Egy Baross utcai ház, a magyar Gulágig érő történettel

Legutóbb egy építésziroda megbízásából kutattam nagy örömmel itt, a Mária utca mára már sajnos lebontásra ítélt, régi házainak, illetve a még szerencsére meglévőknek a történetét. A sarkon álló bérház szép, lekerekített ívvel fordul a Baross utca felé, bár a Klinikák kertjére néző teraszok biztos szebbek voltak  fénykorukban. A levéltárban őrzött tervek finoman, gondosan, minden részletében díszített, kicsit ismerős, mégis szívszorítóan hiányzó homlokzati képet tárnak elénk. A sarkon a földszinten tán fából faragott, zárt erkély volt, afölött kőkorlátos, a legfelső szinten szép, kovácsoltvas korlátos kis erkély állt. Ha az eredetit tervező építész látná a mai megoldásokat, bizony elsírná magát.

Persze, nem ez volt az első itt álló ház. 1843-ban bizonyos Lipp Tamás a híres Hild Józsefet bízza meg, hogy az istállóból és kocsiszínből szobákat alakítson ki. Tamás fia lehetett Lipp Henrik, aki aranyműves volt, és 1861-ben azt kérelmezte a kedves hatóságoktól, hogy földszintes házához toldalékot építhessen, ismét Hild Józseffel. Az 1800-as években még több tulajdonos váltotta egymást, mielőtt egy híres építész megvette volna az akkor itt álló ingatlant.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak

Fellner Sándor tervei 

1894. június 26-án 43 500 forintért vette meg a 230 négyszögöles telket Fellner Sándor és felesége, Goldstein Ida. Fellner építész volt, nem is akármilyen: 1857 és 1944 közt élt, és rengeteg mindent tervezett, ami még ma is megtalálható. Pesten, Bécsben és Párizsban tanult, mielőtt 1879-ben visszatért volna, hogy megnyissa Pesten első, önálló irodáját. Az első jelentős munkája műemlékvédelmi megbízás volt: Pulszky Károly művészettörténész mellett ő végezte az esztergomi Bakócz-kápolna felmérését, amelynek így született dokumentációjára ma is támaszkodnak a kutatók.  Pesten első munkája Bulyovszkyné Szilágyi Lilla színésznő ma is álló Andrássy úti nyaralója volt a 124-es szám alatt, 1885-ben. A német reneszánsz elemekkel büszkélkedő sarokház első 100 éve után, kicsit megszürkült állapotában ma is szép. Ugyancsak

Fellner Sándor rajzasztalán született anno a Várban most visszaépülő Pénzügyminisztérium palotája is, a Markó utcában a Kúria épülete, a Szobi utcában a régi Mentőkórház palotája, a Kippich család részére, továbbá a Gerbeaud-ház a Vörösmarty téren. Szintén ő tervezte a Ritz Szállót is a Duna-partra.

A francia barokk és klasszicizáló elemekkel díszített 120 szobás luxusszálló sejtésem szerint kicsit szebb lehetett, mint helyén álló, negyven év után is nehezen szerethető Hotel InterContinental. Érdekes módon – hasonlóan például Kőrössy Albert Kálmánhoz – az első világégés után többé nem tervezett. Ő lett a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke: ez a munka töltötte ki élete hátralevő részét. A pesti gettóban halt meg 1944 keserves novemberében, 87 évesen.

De vissza a fénykorhoz! 1896-ban, a Millennium lázában égő város virágzó ingatlanpiacán Fellner Sándor házat vett feleségével a Baross utcában, egyértelműen befektetés céljával, hiszen soha nem laktak itt. A Budapest Czím és Lakásjegyzék szerint az anno Kálmán, ma Kálmán Imre utca 15. alatt, saját tervezésű házában volt irodája és lakása is, amely ház ma az Országháztól néhány tömbre üresen, romosan várja sorsa jobbra fordulását.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak 

Valószínűleg ezt, a Baross és a Mária utcák sarkán álló bérházat is ő tervezte, bár nem láttam a ház levéltárban őrzött tervein építész pecsétet, azokon csak az építőmesterek aláírása olvasható. De „Fellner Sándor és neje” adták be a terveket és kapták meg az új, három emeletes házra a lakhatási engedélyt egyetlen év építkezés után 1895-ben.

