Kult

„Igazi gyöngyhalásznak érzem magam” – interjú Popova Aleszja balettművésszel

Mária hercegnő, Odette és Odília, Makrancos Kata, Júlia, Scarlett O’Hara, Tatjana, Csipkerózsika és Coppelia – csupán néhány emlékezetes alakítás, mellyel Popova Aleszja Kossuth-díjas, Érdemes Művész saját páholyt érdemelt ki a klasszikus balett Pantheonjában. A bonyolult jellemek megformálója maga is összetett karakter, aki a színpadi lét után igazi gyöngyhalászként folytatja pályafutását. Saját klasszikusbalett-stúdiójában hosszú évek óta tehetséggondozás keretében kíséri a legkisebbek és az ígéretes nagyok kibontakozását. Értékes pillanatokról, sorsfordító rezdülésekről és a balett lélekformáló erejéről beszélgettünk az órák szünetében.

Aki egyszer is találkozott veled személyesen a színpadon kívül, annak azonnal feltűnik vibráló egyéniséged, élénk, derűs természeted, de szerepeid is igen széles temperamentumskálán mozognak. Hogy találkozik a személyes karaktered ezzel a feszes, szigorú műfajjal, a klasszikus balettel?

Az összetett karakterem lehetőséget adott ahhoz, hogy sokféle szerepet megformáljak. Lehetett ez drámai, virtuóz, fenségesen elegáns vagy humorosan groteszk. Ahhoz, hogy egy klasszikus balerina magas szinten képviselhesse ezt a különleges műfajt, ismernie kell más művészeti ágakat is, s azokban elmélyednie.

Fotó: Krisztics Barbara

Mi az első balett-emléked?

Ötéves koromban a Hattyúk tava című előadás, orosz-magyar szótárakon ülve édesanyámmal. Ezenkívül, gyermekkoromban rengeteg klasszikus zenét hallgattunk, a nagyszüleimnek hatalmas Melódia zenegyűjteménye volt, és állandó bérlete a Zeneakadémiára, illetve az Operaházba.

A klasszikus balettirodalom összes női főszerepét eltáncoltad. Kik voltak számodra legkedvesebb „találkozások” a színpadon?

Első nagy főszerepemet tizenkét évesen Markó Iván oldalán táncolhattam el Arielként, a Prospero című darabban. Később, már a Magyar Állami Operaház tagjaként, Seregi László Makrancos Katájának címszerepében debütálhattam, melyet olyan klasszikus főszerepek követtek, mint amilyen a Diótörő, a Hattyúk tava, a Csipkerózsika, a Sylvia, a Giselle, a Rómeó és Júlia vagy az Anyegin. Utóbbi darabban minden megtalálható, ami egy nő számára fontos az életben: a nőiesség, az anyaság, a szerelem, a felülemelkedés a bennünk feszülő érzelmeken, melyek által mély zuhanásban vagy a magasságok megélésben folytathatjuk szárnyalásunkat.

Több szerepedre is jellemző, hogy a karakter olykor érzelmi végleteken megy keresztül – Odette és Odília, Scarlett O’Hara, de Anna Karenina is beleillik a sorba. Rád mennyire jellemző a kettősség? 

Egy szerepben, éppúgy mint egy festményben több szín is megmutatkozik. Mivel az alakításaim között többféle személyiség is megtalálható, nem mondhatjuk, hogy csak ez a kettősség van jelen. Ennél sokkal árnyaltabb történet ez. Egy koreográfia megtanulása rendkívül analitikus jellemet igényel, mind a betanulási folyamatban, mind az előadás létrejöttében.

A karácsonyi időszak „kötelezőjéből”, a Diótörőből sokféle feldolgozást ismerünk, mégis azok maradnak a legemlékezetesebbek, amelyekben Mária hercegnőnek nemcsak a ruhája és a mozdulatai kecsesek, de az arcvonásai is részt vesznek a játékban. Nem triviális, hogy a balerinák a mimika eszköztárát is magas szinten használják a színpadon, a te alakításaidnak viszont ez is természetes velejárója. Egyéniségfüggő vagy tanult képesség ez?

Az alakítás minősége részben egyéniségfüggő, részben technikai tudás kérdése, de gyermekkori mesterem, Markó Iván a kezdetektől fogva csakis úgy fogadta el a darabokat, ha azokban egész lényünkkel vettünk részt. Test és lélek találkozásából születhet meg ugyanis az a művészi élmény, amely végül a nézők lelkében rezonál. Egész pályám során ez volt a legfontosabb célom: megérinteni az emberek lelkét a balettel.

Bejártad a világot a hivatásod által. Sosem foglalkoztatott a gondolat, hogy külföldi színházhoz szerződj?

