Formába önteni a lelket – Pap Lajos kőfaragó műhelyében jártunk

A kőnek lelke van. Ezt az alapvető felismerést mi is megtapasztaljuk, amint Pap Lajos birtokának parkszerű udvarába belépünk. Különböző méretű, színű és textúrájú kőtömbök várják itt, hogy a beléjük álmodott formákat megmutathassák. A vakítóan fehértől az ébenfeketéig, a puha mészkőtől a legkeményebb gránitig ezerféle árnyalatban kínálkozik a nemes anyag hozzáértő kezek alá.

A hatalmas kőfaragó-hangárban finom, lisztszerű kőporral bevont falak, félkész faragványok, munkagépek és e rendkívüli mesterség utolsó igazi mesterei fogadnak. Lépteink nyomán leheletfinom por száll, és titokzatos felhőként kísér, amint körbejárjuk a természet és ember szövetségét jelképező boszorkánykonyhát.

A kő látszólag némán tűri, hogy a beleálmodott funkciók szerint „hangolják” tökéletesre, hiszen tudja, legszebb hangján örökké szólni fog, mihelyst elnyeri végső formáját. Végtelen bölcsességet, természetes alázatot és temérdek tudást őriznek ezek a sokat látott falak, melyek között az idő révészei dolgoznak: kőfaragók és kőszobrászok kezében úgy születnek újjá a természet legkeményebb alkotásai, hogy végül az emberi lélek legfinomabb rezdüléseire képesek rezonálni. Mi ez, ha nem varázslat?

Fotó: Krisztics Barbara

Hazai műhely, évtizedes történelemmel

Az ország egyik legszínvonalasabb kőfaragó, kőszobrász és kőrestaurátor műhelyének története az 1970-es évekre nyúlik vissza, amikor Pap Lajos édesapja megalapította a céget. Az akkortájt Szentendre határában kialakuló nyaraló- és kertövezet számára gyephézagos járdalapok, kerítésoszlopok, szőlőállványok készültek a főként betonárura, később műköre szakosodott családi vállalkozás műhelyében, egészen 1983-ig, az alapító haláláig. A korábban mélyépítőként dolgozó Pap Lajos édesapja vállalkozását folytatva elsősorban a természetes anyagokban látott fantáziát és jó érzékkel választott maga mellé kiváló művészi érzékkel dolgozó kőszobrászokat és kőfaragó mestereket.

„Elsőként egy nagyon híres kőszobrásznak, Kucs Bélának az azonos nevű fiát sikerült megnyernünk a céghez. Őt egyenesen a Képzőművészeti Egyetemről, az Epreskertből szerződtettük, és együtt kezdtünk el a kővel foglalkozni.  Addig én magam nem voltam túl manuális típus, de a munka során beleszerettem a kőbe mint anyagba, végül mestervizsgát is tettem kőfaragásból, kőszobrászatból. Ezután még több fiatal szakembert gyűjtöttünk magunk köré, és elég gyorsan berobbantunk a szakmába; egy-két éven belül profilt váltottunk, szinte teljesen megszüntettük az öntött beton- és műkő termékek készítését, átálltunk kőfaragásra, kőszobrászatra. A minőségi munka nagyon fontos volt számunkra, viszont gyermekkorom óta művészek között nőttem fel itt, Szentendrén, a barátaim a művészek gyerekei voltak, így minden műterembe bejárásunk volt, szinte magunkba szívtuk a művészet rezdüléseit. Tehát tudtuk, hogy bele akarunk tenni valami pluszt a munkába, valami művészit. Ez formálta egyedivé a céget és az itt megmunkált köveket is” – idézi fel a kezdeteket Pap Lajos.

Fotó: Krisztics Barbara

Az első tizenöt évben igazi családi vállalkozásként Lajos és Erika közösen vezették a céget, és a világ minden tájáról felkutatták a legkiválóbb alapanyagokat, építő- és díszítőköveket. A míves munkák a műemlékvédelem felé terelték a műhely profilját, és ma már egyaránt kapnak megrendeléseket új elemek kivitelezésére és restaurálási munkákra. Szentendrén a negyvenfős vállalkozásban huszonnyolc szakember foglalkozik közvetlenül a kő megmunkálásával, a többiek idejét a tervezés és az adminisztratív működés köti le. 

