„Mindegyikünk valamilyen célzattal jött ebbe a világba” – Interjú Lakatos György hegedűművésszel

Zenész családból származol, a családodban kiváló muzsikusok voltak. Egyértelmű volt, hogy ezen a pályán indulsz el?

Egyáltalán nem volt magától értetődő, noha a családi háttér ezt erősíthette volna. Édesapám az egyik legkiválóbb prímás volt, a Gellért Szállótól a Hiltonon át a Gundel étteremig számos legendás helyen játszott itthon és külföldön egyaránt, édesanyám pedig zongoraművészként tevékenykedett. A Kossuth-díjas Hernádi Lajos tanította a Zeneakadémián, Kodály Zoltán felvételiztette. Mindketten pontosan tudták, milyen lemondást követel ez a szép hivatás az embertől. Azért esett a választásom a klasszikus zenére, mert mélységesen magával ragadott a komolyzene közvetítette hangzásvilág. Szüleim minden kulturális eseményre nyitottak voltak, rendszeresen jártunk színházba, moziba, koncertekre, otthon a népzenétől kezdve a jazzen át állandóan szólt valamilyen zene. Hamar tudomásul vettem, hogy tartogat a hivatás buktatókat. Ott áll a pódiumon az előadóművész, és akárhogy szeretné a legjobb formáját nyújtani, nem biztos, hogy a közönség vagy a szakma úgy ítéli meg, hogy mindent beleadott. Az előadóművészetben, az egyéb művészeti ágakhoz hasonlóan, az eredményt és a sikert soha nem objektíven ítélik meg, noha

az igazán nagy művészek a klasszikus zene határain belül megteremtik a saját hangjukat.

Engem ez nem tántorított el, sőt, kifejezetten motivált, hogy kitartsak mellette. Kilencéves korom körül kezdtem el hegedülni, majd 13 éves korom környékén felvételt nyertem a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába. Onnantól nem volt kérdés, melyik úton indulok el.

A szólókarrier mellett a tehetséggondozás és a tanítás is az életed fontos részét képezi, például hosszú ideje visszatérő tanár vagy a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Hogy viszonyulnak ezek a feladatok egymáshoz?

Úgy kerültem – számomra nagyon megtisztelő módon – a központba, hogy Snétberger Ferenc hegedűtanárt keresett, és rám esett a választása. Több mint 10 éve tanítok itt, nagyon szeretem. Önmagamra, mint kreatív személyiségre gondolok. Ez azt takarja, hogy nem tagadom meg a cigány származásomat, abszolút tudom, hogyan találhatom meg az ottani fiatalokkal a közös, munkához szükséges hangot. A segítőkészség áll tanításom középpontjában, hogy segítsek egyengetni mások útját, támogassam és bátorítsam a gyerekeket.

A Zeneakadémián elsajátított tanítási módszer mennyire felel meg a te tanítási módszerednek?

Azt gondolom, hogy

az évtizedekig űzött poroszos tanítási mód mára a múlté, egyszerűen nem alkalmazható a mai fiataloknál,

most inkább a nevelői attitűd dominál. Tapasztalatom, hogy a túlfegyelmezést a fiatalok nem minden esetben szeretik. Ha úgy közeledsz hozzájuk, hogy figyelsz rájuk, a lelki életükre, egyéni problémáikra, olyan dolgokra jöhetsz rá, amik a későbbiekben hozzátehetnek a játékukhoz. Az én tanítási módszerem emberközpontú, és szerintem ez a legfontosabb.

Sokak szerint hit nélkül lehet élni, de nem érdemes. A te ajtódon mikor kopogtatott Isten?

Isten a római katolikus valláson keresztül kisgyerekkorom óta jelen van az életemben. Sok esetben megéreztem a Jóisten jelenlétét – ez úgy nézett ki a gyakorlatban, hogy jártam hittanra, rendszeresen olvastam a Bibliát, arra törekedtem, hogy az ott tanultakat integráljam az életembe, vagyis ne olyan ember legyek, akinek a hitgyakorlása abban merül ki, hogy vasárnap elmegy a templomba, hanem szerettem volna az élet különböző területein megfelelni a vallás elvárta kritériumoknak.

2001-ben az a szerencsés helyzet állt elő, hogy II. János Pál pápa audienciában részesített.