Mindig is hazámban, s annak ékkövében, a Magyar Állami Operaházban szerettem volna táncolni. A külföldi vendégszereplések alkalmával bepillanthattam más országok kultúrájába és munkamoráljába, de végül nem késztetett semmi sem a maradásra. Megadatott, hogy huszonnégy évesen a Mariinszkij színpadán a Don Quijote női főszerepét eltáncoljam, majd a későbbiekben Nizzától Santiago de Chiléig, a klasszikus balettrepertoár jelentős szerepeit is színpadra vihettem. Ettől függetlenül, mindvégig a mi „kis” Andrássy úti épületünk volt a legfontosabb.

Sikeres pályádat látva, azt is gondolhatnánk, hogy számodra minden egyszerűen ment, nehézségek nélkül. Egy ilyen intenzív fizikai és érzelmi munkát igénylő szakmában azonban a magánélet és a munka nem szétválasztható, és komolyan meg kell dolgozni a stabilitásért. Téged mi segített át az érzelmi hullámokon?

A mestereim által tanított hit, ami komplexen összeforrt a családomban létrehozott hitbéli rendszeremmel. Nyolcéves koromban keresztelt meg Tömördi Sándor Viktor ferences szerzetes atya a Pasaréti templomban. Ő a mai napig az egyik legközelebbi családi barátunk. A férjemmel, Vladimir Arhangelskivel kötött házasságom révén az Orosz Ortodox Egyház tagja is lettem. Számomra a lényeg a keresztényi lelkületben van.

Fotó: Krisztics Barbara

Aktív balettművészi pályád nemrégiben lezárult, ami alig hihető, hiszen ugyanolyan fiatal és gyönyörű maradtál az évek múltával is. Honnan ez az üdeség?

Hiszem, hogy minden belülről fakad: a belső gondolatok és érzések formálják a külsőt. Nemcsak az agyunkat és a testünket kell tornáztatni, de a lelkünknek is szüksége van táplálékra. Ezt a szemléletet otthonról hozom, édesanyámtól, nagymamámtól, a déditől – a család női vonalán öröklődik ez tovább.

Két lányod is továbbviszi ezt a szemléletet?

Két gyermekem, két különböző egyéniség. Thália, a nagyobbik, igazi művészlélek, a Magyar Táncművészeti Egyetemre jár, ahol Volf Katalin a mesternője. Agatha Christie könyveket olvas, a vérfagyasztó regényeket kedveli és a realitás talaján mozog. A kisebbik, Viki, angyalian nyitogatja a szárnyait, főleg most, hogy első osztályos lett.

Az Aleszja Popova Klasszikus Balett Stúdióban, melyet férjeddel, Vladmir Arhangelskivel vezettek, egészen kis gyerekektől a felnőttekig minden korosztály megtalálható. Miként tanítod őket?

A klasszikus balett műfaja életformát, viselkedéskultúrát meghatározó művészet, aki ezt tanulja, annak testtartása, beszédmódja és műveltsége is ehhez „igazodik”. Azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy aki balettozik, az szépen beszél, előzékeny, időben elkészíti a leckéit, segít otthon a szüleinek a háztartásban, klasszikus zenét hallgat, színházba és kiállításokra jár, szépirodalmat olvas – természetesen a fiatalok körében népszerű műfajok mellett. A klasszikus balett összetett, szemléletformáló és emberformáló művészet.

Fotó: Krisztics Barbara

Balettmesterként mit jelent számodra a siker: a sok közül egyetlen ragyogó tehetséget felfedezni vagy minél több gyermek lelkében elültetni a balett szeretetének magocskáját?

Természetesen az utóbbi. Megmutatni egy kezdő lelkületű kis balerinának a megfelelő oda vezető utat vagy egy professzionális iskolában tanulónak a tánc nyelvének megismerését, annak a helyes használatát, akár színpadi létben akár a saját egyszerű életünkben. Ezért vagyunk mi gyöngyhalászok, az isteni színtér tengerének közepén.

Karácsony idején az újjászületés reményében kívánok minden kedves olvasónak áldott, kegyelemteljes ünnepeket!

Ajánljuk még:

„Legyen Alsómocsolád Magyarország kék zónája!” – Beszélgetés a Klíma-kávézó ötletgazdájával

Van egy aprócska település Baranya megyében, aminek lakói pár évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy megújulóenergia-közösséget. Útjuk során sok nehézséggel találkoztak, de számtalan jó gyakorlatot, ötletet, izgalmas kezdeményezést és figyelemre méltó eredményeket is láthattak, ami miatt úgy érezték, hogy ezeket másokkal is meg kell osztaniuk. Így született meg a Klíma-kávézó ötlete, ami lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők többet tudhassanak meg a klímavédelemről, a fenntarthatóságról, a természetalapú megoldásokról, a vízmegtartás lehetőségeiről, az energiamenedzsmentről, vagy épp az okos eszközökben rejlő lehetőségekről.