Nem tudjuk, honnan jött, de azt látjuk, mit csinált: az etruszk kultúra nyomában

Amikor augusztus közepén megérkeztem a Rómától nem messze található csodavilágba, az egyik első gondolatom az volt, hogy a hely némiképp emlékeztet legkedvesebb magyar településem, Zamárdi környékére. De vajon miért? Itt nincs tó, nincs nyüzsgés, nem ugyanazokat a növényeket termesztik, nem ugyanakkorák a dombok. Nem is jöttem rá a hasonlóság nyitjára, míg el nem kezdtem egy kicsit ideiglenes lakóhelyem története után kutakodni. Utána viszont világossá vált: mindkét hely egy-egy leáldozott, különleges kultúra „temetője”. Míg Zamárdiban szó szerint is érthetjük ezt – hiszen hatalmas avar temetkezési helyet tártak fel a kutatók a település mellett – addig a Veio Nemzeti Park területe átvitt értelemben temető. Számtalan nyomát láthatjuk itt az etruszk kultúrának, s mivel nem messze innen helyezkedett el Veii, az egyik legfontosabb etruszk város, az is valószínű, hogy innen indult el a fokozatos beolvadásuk a római kultúrába.

Nem hiszem, hogy van erre tudományos magyarázat,  mégis úgy érezem, az efféle helyeken, hogy a sokáig regnáló, majd szépen lassan leáldozó kultúrák nem csak fizikai értelemben hagyják ott a nyomaikat egy-egy tájon. Más érzés belépni egy templomba, amelynek helyén régen számunkra ismeretlen istenségeknek hódoltak. De az is lehet, hogy eleve különlegesek azok a tájak, amelyeket több kultúra, több vallás, többféle hitrendszer választott központjaként, szakrális területként.

Kik voltak az etruszkok?

Az ókori népek közül talán az etruszkokat övezi a legtöbb titok. Ennek az az elsődleges oka, hogy már a görögök és rómaiak is élénken érdeklődtek az igen gazdag kultúrájú etruszkok eredete iránt. A legtöbb történetíró – például Hérodotosz – úgy írt róluk, mint ázsiai eredetű népről, és bár erre a mai napig nincs egyértelmű bizonyíték, azért azt mégiscsak figyelembe kell venni a mai kor tudósainak, hogy évszázadokig szinte egyeduralkodóként élt ez a feltételezés, ráadásul egy olyan korban, melyben még maguk a kérdéses etruszkok sem tűntek el teljesen. Napjaink kutatói közül sokan úgy vélik, az etruszkok nem vándoroltak Itáliába, hanem ők képviselik az őslakos kultúrát, ami szintén jogos lehet, hiszen a bronzkortól kezdve egészen az etruszk kultúra leáldozásáig egyenletes a térség kulturális fejlődése, azaz nincs olyan törés, amely azt bizonyítaná, hogy egy kívülről érkező nép új elemekkel bővítené a meglévő kultúrát – viszont ha ez az igazság, akkor a rejtély az etruszkok nyelvében keresendő: annak ugyanis nem sok köze van az itáliai csizmán használt egyéb, javarészt indoeurópai nyelvekhez.

A válaszadást nehezíti, hogy mindkét elmélet hívei olyan érveket tudnak felsorakoztatni, amelyek a jelenlegi tudományos szempontok szerint helytállóak. Épp ezért a kérdésre nincs biztos válasz –

ma sem tudjuk pontosan, honnan ered az etruszk kultúra.

Milyen nyelven beszéltek, milyen kultúrát hagytak ránk?

Az etruszk birodalom virágzása a vaskorban, Kr. e. 900 körül kezdődött, virágkora pedig minden bizonnyal a VI.-V. századra tehető. Jelentős kereskedelmi kapcsolataik voltak, és a művészet összes területén nyomot hagytak. Különlegesség, hogy realisztikus, bár a görögökhöz képest kissé merev szobraik, melyek főként bronzból vagy terrakottából készültek, gyakran ábrázoltak házaspárokat, de természetesen halotti maszkokat, szarkofágokat is találunk örökségükben. Lakóházaikat a helyben adott vulkanikus kő alapra fából építették, és előszeretettel használták a görög oszloptípusokat, sőt, tovább is fejlesztették azokat! Épületeik a későbbi római építészet alapjául szolgáltak sok szempontból. Festészetük – melynek nyomait sírkamrákban fedezték fel –  szintén kapcsolódik a görögök művészetéhez, ám sajátos minta- és színvilággal éltek. Képeik a mindennapi élet eseményeit, vagy mitológiájukat örökítik meg.