A hozzá hasonlóan nagy tudással rendelkező, komoly mélységgel megáldott emberekkel való találkozás felemelő érzés, rengeteg erőt merítek belőle.

A most szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából nem akármilyen feladat talált meg. Mesélj erről!

Dr. Erdő Péter bíboros atyával tulajdonképpen a beiktatása óta jó kapcsolatot ápolt a családom, és nagyon sok, egyház szervezte eseményen vettünk részt, akár úgy, hogy koncertet adtunk. Az egyik ilyen alakalommal, 2018-ban a Szent István Bazilikában mondta a bíboros úr, hogy lefordították a Bibliát cigány nyelvre, és az az ötlete támadt, hogy a 2020-ra tervezett világeseményen ezzel valamit kezdeni kellene. Arra kért, gondolkodjam rajta. Arra az elhatározásra jutottam, hogy megkérem az egyik növendékemet, Oláh Patrik Gergelyt, hogy a lefordított misetételeket zenésítse meg, egyszóval a húszperces darab a katolikus mise tételei szerint épül fel. Ehhez hozzátartozik, hogy ezt az egész kompozíciót klasszikus zenei köntösbe kellett öltöztetnie. Az is nagy hangsúlyt kapott, hogy

ne feledkezzünk meg az európai kisebbségek zenéjéről a műben.

Elképzelésünk szerint ez olyan motívumok kapcsán jelenik meg a dallamban, hogy aki meghallja azt, beazonosíthassa, melyik népcsoport kultúrájához kötődik. És azt gondolom, hogy a megszületett kompozíció lefedi az egyház részéről támasztott kívánalmakat is.

Mi volt a te feladatod a projektben?

Az egésznek én lettem a művészeti koordinátora, tehát eldönthettem, kiket hívunk meg, mint közreműködőt. Az előadáshoz a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, a budapesti ferences templomban megismert, Kecskés Mónika vezette kórust, a saját műfajában elsöprő erejű Szőke Nikolettát és a nagy népszerűségnek örvendő Takács Nikolast kértem fel. A karmesteri pálca Alpaslan Ertüngealp kezében van. A műben kiemelt szerepe van a cimbalomnak, amit Farkas Rózsa Liszt-díjas előadóművészünk szólaltat meg. Fontosnak tartottam, hogy a zenei skála széles legyen.

Hiszek abban, hogy a zene az egyetlen olyan kifejezőeszköz, amellyel egy embert a szívén keresztül el tudunk érni.

Mit tudhat meg a darabon keresztül a cigányságról a nem cigány közösség és te mit tudtál meg a cigányságodról?

Olyan sokszínű zenei elemeket ismerhetnek meg, mint a fülbemászó dallamvilág, az érzelemben gazdag motívumok, vagy az egyéni ritmusvilág. De jelen van egyfajta szabadság iránti vágy is, ami jellemzi a cigányság zenéjét. Egy népcsoport zenéjén át maga az ember ismerhető meg. Ebben az esetben inkább sok olyan ismert dallam kapott klasszikus zenei aláfestést, ami eddig ilyen formátumban nem szólalt meg. Ettől válik különlegessé, meg természetesen attól a teljesen egyedi, ugyanakkor nagyon igényes zeneszerzői kidolgozottságtól, amit a komponista papírra vetett. Nem gondolom, hogy szélesítettem volna a látóköröm a témában, inkább egy jó gazdához hasonlóan elvetettem a magot, és reménykedem a bőséges terméshozatalban.

Vársz valamit ettől a koncerttől?

Elsősorban azt szeretném, ha elgondolkodnának az emberek azon, hogy egyformák és egyek vagyunk, nem számít, ki honnan jött vagy hova tartozik, mindegyikünk valamilyen célzattal jött ebbe a világba, és ha ezt sikerül megtalálnunk, mélységesen hálásak lehetünk, és majdan elégedetten távozhatunk.

Te mindig tudod, hogy mi a célod?

Nagyságrendileg igen, ha nem is mindig. Mindenekelőtt az a célom, hogy az embereket a hegedűjátékommal, a tanítással olyan világba kalauzoljam, ami az én belső világom, amit én gondolok bizonyos dolgokról. Ha ezt sikerül elérnem, olyan élményt adhattam, amelyet a befogadó élete egy-egy kritikus pillanatában felidézhet, és lelkileg meríthet belőle. Szerintem erre való a zene, az előadóművész másodlagos – a zene áll mindenek felett.