú sorozat, a hozzáértők szerint ez legpontosabb feldolgozása a regénynek, habár hozzáraktak plusz karaktereket a mese kedvéért (a kis Tico alakja felejthetetlen Hacser Józsa hangjával), illetve megváltoztatták szereplők nevét, de mégis, ez ragaszkodik legjobban az eredeti leíráshoz. Felnőttként, utólag tűnt fel az az érdekes részlet, hogy milyen hitelesen ábrázolják az indiai hercegnő traumafeldolgozását: miután megmentik, és együtt utazik Foggal, többször is lefagy, megmerevedik, amikor valamiért, egy másik tevékenység közepette eszébe jut, ahogyan meg akarták ölni. Ilyenkor újraéli a vele történteket, és a többi szereplő felismeri, mi zajlik a gondolataiban, illetve igyekszik megvigasztalni. Ilyen lelki folyamatok ábrázolása ritka egy gyerekeknek szóló rajzfilmsorozatban.

Maga Mrs. Auda alakja is bonyolult, a regényben asszonynak nevezik, a filmekben ragadt rá a hercegnő megszólítás, és a színházi előadásban – akárcsak az új feldolgozásokban – egy kicsit modernizálva, emancipált nőként ábrázolják. Ennek végülis van alapja, meghaladta korát és a közeget, amiben felnőtt: „párszi származású, híres szépség, egy gazdag bombayi kereskedő leánya. Itt nevelkedett, angol iskolában, egészen elangolosodott, viselkedése, műveltsége szerint úgyszólván európai lett.” Így írt róla Jules Verne, a figurát egyébként Shirley MacLaine is játszotta egy 1956-os filmben, akkor ő még nagyon visszafogottan és elegánsan ábrázolta. Ilyen volt az 1989-es angol-amerikai-olasz-NSZK-jugoszláv kalandfilmben is, ahol egyébként nem más, mint Pierce Brosnan alakította Phileas Foggot – mintha rászabták volna a tökéletes úriember szerepét. De valóban, Auda alakjában benne van egy harsányabb, határozottabb nő személyisége, amit már csak az is mutat, hogy ő kéri meg Fogg kezét.

A gyerekek szívesen nézik és hallgatják meg újra ugyanazt a történetet, és szeretik is, ha másképpen van feldolgozva, mert akkor mindjárt véleményük is van a dologról, illetve a kedvelt karakterrel kapcsolatos tudás is gazdagodik pár információval – a Star Wars univerzum kapcsán erről könyveket lehetne írni. Szeretnek arról beszélgetni, hogy ebben ez van, abban meg az van, és így valamennyire valóban bele is láthatnak abba, mi mindent lehet kihozni egy műből, hányféleképpen lehet értelmezni és milyen céllal. Márpedig Jules Verne e művét elég sokan feldolgozták, példának okáért augusztus 30-án kezd el vetíteni egy nyolcrészes francia-német-olasz sorozatot a Duna TV, ami szintén jócskán elrugaszkodik az eredeti műtől, miután egy Fix nevű újságírónő kíséri Foggot a kezdetektől. Lesz belőle második évad is.

Például az említett, 2004-es, aránylag ismert, főként amerikai film – amiben Jackie Chan játssza Passepartout – szintén egy eléggé átalakított történet, ami a szélsőségig viszi a figurákat. Például Willy Fogg karakterének esszenciája lehetne dühében odavágott mondat:

„Így jár az ember, ha utazik. Találkozik másokkal!”

A női főszereplő itt az izgalmakat hajhászó francia művésznő, Monique – kihagyták az indiai hercegnő alakját. Ez volt az, amiben már „felháborító” módon csókolóznak is. De mégis visszaköszön benne a regény világa.

Készült egy érdekes, Netflixes sorozat is, ami nyomokban kapcsolódik az eredeti regényhez. A gyerek már csak annyit fűzött hozzá: „Hova kötött ki ez a világ?”

A 80 nap alatt a Föld körül a későbbi leírások szerint valami hasonló hatással lehetett a következő korok gyerekeire, mint ma a Harry Potter. Egy francia lapban, 1905-ben írták Jules Verne e művéről, együtt méltatva az Utazás a Holdba című kötettel:  „teljességükben kell nézni inkább, mint részleteiben, azok hatásait kell inkább vizsgálni, mint azok belső minőségét. Az elmúlt negyven évben nincs olyan mű, ami hasonlóan nagy hatással lett volna a gyerekekre itt vagy Európa más országaiban.” Úgy tűnik, ez még ma is tart.

Fotók: TRIP, Vígszínház és Kult 2*