A jegygyűrű általában már gyerekkorban foglalkoztatja az embert, különösen a lányokat: elképzeljük, ahogy életünk szerelme az ujjunkra húzza az ékszert, ami fontosabb mindennél. Nem egy egyszerű gyűrű ez ugyanis, hiszen a szerelmet jelképezi, mégpedig azt, ami egy életen át tart! Bár a karikagyűrű ma már valóban ezt szimbolizálja, ez nem volt mindig így.
Ugyan nincsenek róla egyértelmű bizonyítékok, de a történészek úgy tartják, hogy a jegygyűrű hordásának eredete az ókori Egyiptomra vezethető vissza. A kör alak már akkor is az örökkévalóságot jelképezte, így a fáraók esetében a gyűrűk viselése elengedhetetlen volt. Jellemzően egy farkába harapó kígyót ábrázolt, ami az örökkévalóságon túl az élet körforgását is szimbolizálta. A fáraók a bal kéz negyedik ujján viselték az ékszert, ugyanis
úgy tartották, itt található az az ér, ami közvetlenül a szívhez kapcsolódik.
Ez az úgynevezett vena amoris, a szerelem vénája, ami – mint azóta kiderült – nem közvetlenül kapcsolódik a szívhez, ám ez mit sem változtatott a gyűrűsujj fontosságán.
Amikor Egyiptomot Nagy Sándor meghódította, a görögök is átvették a gyűrűhordás szokását, s idővel a szerelem jeléül adták egymásnak. Ez az ókori Rómában úgy módosult, hogy a házasságkötés alatt húzták egymás ujjára a felek. Ezek az ékszerek akkoriban jellemzően rézből vagy vasból készült karikák voltak, majd a második századra megjelentek az aranyból készült változatok is. Ekkor még csupán a gyűrűre volt szükség ahhoz, hogy házasnak nyilvánítsák a feleket.
A tizenkettedik században már egész ceremóniát szabott az egyház, ám a gyűrű felhúzásának szokását megtartották. Ekkoriban a házasság sok esetben csupán egyfajta üzleti tranzakció volt, így az eljegyzési gyűrű azt is jelképezte, hogy az a férfi befektetett a frigybe, míg
a végleges jegygyűrű egy jelképes kulcs volt, ami a férfi házának ajtaját nyitotta.
Ekkor még csak a nők viseltek gyűrűt, és csak a tehetősebb családok engedhették meg maguknak, hogy ékszert vásároljanak házasságkötéskor.
A második világháborúban azonban változott a helyzet, ugyanis a katonák sokszor egy gyűrűvel hagyták hátra menyasszonyukat, ígéretképpen, hogy visszatérnek a háborúból. Bár a tizennyolcadik századtól már a gyémánt is népszerű volt, a világháború alatt a megcsappant források miatt diszkrétebb darabok készültek. Sok esetben a már házas katonák is szert tettek egy gyűrűre, hogy majd emlékezzenek rég nem látott feleségükre, aki otthon várja őket. Végül a jegygyűrű hordásának szokása a civil lakosság körében is elterjedt, s ma már a férfiak is éppúgy viselik a házasságukat jelképező gyűrűket, mint a nők.
A világháború után már gazdagabb volt a választék: ismét népszerű lett a gyémánt, és egyre kevésbé vált elérhetetlenné. Ugyanakkor maga a gyémánt is szimbólummá vált, még Még Marilyn Monroe is énekelt a gyémántok nőkre gyakorolt hatásáról, mégpedig az 1953-as Szőkék előnyben című filmben.
A legtöbb országban az ékszert a bal kéz gyűrűsujján viselik, ám ma már ennek az oka nem abban rejlik, mint a fáraók idejében: mivel több a jobbkezes ember, mint a bal, a bal kéz ujján vélhetően kevésbé kopik a gyűrű. Ennek ellenére a világ több országában a jobb kéz gyűrűsujjára esküsznek, így Magyarországon kívül Norvégiában, Ausztriában, Dániában és Spanyolországban.
Hordhatjuk azonban akárhol, a jegygyűrű rendkívül fontos eleme a házasságkötés szertartásának. Olyannyira, hogy amerikai statisztikák szerint a párok esküvői költségvetésének három százalékát a jegygyűrűk teszik ki. Javarészt aranyból készülnek, ám ma már sokan választanak alternatív megoldásokat, így titánt, fát vagy akár szilikont. Ez utóbbi leginkább akkor jellemző, ha olyan fizikai munkát végez a gyűrű viselője, ami tönkretenne egy szép darabot. Olyanok is vannak, akik számára az érték az emlékekben és a szeretteik, a családi kapcsolataikban rejlik: így a nagyszüleik, dédszüleik gyűrűjét viszik tovább a saját házasságukba.
Jelentőségét talán mi sem fejezi ki jobban, mint a jelenkor egyik legolvasottabb írója, Stephen King egy mondata: „Ha az ember a vécébe dobja a jegygyűrűjét, és még a vizet is ráereszti, az azért túlmegy minden határon.”
Ajánljuk még:
„Minden megpróbáltatástól csak erősebb lettem” – Szabival, a pékkel beszélgettünk
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
Kovász, ami sosem fog kiszáradni – Gáll Tímeával és Gáll Leventével beszélgetünk