Meglehetősen sok etruszk nyelvemlék áll a kutatók rendelkezésére, ráadásul nem is olyan nehéz olvasni őket, hiszen éppen az általuk használt nyugati típusú görög betűket vették át a rómaiak, így a mai napig használatos latin ABC létrejöttében is fontos közvetítő szerepük volt. Csakhogy hiába ismerjük a betűket, mégsem könnyű magát a nyelvet megfejteni. A legtöbb kihalt nyelv kutatásakor más nyelvekre lehet támaszkodni: olyan fennmaradt, vagy már megfejtett nyelvekre, amelyek valószínűsíthetően rokonságban álltak a feltárni kívánt nyelvvel. Azonban úgy tűnik, az etruszkok nyelve egy közeli nép nyelvével sem volt rokonságban, így ez a módszer kizárva: a tudósok csak a feltételezett jelentést tudják segítségül hívni. Például egy sírfelirat tartalma valószínűsíthető, így a tartalom és a forma várható összefüggéseit próbálják feltárni. Az etruszk nyelv nagyjából Kr. e.-i első századra tűnt el, aminek az lehetett az oka, hogy a római kultúra többnyire békés és spontán módon olvasztott magába számos itáliai népet, így a már legyengült etruszk kultúrát is. Egyszerűen az embereknek egy idő után megérte az új birodalom nyelvét beszélni.

A spontán nyelvcsere alig néhány generáció alatt lezajlott.

Azonban a kulturális örökség nem tűnt el nyom nélkül: a rómaiak egyik fő erőssége abban rejlett, hogy magukévá tudtak tenni szinte minden tudást, amely más kultúrákból adódott. Az etruszkok művészete, tudása, szokásvilága szervesen fejlődött tovább a rómaiak zászlaja alatt. 

 Magyarok és etruszkok?

A 2000-es évek elején egy olasz nyelvészprofesszor újszerű elmélettel állt elő. Magyarul is megjelent könyvében kifejtette, hogy a magyarok és az etruszkok közös gyökerekkel rendelkeznek, kulturális és nyelvi kapcsolat is fennáll az egykori itáliai birodalom népe és a sztyeppei magyarok között. Elmélete ugyan nem talált sok követőre, mégis érdekes néhány nyelvészeti megállapítása: a nyelvemlékek alapján az etruszk is ragozó nyelv, a hangsúlyt az első magánhangzóra teszi, magánhangzóra végződnek a szótagok, ugyanúgy, mint az uráli nyelvek, így a magyar nyelv is.

Ha nem is bizonyító erejű, de azért érdekes megfigyelések ezek!

Fotók: Szücs Boróka

Kikben élnek tovább az etruszkok?

A fejlett genetikai kutatások a nyelvészet és a történelem kutatása mellett azt is lehetővé tették, hogy egy-egy ősi kultúra valós, generációról generációra történő továbbélését vizsgálják. Legutóbb 2021-ben volt az etruszkokra vonatkozó újszerű genetikai vizsgálat: eszerint az egykori Etrúria, vagyis a mai Toszkána, Umbria és Lazio tartományok lakossága nem azt a génállományt hordozza, amit az etruszkok.

A kutatások még nem értek véget, így ma még nem tudhatjuk, hol fogják megtalálni a ragyogó civilizáció „örököseit”.

Én addig is szétnéztem a környéken, Campagnano di Romában, Formellóban és Sutri városában, és megörökítettem néhány helyet, amiben gyönyörködhettek a hajdani etruszkok, vagy ahol tetten érhető a 2000 éve kihalt nép kultúrája – kiegészülve természetesen a későbbi, római kori, majd keresztény emlékekkel is.

Nyitókép: Szücs Boróka

forrás: itt és itt