Az Adalékok a Belső Józsefváros történetéhez című, rendkívül fontos és érdekes kiadványban – amelyben önkéntesek kérdezték a lakókat házaik történetéről az 1990-es évek elején – megjelentekkel ellentétben nem egy nagy lakás volt emeletenként, hátul szoba-konyhás kislakásokkal a személyzetnek, hanem 2-3 szoba+cselédszobás lakásokat terveztek, szintenként kettőt vagy hármat. Hátul valóban 1-1 szoba-konyhás lakásokat mutatnak a levéltárban őrzött tervek. Lehet, hogy más koncepció épült meg, de a tervek másról mesélnek.  Az udvarról a földszinten, a melléklépcső és a főlépcső közt tágas – bár ma már nehezen elképzelhető – istálló és kocsiszín volt, amit később lakássá alakítottak.

Fellner Sándor örökösei 1922-ben adták el a házat báró Barkóczy Sándorné, született Repeczky Annának (1869–1954).

Barkóczy Sándor jogász volt az igazságügyminisztériumban, majd a vallási- és közoktatási tárcánál volt jogtanácsos. 1935-ben már Anna legkisebbik lánya, báró Barkóczy Magdolna (1911–1980) volt a tulajdonos, nagy eséllyel tőlük, a Barkóczy családtól vették el a házat az államosításkor. Magdolna lánya még itt élt a nyolcvanas évek végén régi, nagy lakásuk leválasztott részében. Családi birtokuk a Bay családtól vett, majd öröklés útján Repeczky Anna tulajdonába került, 900 holdas recski uradalom volt. A kastélyt Anna férje, báró Barkóczy Sándor építtette 1902-ben, a kápolnát ugyanő korábban,1898-ban. A falu határában rézbányát és savanyúvíz forrást sorolnak a régi írások.

Ez a recski birtok lett később a kommunista hatalom rettegett munkatáborának központja, a barakk-tábor is az ő régi földjeiken állt: ott volt anno a Barkóczyék birkalegelője.

A birkaólakban helyezték el az első internáltakat... Az 1902-ben épült, ma is álló kastélyukba fészkelte be magát az ötvenes években az ÁVH.

Fotó: Wikimedia Commons

A magyar Gulág, avagy a földi pokol

Recsken 1950 és 1953 között a szovjet Gulág mintájára szerveztek kényszermunkatábort, ahol bírósági ítélet nélkül idehurcolt mintegy 1500 fogvatartottat dolgoztattak minimális életfeltételek között, folyamatosan a helyi kőbányában. A foglyok között a társadalom minden rétege képviseltette magát. Néhány híresebb, érdekesebb név a sok, itt megkínzott hős közül: Ambrózy Gyula nemzetközi jogász, a kormányzói kabinetiroda főnöke, Dálnoki-Miklós László és Lajos, Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök unokaöccsei, Görgey Guido katonatiszt, akiről már ez a sorozat is tett említést,  Konkoly-Thege Miklós katonatiszt, Tabódy István katonatiszt, később pap, székesfehérvári kanonok, Kéri Kálmán katonatiszt, a Honvédelmi Minisztérium katonai vezetője Dálnoki Miklós Béla kormányában, a moszkvai fegyverszüneti tárgyaláson a magyar delegáció tagja, Ivády Sándor olimpiai bajnok vízilabdázó, Hertelendy Andor műegyetemi hallgató, Széchenyi Zsigmond feleségének a testvére, őrgróf Pallavicini Alfréd,  berepülőpilóta, és nem utolsó sorban Faludy György, aki verseivel fogolytársaiban a lelket tartotta, és később krónikása lett az itt történteknek.

