Kávé és tánc a tetőteraszon, avagy mesél a pesti Broadway

A ház

Az 1936-ig itt álló épület nem lakóház volt, hanem szálloda. Európa Szálló néven szerepelt az újságok hirdetéseiben, utolsó éveiben mint

„Budapesten a legolcsóbb. Kettő pengőtől hideg-meleg folyóvízzel, elegáns szobák. Nagymező utca 11.” Ujság, 1935.05.20.

Aztán lebontották szegény szállót, nemcsak a szobáit, a bontás anyagát is olcsón árulták „ott helyben”. Az új befektetőnek, a Terézvárosi Házépítő és Házkezelő Kft.-nek merészebb tervei voltak.

 

A ma is minden részletében és egészében letisztult, elegáns, finom vonalú, modern épület 1937-ben épült, ahogy azt szép betűk hirdetik a bérház bejáratánál, a tervező neve Mellinger Artúr. Mellinger úr 1875-ben született, és Pesten végezte az egyetemet, szép számú és kivitelű, szecessziós budapesti bérházak sorát tervezte, egyik első munkáját különös, üvegbe festett keleti hölgyek őrzik a Wesselényi utcában 1902 óta.

Ez a kivételesen modern vonalú, merész megoldásokat tartalmazó Nagymező utcai ház egészen meglepő alkotás egy, még a 19. században született, hatvan év körüli mestertől.

A vasbeton szerkezetű ház szerényen simul a Nagymező utca keleti oldalához, homlokzata napfényben fürdik, hét emeletén nyíló magas ablakai kilátással és fénnyel kényeztetik boldog lakóit. Minden lakáshoz erkély, vagy francia-erkély tartozik, az 1936 november 12-én szerzett építési engedély szerint 7 emeletén összesen 6000 négyzetméter áll majd a szerencsés lakók rendelkezésére.

1937 decemberében még a régi Orczy-kávéház tulajdonosa, Munk László tervezett a ház földszintjén kávéházat nyitni Claridge néven, de az elhúzódó építkezés végén már más név szerepel tulajdonosként. Moskovics Jenő nyitotta meg 1938 január végén a nagy sajtóvisszhanggal várt modern kávéházat, hogy aztán a pesti sajtó lankadatlan érdeklődése mellett mondjon csődöt még ugyanazon év májusában.

Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A név

A Claridge név nem volt ismeretlen a zenés kávéházak célközönségének. Ugyanis 1897 óta várja a felsőbb tízezrek utazóit Londonban, a Sotherby közelében a Claridge Hotel, de Párizsban és Madridban is létezik ezen a néven elegáns, régi, drága szálloda.

Nevéhez hűen a Pestre tervezett műintézmény sem fukarkodott extravaganciában.

A hely

A Vállalkozók lapja 1938 januári száma hosszasan részletezte Budapest legmodernebb kávéházának mondott új, Nagymező utcai belső tereit:

„Nemrég nyílt meg a Claridge kávéház, Budapest egyik legszebb és legérdekesebb szórakozóhelye. A kávéház helyiségei számára a Nagymező utca 11 szám bérháza összes földszinti helyiségei, udvara, pincéje és tetőterrassa áll a bérlők rendelkezésére. A berendezés és a dekorációk elkészítésére Fejér György építészt, a zürichi műegyetem tanárát kérték fel. (..) A zenés kávéház két helyiséggel nyílt meg, melyeket nyitható üvegfal választ el egymástól. Az első helység aranybarna tónusban tartott, diszkréten modern, nemesvonalú csillárok és díszítésmentes, harmonikus formák fogadják a látogatót. A második helyiség (a ház udvara helyén) gyújtópontjában a zenekar dobogója áll. (...)

Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet 

Az akusztikai tervezéssel visszaverődések nem tapasztalhatók, a zene 20 méternyi távolságban is jól hallható elektromos hangerősítők nélkül is. Gondos szellőztetéssel füstmentes üzemelés lehetséges 24 órában. A nagyobbik terembe motorral nyitható üvegtető került, a kisebbikből direkt lift a tetőterrasse-ra. A szellőztetés Havas István cég és Fonó Antal gépészmérnök munkája, a lift a Hazai Felvonógyár Rt-é volt. Kárpitozott bútorok, az összes kárpit, függöny a Meteor asztalos és kárpitos üzem termékei voltak, a világítás, hangosítás, teljes elektromos hálózat a Székely és Gerő villanyszerelő vállalat jóhírét vitte, a műlakatos munkák Steiner Ödön műhelyéből kerültek ki. A berendezés színvonalát sejthetjük az anyaghasználat felsorolásából: A portál és a toalettek „Marboit” márvány és üvegburkolását angol minőségű üvegből készítette Deutsch Mór és Jenő. Az enteriőrök összes üvegezési és tükrözési munkáit a Török Béla üvegcsiszoló és tükörgyári cég végezte.”