„Szerencsénk van, mert nálunk a tapasztalt kőfaragók vannak túlsúlyban, de ezek a srácok 45-55 év körüliek, tehát vannak álmatlan éjszakáim az utánpótlás miatt. Mondhatni, már harmadik generációs vállalkozás vagyunk, hiszen a fiam tizenkét éve velünk dolgozik, teljesen kitanulta a szakmát és előbbre is lépett már nálam. Ő a számítógép világában is otthonosan mozog, megtanulta a kommunikációs és tárgyalási technikákat, és a nagy munkáink árajánlatait is túlnyomórészt ő és az általa vezetett kisebb stáb készíti. Hozzá hasonlóan fiatal, 35-40 éves mérnökökkel dolgozik együtt, ők hárman-négyen és jómagam készítjük elő a munkák megszerzését, majd a műhelyben zajlik a kivitelezés. Ott már nem nagyon van ilyen fiatal munkaerő” – magyarázza az üzletszerű működés napi gyakorlatát Pap Lajos.

„Ez nem tömegszakma”

– tudatosítja, hozzátéve, hogy az évente 8-10 fiatalból, akik a szakmunkásképzőben végeznek, 3-4 azonnali pályaelhagyóként máshol keres megélhetést. A maradék kimegy külföldre, mert ott is hiányszakma a kőfaragás és jól megfizetik az ügyes kőfaragómestereket. Utóbbiból az elmúlt néhány évben szerencsére egyre kevesebb akad, s sokan hazajönnek, akik korábban elmentek. „Tavaly két olyan kolléga is csatlakozott hozzánk, aki Németországból jött haza, mert már mi is tudunk olyan színvonalú fizetéseket és munkát biztosítani, mint odaát, ráadásul cégen belül erős szociális hálóval védjük a munkatársakat. Nem feltétlenül érdemes már elmenni” – mondja.

Az utánpótlás biztosítása kétségtelenül a legnagyobb kihívás, mint oly sok más szakmában manapság. Az építész szakágon belül alig képeznek kő szakipari mérnököt, és tervezői vonalon is gyér a mezőny. Így a műhely inkább kineveli a saját utánpótlását: leginkább az jellemző, hogy az alkalmazott mérnökök itt tanulják meg a köves szakmát, a gyakorlatban. 

Fotó: Krisztics Barbara

Persze a képzéssel, kineveléssel kapcsolatos küzdelmekből sincs hiány. „Eljött hozzánk egy fiatal srác a három éves szakképzés után, 21 éves lehetett talán. Megdöbbentő volt számunkra, hogy mennyire nem volt anyagismerete, és a legalapvetőbb szerszámok nevét sem tudta. Most már két éve dolgozik nálunk, és egyszerűbb szakmai kihívásoknak megfelel, de nagyon távol van még attól, hogy szakembernek nevezhessük” – avat be a műhely vezetője. Egy kőfaragó szakember kiképzése minimum tíz év, de ehhez – a saját ambícióján és kitartásán, esetleg tehetségén kívül – az kell, hogy olyan műhelyben kezdje tanulni a szakmát, ahol egyrészt tapasztalt szakemberek mellett gyakorolhat, másrészt sokféle megrendelést kapnak, hogy a szakma minél szélesebb szegmensét megismerhesse az újonc.

Kőfaragás a gyakorlatban

Az ipari munkákhoz képest a művészi kivitelű alkotásokhoz természetesen több érzékenységre és szakértelemre van szükség. Egy alkotófolyamat során a szobrász megmintázza a művet, a kőfaragó szobrász pedig kifaragja azt kőből. 

„Michelangelo is úgy kezdte, hogy kinagyolta az alkotásait, majd a kőszobrászai valósították meg a nagy műveket. A munka legvégén a szobrász megnézi az alkotást, és

elvégzi a finomításokat: beállítja a szobor lelkét” –

mondja a szentendrei mester. A kővel dolgozó fiatal szobrászok közül egyre többen megtanulják a számítógépes grafikát, tervezést is – mert a legrégebbi mesterségek is haladnak a korral.

Milyen jövője van a kőfaragó szakmának?

