„Módunkban áll kiemelkedni az időből” – egy különleges kiállítás margójára

Kult

„Módunkban áll kiemelkedni az időből” – egy különleges kiállítás margójára

Születik két híres ember ugyanabban az évben, olykor ugyanabban az országban, ugyanazon a területen dolgoznak, egyformán nagyot alkotnak, mégis teljesen máshogy. 1810-ben született például Verdi és Wagner, a legnagyobb operaszerzők, de egy év szülöttei Edison és Bell, a két nagy feltaláló is. Ilyen ikercsillagok Mészöly Miklós és Pilinszky János, akikről egy közös kiállítás keretében emlékezhetünk meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban: mindketten 100 éve, 1921-ben születtek.

A kiállítás ajtajában egy nagy kép fogad: egymás mellett a két művész fotója. Furcsa, eddig nem gondoltam erre, de annyira hasonlítanak egymásra, hogy akár testvérpár is lehetne a háború után alkotó nemzedék két megkerülhetetlen alakja. Az egyik a lírában, a másik a prózában alkotott hatalmasat. A közös születési éven és a hasonló vonásokon túl nem kifejezetten hasonlítanak, művészetük igen eltérő. Egy ponton azonban mégis osztoznak, ugyanis mindketten komoly leckét állítanak olvasóik elé.

Műveik olvasására, mondhatni, vállalkozni kell, hiszen a kötelező tananyagba csak néhány Pilinszky-vers és talán egy rövidke Mészöly-novella került, az érettségi felé rohanó végzős tempóban ráadásul magyartanár legyen a talpán, aki alaposan végig tudja venni, netalán megszerettetni diákjaival a két moralizáló, filozofáló szerzőt. Talán nem is magyarórán van ennek a helye, nem is kamaszként. 

Én éppen ezért bíztatnék mindenkit arra, hogy érettségi után is vegye elő a szöveggyűjteményt, vagy bővítse a könyvtárát e két szerző műveivel.

Verset olvasni a magunk örömére… 

Gimnázium után, fiatal felnőttként sokan, akik rendszeresen olvasunk, elő sem vesszük a versesköteteket, pláne újakat nem vásárolunk. Az egyetem alatt beszélgettünk ennek okáról a csoporttársaimmal, és oda jutottunk, tulajdonképpen érthető, hogy elakadtunk a versolvasásban, hiszen rejtélyes kódrendszerük van, és csak szépen lassan születnek „aha-élmények” a szerencséseknél. A regényeknek legalább van eleje-vége, van sztori, ami kikapcsol, elgondolkodtat, megismertet valamivel. De a versek? Nehéz motivációt találni, hogy azokat olvassuk.

Engem sokáig visszatartott a félsz, hogy nem fogom őket „megfelelően” érteni, úgy, mint az egykori magyarórák végén.

Azóta már hiszem, hogy úgy is van értelme a versolvasásnak, hogy azt gondoljuk, semmit nem értünk belőle.

Erre akkor jöttem rá, amikor angolul olvastam lírát. Hatással volt rám, pedig feleannyit sem tudtam a kontextusról, mint egy magyar vers esetében, ráadásul a szóismeret terén is akadt hiányosságom.

Azóta bátrabban veszek a kezembe ismeretlen versesköteteket a magyarórai „szamárvezető” magyarázatok nélkül is, és másnak is javaslom, hogy próbáljanak verseket olvasni a jól értés elvárása nélkül – sajátos módja lehet ez a relaxációnak!

Pilinszky verseivel pedig megéri próbálkozni. Bonyolultak, sokszor nem értjük elsőre, de annál inkább érezni lehet, miről szól a vers. Kikerülhetünk a magunk által, racionalitásból felhúzott biztonságos ketrecből, és megengedhetjük, hogy a szívünk olvasson a sorok között. Mikor lenne ennek ideje, ha nem adventban, a csendes várakozában?

Címerem

A kegyelem és öröm együtt ért
azzal, amit nyomoruságnak
neveznek általában.

Szög és olaj lehetne címerem,
mit írhatnék azonban szövegéül?

Talán azt, hogy mindent megértek,
felhők futását és disznók fejét
rálapúlva a préskemény palánkra.

De ez is mit jelent?
Nekünk magunknak muszáj végül is
a présbe kényszerűlnünk Befejeznünk
a mondatot.

A mélyen vallásos költő nem csak verseket írt. Karácsony előtt érdemes felidéznünk, mit gondolt ő az adventi várakozásról:

„Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből”.* 

Nem mindegy a környezet!

Persze segítség, ha ismerjük a kort, a költő személyiségjegyeit, azt, hogy ő kit olvasott szívesen, őt kik tartják példaképnek. Ezt meg is kapjuk a Pilinszkyt bemutató teremben. A falra festett szövegek mellett megjelenik sok, számára fontos tárgy, hallhatjuk a hangját a kirakott fejhallgatókon – többet hozzátesz a versekhez, mint gondolnánk!

Ha már próza, miért Mészöly?

Talán Mészöly Miklóssal kevesebbet találkoznak azok, akiknek az irodalom nem mindennapi kenyere. Írásait nem könnyű, annál inkább érdemes megismerni, megszeretni.

Mészöly nem volt még 25 éves, amikor a háborúban szökése után egy büntetőszázadban halottakat kellett exhumálnia Jugoszláviában. Ki tudja, mi mást élt még át ebben a környezetben. Azt hiszem, nem véletlen, hogy aki a II. világháború után írásra adta a fejét, nem engedhette meg magának a könnyed történetmesélést. Túl szörnyű dolgok történtek, és a legjobb íróink nyelvezete mintha a sok szörnyűség fölé akart volna emelkedni.

Mészöly múlthoz való viszonyát sorai jól tükrözik: „Tévedés, hogy a múlt »messze« esik, »távol van«. Közeli, mint a kihűlt szerető, aki újra s újra fölmelegszik és megint mindenre képes. A múlt mai csoda, amit holnap ismerek meg s teszek magamévá. Mégis úgy élünk, mintha ismerhetnénk a jelent nélküle, s lehetne így is álmunk a holnapról.

Bonyolult szövegeiről a világért sem akarok senkit lebeszélni, de azt javaslom a kezdő Mészöly-olvasóknak, hogy a rövidebb terjedelmű műveivel kezdjenek. Csak nyerhetünk, ha elolvassuk az Atléta halálát vagy a Saulust. Bemelegítésnek, a kiállítás megtekintése előtt pedig ismerkedjünk Mészöly stílusával a Jelentés öt egérről című novellán keresztül, ami megtalálható az interneten is!

S hogy milyen eszközöm gépelt Mészöly a 90-es években, hol szeretett írni, kiben bízott meg nagyszerű feleségén, Polcz Alaine-en kívül, vagy hogy volt berendezve Pilinszky nappalija, mi varázsolta el A süket pillantásában? Megtudja, aki ellátogat a Petőfi Irodalmi Múzeumba, lehetőleg még idén! A kiállítás január 2-ig tekinthető meg.

*Forrás: Új Ember, 1975. december 14.

Ajánljuk még:

Megnyílt az első Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjtemény

Az ötvös- és fémművesség eszközrendszerét bemutató magángyűjteményből nyílt kiállítás Budapesten. Zoltán Tamás ötvösművész több mint huszonöt évnyi gyűjtőmunkájának, valamint a fémműves és ötvös szakmák összefogásának hála egy történelmi jelentőségű tárlat állt össze, amely bemutatja a kincskészítők műhelytitkait: az anyagok megmunkálását, a különböző eszközök fejlődését és a szakma intézményesülésének állomásait.

 
X
Már követem az oldalt