Szellőztetéssel, elhúzható üvegtetővel – abban az időben, amikor minden, korabeli filmben mindenki szinte folyamatosan dohányzott, és volt füst rendesen, amivel meg kellett küzdeni – ez a ház is értelemszerűen rendelkezett. A leírás betekintést ad a színek harmóniájába, a technikai megoldásokkal és mesteri kivitelezéssel létrehozott kivételes szentélybe. Ahol minden volt, csak kerthelyiség nem. Sebaj, az előtérből egyenes, saját lift vitt a hetediken megbújó tetőteraszra, ahol feltehetően szédítő kilátás párosult a friss levegő és az exkluzív kiszolgálás mellé.

Luxus a javából, aminek beszerzése és fenntartása egyaránt drága lehetett.

Ez, és a tervezett nyitás kéthónapos csúszása rövid úton csődhöz vezetett. Az 1938 január végén nyitott Claridge a nyarat sem érte meg, már májusban bezárt. A 2000 pengős adótartozás és 6000 pengős házbértartozás mellé az összesen 67(!) hitelezőnek visszafizetendő tétel mindent vitt: az üzlet teljes berendezését utcára tették, majd teherautókon minden holmi hatósági raktárba került, onnan árverezésre.

Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet 

A Claridge utóélete

Nem ez volt az utolsó kávéház a fővárosban ezen a néven. 1931-ben Budán támadt fel a Claridge néven ismert luxus, de ott sem kísérte jó szerencse. Egész más hangulatú lehetett a mai református templom helyén álló, a korabeli lapok szerint „A Böszörményi út 28 alatti különálló gyönyörű villában nyílt, fényűzően berendezett” Claridge kávéház és étterem tervezője Wanda Lajos volt. Az éttermet a Gaál (ma Beethoven) utcából lehetett megközelíteni, a kávéház bejárata a ma is főbejáratként használt Böszörményi úti sarokról volt. Az emeleten alakították ki a vendéglő tulajdonosának lakását, valamint egy bridge klubnak használt külön termet. Összesen 300 000 pengőt öltek vállalkozásukba a Tachler testvérek, egy év multán mentek csődbe. Valamivel később Tachler Lajost családja ideggyógyintézetbe küldte, amikor ezt testvére, Gyula megtudta, szélütést kapott, és ahogy a lapok írták, „Nem remélik, hogy életben marad.”

Aztán 1942-ben a Bécsi úton nyílt panzió Claridge néven, a háború után pedig az Oktogonon létezett Claridge kávéház pár évig.

Kis pesti színháztörténet

A Nagymező utca 11-ben a Claridge után rövid ideig a Clarisse kávéházban lehetett feketézni, azt 1942-től Sárossy Szüle Mihály jóvoltából követte az első itt nyitott színház, a Vidám Színház, ők az utolsó pillanatig, 1944. december 23-ig igyekeztek mosolyt csalni a pesti arcokra.

1945-ben Gobbi Hilda a Művészeti Tanács nevében lefoglalta a házat, ekkor Pethes Sándor és Békeffy Gábor vezetésével a Pódium Kabaré nyitotta meg kapuit. Őket 1950-től a Kodály Kultúrközpont, majd az Egressy Gábor Színpad követte. A Radnóti Színháznak 1976 óta ad otthont a sokat látott pesti ház, a költő szép, Varga Imre mintázta szobra 2009 óta áll a színház bejárata előtt.

Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet  

Maga a bérház keskeny, csontszínű-fehér-fekete csíkos lépcsőházi padlójával, lépcsőjével és csillogó, fém korlátjaival olyan finom eleganciát képvisel, amin nem fog az idő. Egyik emeleti lépcsőfordulójában metszett üvegű ajtó visz a Radnóti próbatermébe – nincs még egy ház Pesten, aminek a lépcsőházában egy színház bújik meg. A kedves itt lakó hölgy, aki 2020 nyarán szép házukba olyan kedvesen beengedett, büszkén és szeretettel beszélt a társbérletről. Szeretik itt a színházat igen, és nem, nincs bérlete. „Minek is? A nappalimból is hallom az előadásokat.” 

Az üvegtetős, tetőteraszos kávéházat rég elsodorta a történelem, de a színház él, a közönség és a vele társbérletben élő itt lakók pedig szeretik.

Tavaly végre felújították a házat, így régi pompájában élvezheti a város szép részleteire odafigyelő, színházba járó, vagy csak erre sétáló publikum. Kivéve a tetőteraszt, az a csoda a legfelső szinten lakó szerencsések privilégiuma maradt.