Ez a kérdés egyaránt kínos és nagyon releváns a benne dolgozó szakemberek számára és az építő- és műemlékipar, valamint a kulturális örökséget fenntartó mindenkori szándék szempontjából. Elmélyülést igénylő, időfaló mesterségről beszélünk, amely talán a legidőtállóbb lenyomatokat képes hátrahagyni a kultúrában, ezért sem közömbös, milyen választ adunk a kérdésre. Pap Lajos válasza a nehézségek közepette is reménykeltő: „A legbüszkébb arra vagyok, hogy látom a folytatást: a fiam tovább tudja vinni a szakmát és ezt a céget. Apám biztosan örülne, ha látná, hogy megvan a harmadik generáció.”

Fotó: Krisztics Barbara

Mivel dolgozik egy magyar szobrász?

Három különböző keménységi fokozatban teremnek különböző célokra alkalmas kövek a természetben: a legpuhább mészkőtől a keményebb márványon át a legacélosabb gránitig terjed a skála. Magyarország elsősorban az édesvízi mészkövek hazája. A tardosi és a süttői bányákból nyert mészkő kemény, tehát ugyanúgy megfelel a márvány minősítésnek, mint a carrarai márvány. A legtömörebb, harmadik anyag, a gránit, ami a Kárpát-medencében nincsen: a Magyarországon beépített gránitok nagy része Indiából, Brazíliából és Dél-Afrikából származik. 

A mester mára sokféle anyagot, sokféle módszert kipróbált. Amikor arról kérdezem, mire a legbüszkébb,

emblematikus munkákat sorol.

Említi Balázs Fecó, Demján Sándor, Rátonyi Róbert, Albert Flórián, Andy Vajna és Bálint gazda síremlékét, amely szerinte személyes történetek kőbe vésett emlékeit jelképezik. Szót ejt a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának restaurálása közben megtalált időkapszuláról, melyben kézzel írt papíron szerepel a hajdani mester, Kovács János neve és a dátum: 1905. december 22. – élő történelem elevenedett meg az ott dolgozók szemei előtt aznap, s gyakorlatban láthatták, milyen hosszan ható munkát végeznek. „Csodálatos történeteink vannak. Példának okáért: 2002. június 16-án volt életem egyik legszebb napja szakmai szempontból: akkor adták át a megépült új Nemzeti Színházat. Ennek oldalánál található a Vörös sivatag nevű park, amit mi építettük be 32 kamionnyi kővel, 32 nap alatt, Török Péter tervei alapján. Amikor 1906-ban az eredeti Nemzeti Színházat elbontották, a homlokzati maszkok elkallódtak. Az egyik ilyen maszkot egy pilisi faluban találták meg, egy idős házaspár kertjében, liánokkal benőve. Ki tudja, hány évtizede lehetett ott! Végül 2002-ben visszavásárolták, és ránk bízták, hogy újítsuk fel. Csodálatos élmény volt, hogy magam építhettem be az új Nemzeti Színház MÜPA felőli homlokzatába” – meséli egyik meghatározó szakmai élményét a mester.

Fotó: Krisztics Barbara

Lajos a Diósgyőri vár, az Ybl-palota és a Nyugati pályaudvar felújítására ugyanúgy büszke, mint a Karmelita kolostor belső munkálataira vagy a Hild-palotára és a Citadella felújítására. Mégis, a legjelentősebb pillanata ennek a sok évtizedes munkának a Budapest-belvárosi Főplébánia templomhoz kötődik a mesterben. „Ebben a templomban őrzik a 900 év után hazahozott Szent Gellért ereklyét, ami Szent Gellért lábszárcsontjának egy darabja. Miután Szent Gellért a névadója a belvárosi templomnak, ide helyezték el: a belső felújítás részeként vadonatúj faragott kőoltárt készítettünk, az egészet mi faragtuk meg, építettük össze és egyetlen darabból álló fedkővel zártuk le. Az embereim úgy tették a helyére a fedlapot, hogy előtte Osztie atya a kezembe adta az ereklyét, amit magam tehettem be a golyóálló üveg mögé, majd lezártuk. Tehát én voltam az utolsó ember, aki megérinthette az ereklyét mielőtt végső helyére került. Ezzel ért véget az az emblematikus munka, ami egy életre megtöltötte lelkemet mindenféle csoda érzésekkel” – mutatja meg pályafutása legkiemelkedőbb pillanatának érzelmi, lelki hozadékait Pap Lajos, mi pedig most értjük meg igazán, mit jelent a kezdőmondat: a kő lelke az emberi lélek rezdüléseiben rezonál.