Faludy György később valahol ezt nyilatkozta: „Dálnoki Miklós Lajos és Gábori György véleménye, akik Dachauban és Recsken is voltak, és Recsket tartották gyötrelmesebbnek”. Ehhez nem lehet sok mindent hozzátenni. A foglyokkal való bánásmód alapja Rákosi elvtárs „jó” tanácsa szerint történt, miszerint „ne csak őrizd, gyűlöld is!” A fenti mottó szerint a napi 14-16 óra kemény fizikai munka állandó éheztetés mellett volt a napi rutin, ami mellett rendszeres, módszeres kínzásoknak voltak kitéve a foglyok bármilyen okból, vagy épp ok nélkül.

Mindössze két sikeres szökési kísérlet történt a tábor létezésének három éve alatt. Az első alkalommal a megszökött rab ugyan átjutott Csehszlovákiába, de amikor megtudta, hogy rokonait letartóztatták, inkább feladta magát. A második alkalommal 1951 májusában nyolcan szöktek meg, csak egyiküknek,

Michnay Gyulának sikerült Bécsig eljutnia, ahol a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600(!) rabtársa nevét. A nyugat ekkor értesült a kommunista koncentrációs tábor létezéséről, a hozzátartozók pedig ekkor tudhatták meg, hol tartják fogva eltűnt szeretteiket.

Sztálin halála után, 1953-ban Nagy Imre – több más internálótáborral együtt – a recskit is megszűntette. Az épületeket, az őrtornyokat, és a kerítéseket is ledózerolták, hogy nyoma sem maradhasson az itt történteknek. A tábor helyét csak a rendszerváltás után, vagyis bő 40 év múltán sikerült beazonosítani, a túlélők elbeszélései alapján. A tábor helyén ma a Recski Nemzeti Emlékpark található. Böszörményi Géza (egykori recski rab) és felesége, Gyarmathy Lívia készített portréfilmet a táborról Recsk 1950-53 (I., II. III.) címmel.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak 

Élet a Baross utca 41. szám alatt

A Baross utca 41. most szép állapotban van. Díszeitől ugyan teljesen megfosztva áll a Mária utca és a Baross sarkán, de a belső részek szépen karbantartottak. A kapualjat díszítő angyalok sötétszürke olaj(?) festéktől csillogó képe kissé furcsa megoldás, de tisztaság van és rend. A régi kő az udvaron nyomokban látszik, a gangokon és a főlépcsőn érintetlenül megvannak az eredeti burkolatok. A főlépcső gangokra nyíló ajtószárnyai teljes létszámban megtartották meseszép, savmaratott ablaktábláikat, amik így, érintetlenül őrzik a régi hangulatot és a nyomtalanul elveszett, 130 éve még természetes munkaminőséget. A főlépcső nagy, udvarra néző ablaktáblái anno színes üvegesek voltak, ezek még a nyolcvanas évek előtti, az áldatlan emlékű Ingatlan Kezelő Vállalat felügyelte alatti felújításkor tűntek el nyomtalanul.

A Baross utcára néző, régi nagy lakások gangjai szélesek, szép kővel burkoltak, fehér oszlopos mellvértjeikkel falusias hangulattal – és főleg meglepő csönddel – kényeztetik a mindezt látványosan értékelő, boldog lakókat.

A Tervtár szerint már 1973-ban kapott a VIII. Kerületi Tanácstól a házban ma is megtalálható, akkori nevük szerint Görög Központi Tanács egy első emeleti, Baross utcára néző nagy lakást, ahol kialakítottak egy 60 négyzetméteres tanácstermet, 5 irodahelységet és egy könyvtárat – ezzel is szépen illusztrálva a hajdani nagy lakások méreteit és kényelmét. Az államosítást követő lakásleválasztások óta 27 lakásban háromszor annyian laknak a házban, mint amennyinek épült anno. A lakók szeretik a házat, megmaradt szépségeit őrzik, a ház sokkal szebb, mint azt kívülről gondolná az ember. Jó ide belépni: a sok növény, a tisztaság, a savmaratott ablakok, a régi ajtók őrzik a fénykor hangulatát.