Szegedi Kata, a magyar meseillusztrátorok sokoldalú csillaga folyton mozgásban van. Bár azt gondolhatnánk, hogy rajzolóként az íróasztalához szegezett foglalkozást végez, nála ennél jóval változatosabban telnek a napok. Egyszer épp legújabb könyvét kíséri nyomdába, máskor rendes éves mesenaptárját készíti, olykor meséi külföldi fordítását felügyeli, netán saját kiállításán kalauzolja a közönséget. Megint máskor kollázskészítő foglalkozást vezet a műtermében, vagy éppen bábszínházi előadásokhoz rajzol terveket, de sűrűn hívják gyermekfesztiválokra és közösségi házakba is bájos Ládaszínházával, melyben saját bábjaival-meséivel szórakoztat kicsiket és nagyokat!
Mióta a főváros közeléből a Balaton mellé költözött, tempóján talán csipetnyit lassított a távolság és a vidéki nyugalom. Házában a varázsos hangulatú műtermén kívül egy másik műhely is helyet kapott: férje házinyomdája, ahol az eredeti rajzok megvásárolható nyomatai készülnek. A ház ünnepek táján és nyáron is közösségi térként funkcionál, itt tartják a „Nyitott Műteremvásár és Kiállítás” egyre népszerűbb alkalmait is. Igazi családias hangulat fogadja itt a vendégeket: békeidőben mindenképp megéri megismerni a helyet, addig pedig Katát és gondolatait a világról. Interjúnk.
***
Miként alkot egy „mesékben élő” művész mostanság?
Kis túlzással azt mondhatnám, hogy én régebben is, a karantén alatt is és most is ugyanazt csinálom: az otthonomban dolgozom legalább huszonöt éve. Persze csak a felszínen nehezebb fülön csípni az engem érintő változásokat. Érdekes és elgondolkodtató ez az időszak, mert nyilván a munkaadóimnak – azaz a könyvkiadóknak – is nehezebb a helyzete, biztosan szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat, racionalizálni a kiadásokat, csökkenteni a megjelenítendő művek számát, de ennek ellenére én nem éreztem ezen a területen változást, nem lett kevesebb megkeresésem. Tehát míg az illusztrátori tevékenységemet szinte egyáltalán nem érintette, a kiegészítő, illetve háttér-tevékenységeimet teljesen felborította a vírus: a tavalyi év elején hiába telt be nagyon gyorsan az egész évi naptáram az országjáró Ládaszínház előadásaival, kiállítási tervekkel, műhelyfoglalkozásokkal, itthoni és külsős helyszíneken megrendezendő vásárokkal, kevés kivételtől eltekintve ezek mind elmaradtak.
Azért ahogyan tudom, nem unatkoztál a vírusidőszak alatt sem.
Az előbb említett elmaradt vásárok és egyéb rendezvények nagyon súlyos bevételkiesést eredményeztek, ezek helyett ki kellett találni valami mást. Régóta működik már a webáruházunk, ami eddig szinte csak vegetált. Egyértelmű volt, hogy a személyes jelenlét helyett kicsit át kell költözni az online térbe, méghozzá sokkal intenzívebb formában, mint ami eddig volt. Nekem nem nagyon van érzékem az ilyesmihez, szerencsére a férjem, egyben sok területen munkatársam rengeteg mindenben segít, illetve kiegészít, többek között ő üzemelteti az oldalunkat is. Folyamatosan új dolgokat talál ki, például neki köszönhetem az idáig legeslegnépszerűbb termékünk, a „Mesélő kártyák” elnevezésű asszociációs kártyacsomag megjelenését, amellyel hihetetlenül sokféle területen dolgoznak, játszanak a felhasználók. Ezt is, valamint a nyomataimat is ő nyomtatja.
Kapsz közvetlen visszajelzést a munkádra így, hogy nem tudsz személyesen találkozni a vásárlókkal?
Egészen más jellegű a könyvekre és a színházi tevékenységekre kapott visszajelzés. A színházban nagyon fontos a személyes reakció, a taps, a közönség ovációja, de mindez a színpadon dolgozó embereket érinti elsősorban, a mi tervezői tevékenységünk természetesen nagyon fontos, de mégiscsak egy alkalmazkodó háttér-művészet.
