Egy jugoszláv szerelmi történet, ami arra tanít, hogy bármi történjék is: újra felkel a nap

„Mindannyian a boldogságot keressük. Keressük a családban, a házasságban, a szerelemben, és lehet, hogy egyszer csak megtaláljuk önmagunkban” – írja Pap Éva az És újra felkel a nap című, részben igaz történeten, részben fikción alapuló könyvében. A regény az egyik legmegosztóbb kérdést firtatja: lehet-e egyszerre kettőt szeretni?

A könyv az 1930-as és 1950-es évek között játszódik Jugoszláviában, Szabadkán. Főszereplője egy magyar nő, Eszti és szerelmei: két bunyevác férfi. A történet alapját egy nyílt szerelmi háromszög képezi, amely apropója egy vadászbaleset, ahol a főhős, Stevan olyan súlyosan megsebesül, hogy amputálni kell a hímvesszőjét. Ez a feleségével való viszonyát jelentősen átalakítja, a legjobb barátját, Martint pedig főszereplővé emeli.

Esztinek a történtek előtt komoly tervei voltak, amellett ugyanis, hogy a hátán cipelte a nevelőapjától megörökölt vendéglőt, gyerekeket is szeretett volna, azonban férje, Stevan vadászbalesete nemcsak, hogy szertefoszlatta álmait, de ellehetetlenítette a házaséletüket is. Kapcsolatuk ugyan megingott, de ők ennek ellenére ígéretet tettek egymásnak arra, hogy soha sem hagyják majd el egymást.

Ám a nő az idő előre haladtával egyre jobban vágyott a szeretetre, a törődésre és a gyengédségre. Többek között ennek köszönhető, hogy lassan, de biztosan férje legjobb barátjával, a tehetős és egyben nőtlen Martinnal egymásba szerettek. Stevan tudomásul vette ezt a szerelmet, és nem szólt érte. A nő pedig eközben kétségek közt őrlődött: szabad-e, lehetséges-e két férfit szeretnie egyszerre? A regény egy pontján elbizonytalanodik abban is, hogy képes lesz-e megtartani férjének tett ígéretét.

Mindeközben a két férfi egy baráti összejövetelen titkos megállapodást köt, amelyet Martin Esztinek csak évekkel később fed fel. Időközben a második világháború sötét fellegei beárnyékolják az életüket, majd 1944 végén Martin érthetetlen okból szakít az asszonnyal... És, ha mindez nem lenne elég, az államosítás során Eszti még bajba is kerül. Na de, hogy ki lesz az, aki segít rajta, és amikor válaszút elé kerül, a családot vagy a szerelmet választja-e inkább, az a könyv végén derül csak ki.

Pap Éva, a könyv írója a balkáni kultúrával és mentalitással először a kilencvenes években ismerkedett meg, akkori munkahelyén, egy szegedi bútorüzletben. Kollégái és üzleti partnerei jó része a határon túlról érkeztek. Ennek következtében megismerkedett egy vajdasági férfival, aki nem olyan sokára feleségül is vette. Ezután az írónő nemcsak a szerb nyelvet sajátította el, hanem megismerkedett a szerbek szokásaival is. Férje rokonai sokat segítettek neki ebben. A családi látogatásokon számtalan izgalmas és érdekes történettel és tudnivalóval halmozták el. Ezek pedig idővel megmozgatták Éva fantáziáját és tulajdonképpen meg is ihlették őt, aminek hatására írni kezdett.

Éva, amikor GYES-re ment, úgy döntött, újra tanulni kezd. Elvégzett egy egyéves, lakberendezésre szakosító képzést, majd becsatlakozott egy lakberendezéssel foglalkozó vállalkozóhoz, ahonnan két évvel később a saját tulajdonú Deco Interiors enteriőr dizájnereként lépett ki. Az idő múlásával megszerzett tudás és tapasztalt arra késztette, hogy szakkönyv írásába fogjon. Ez volt az elsődleges oka annak, hogy beiratkozott a Magyar Íróképző Kurzusára, ahol a legjobb három tanuló között szeretett volna végezni. Elmondása szerint a képzésen sok fontos gondolattal és szabállyal lett gazdagabb, amellett, hogy kreatívabbá vált a kifejezés terén. A haladó szintre ennek köszönhetően már sokkal bátrabban és céltudatosabban jelentkezett, és örömmel mutatta be ott csoporttársainak az És újra felkel a nap címet viselő regényének első fejezeteit, amely már az ott kapott visszajelzések alapján nagyon reménykeltőnek és ígéretesnek bizonyult. (A lakberendezéssel kapcsolatos szakkönyv kézirata azonban azóta is a fiókban hever.)

Idővel aztán a családi összejöveteleken előkerültek a különböző fényképes albumok is, és a rég nem látott rokonok és ismerősök mind-mind hozzátettek, vagy épp elvettek a regény valóságra épülő részleteiből egy darabot. Éva közben csak szívta magába azt a sok-sok információt, amely egy-egy beszélgetés vagy utazás során elhangzott. Nemcsak utánaolvasott és értelmezett, hanem kutatott, ellátogatott azokra a helyszínekre, amelyek a történet szerves részét képezik, inspirálódott belőlük, közben pedig az útjába akadt emberektől mindig csak kérdezett és kérdezett – mindezt annak érdekében, hogy az olvasók határon innen és túl teljes képet kaphassanak a ’30-as, ’40-es, ’50-es jugoszláviai évekről.

Évának a napokban jelent meg a második regénye, Mielőtt lemegy a nap címmel. A történet egy izgalmas utazás az ötvenes évek Titói világában, amelyben a szerelem szintén nagy hangsúlyt kap, ám a mű ettől függetlenül egészen más hangvételű lett, mint az előző. Ez egy igazi érzelmi hullámvasút, ami mélységekbe és magasságokba emel.

A szabadkai Mijo és az Adria mellől származó Meda egyetemi éveiket élik és szenvedélyesen szeretik egymást. Azonban a harmadik év végén a lány egy olyan állásajánlatot kap Splitben, amire mindig is vágyott, a férfit pedig besorozzák katonának, Jeszenicébe. A fiatalok ekkor döbbennek rá, hogy nincs közös jövőjük, és mielőtt útjaik végleg elválnak, még együtt töltenek egy szenvedélyes éjszakát. Aztán csaknem húsz évvel később az akkor már családos Mijót a munkahelyéről kirendelik Szarajevóba, ahol döbbenetes titkokra derül fény a múltból...

De vajon egy szenvedélyes kapcsolat után tényleg a hátunk mögött hagyhatjuk az igaz szerelmet? Mi történik, ha a sors hirtelen akkor szembesíti az embert a múltjával, amikor a legkevésbé számít rá? És tényleg örökké hordoznunk kell a legnehezebb titkainkat? Meg tudunk-e szabadulni a súlyos tehertől, amíg nem késő?

Családi titkok, lappangó fájdalmak, sorsok, traumák, soha el nem mesélt történetek, felelősségvállalás, elhallgatott igazság és múltba gyökerező kegyetlen valóság, egy regény, amely arról szól, hogy esetenként mennyire nehéz szembenézni a saját életünkkel.

 Nyitókép: Pap Éva

Felhasznált irodalom: ITT, ITT és ITT.