A könyvillusztrációkra vonatkozó visszajelzések számomra sokkal kézzelfoghatóbbak, hiszen sok esetben az olvasók egyenesen nekem küldik el a személyes élményeiket. Mivel mi magunk is foglalkozunk az általam illusztrált könyvek forgalmazásával, ezért az is nagyon tanulságos visszajelzés, hogy mennyire pörög egy-egy adott cím. A tavalyi évben egyetlen könyvem jelent meg, és hihetetlenül sok példányt vásároltak tőlünk a Diótörőből. Ehhez persze a szerző, Varró Dániel népszerűsége elengedhetetlen.
Felnőtt gyermekeitek már kirepültek otthonról. Miképp alakította a családi kapcsolatokat az elmúlt időszak?
Egyetemista fiam olaszországi Erasmus-tanulmányait volt kénytelen megszakítani a járvány kitörésekor, így fél évre hazaköltözött. Évek óta nagyon szeretett volna egy kutyát, így most a hosszú itthon tartózkodásakor is sokat emlegette, ezért örökbe fogadtunk egy gyönyörű keverék kölyköt, akibe az egész család beleszeretett. A fiunk persze továbbállt, folytatja a tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen, mi pedig boldog kutyatulajdonosok lettünk. A kölyökkutyák okozta minden bosszúságot felülírja mindaz a sok öröm, amit egy ilyen kedves lény, új családtag adhat. Nagyon sokat segít a lelki egyensúlyom megtartásában, jó nagyokat lehet vele együtt sétálni a határban, ahol egy teremtett lélekkel sem találkozik az ember, illetve szerencsére hatalmas kertünk van, amelyben naponta sétálgathatunk. Nyilvánvaló lett számomra, hogy kell a mindenféle értelemben vett szabadság ahhoz, hogy felhőtlenül tudjak alkotni.
Követőid tudják rólad, hogy házatok egy legendásan „nyitott otthon”. Milyen tervekkel, új munkákkal készülsz az előttünk álló, reményteli időszakra?
Hosszabb távú tervem az, hogy a már meglévő “Ládaszínház” előadásaimban, ahol most a Lenka és Palkó című saját meséimet mesélem a gyerekeknek, bővíteni tudjam a a repertoáromat egy papírszínházi mesével. Évek óta tolódik ez a feladat, de most végre elkezdtem dolgozni a Hófehérke illusztrációin. Mivel a szöveget is én dolgozom át, ezért már az íráskor és a rajzoláskor is arra koncentrálok, hogy hogyan lehet majd a lehető legkifejezőbben előadni a mesét.
Vendégszerető emberek vagyunk, bárhol is éltünk, mindig nyitott volt a házunk. Másfél évvel ezelőtt szeretett gödi otthonunkat elhagyva egy kicsit távolabb, egy Balatonhoz közeli, kis Veszprém megyei faluba költöztünk. Amikor idejöttünk, kicsit aggódtunk, hogy nehogy eltávolodjanak tőlünk a régi barátok, kedves ismerősök. Félelmünk hál’ Istennek alaptalannak bizonyult, mert kiderült, hogy ide is utánunk jönnek azok az emberek, akik szeretnének velünk találkozni. Ezért alig várjuk, hogy újra kinyithassuk a kaput, hogy megint legyenek nálunk házi vásárok, nyitott műteremnapok, műhelyfoglalkozások. Mert hiába a mindenféle online próbálkozás, a személyes találkozásokkal nem ér fel semmi.
A helyszínen a szerző fotósorozatot is készített, ezeket a képeket ide kattintva tudjátok megnézni:
Ajánljuk még:
„AKI BELÉP, AZT FOGVA KELL, HOGY TARTSA EGY KÉP, EGY TÁRGY” – INTERJÚ KOÓS ÁGNESSEL
HA A LAKÁS VÁLTOZIK, A LELKÜNK IS – INTERJÚ ANTAL KINGA LAKBERENDEZŐVEL
BEZÁRT VÁSÁROK, NYITOTT UDVAROK: ILYEN A KÉZMŰVESEK VILÁGA VÍRUSIDŐBEN
Csak úgy leszel a művészettől kultúrlény, ahogy a sült galamb a szádba repül. Sehogy.
Attól, hogy színházba / koncertre / kiállításra / moziba jársz, nem leszel több vagy kevesebb. És nem is gazdagodhatsz tőle, amíg bele nem teszel valamit. Mondjuk magadat.
