Egy ma nyolcvanegynéhány éves embernek a fenti felsorolás és még ezernyi más, tájanként változó hétköznapiság a valóságot jelentette. A természetes létezést. Azóta felnőtt több olyan generáció, akiknek tagjai a való életben már nem tapasztalhatták meg azt az egyszerű, falusi életet, világot, amit a szülők, nagyszülők éltek.
Fotó: Tőkés Boglárka
A Sóstói Múzeumfalu 1979 szeptember 28-án nyitotta meg kapuit, 2021 óta Baloghné Szűcs Zsuzsanna az igazgatója. Őt kérdeztem arról, hogy hogyan és mivel csábíthatóak be a mai fiatalok egy falumúzeumba. „Ezt a generációt nagyon nehéz idehozni, nem az a környezet vagyunk a szabadidő piacon, amely az egyszerű fogyasztást elégíti ki, és ezért nem vagyunk annyira népszerűek sem.
Egyszerűbb például egy állatkertnek, mert oda, ha bárki elmegy, rögtön rengeteg a látnivaló. Ezzel szemben egy múzeumban használni kell az agyunkat.
Ma már a legtöbb múzeum – és természetesen mi is – aktivizálni szeretjük a látogatóinkat, arra biztatjuk a hozzánk látogatókat, hogy minden érzékszervükkel hangolódjanak ránk, tapintsák, érintsék meg a dolgokat, ne csak olvassanak és nézelődjenek.
Fotó: Tőkés Boglárka
Ezzel tapasztalati úton is képesek vagyunk ismereteket átadni. A cél legalábbis ez lenne. De kétségtelen, hogy elsőre nem olyan csábító egy falumúzeum.
Ugyanakkor azt látjuk, hogy amikor eljönnek hozzánk, akkor egy óriási hűha élmény lesz mindenkiben. Meglepődnek azon, hogy mi itt valójában történeteket mesélünk”
– mondja Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a múzeum igazgatója.
Fotó: Tőkés Boglárka
A történetek pedig az érzelmekre hatnak elsősorban. „A szabadtéri múzeumoknak ugyanúgy ahogy a kőmúzeumoknak is, egyértelműen afelé kell elmozdulniuk, hogy az információ átadáson és a magyarázatokon túl az érzelmekre is hatni tudjanak. Ehhez történetek kellenek.
A mi történeteink nem mindig érnek boldog véget, bár a múzeumfalu legelején egy szatmári fonóbeli szerelmi élményt mesélünk el. De van, amikor bele kell nyúlnunk olyan életeseményekbe, amelyek megváltoztatták Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye életét, és az egyszerű falusi hétköznapokat is befolyásolták.
Ezek mindig elgondolkodtató dolgok, és nekünk célunk is az, hogy a vendégek gondolkodjanak. Elsősorban a fiatalok, hiszen az idősebb korosztály esetében az elsődleges élmény a nosztalgia. A fiatalok miatt – akiknek nincs saját élményük, kapaszkodójuk – fontosnak tartjuk, hogy mindent elmagyarázzunk, hiszen minden ami itt látható, teljesen ismeretlen számukra” – avat be a múzeum működésének rejtelmeibe a szakember.
Fotó: Tőkés Boglárka
Hogyan lehet egy ilyen környezetben a tárgyi emlékek megmutatásán és a hétköznapi élet bemutatásán túl a régi világ tudását is átadni? Hiszen mi, akik még láttuk azt a világot, tudjuk, hogy a régi faluban rengeteg olyan tudás volt, amit ma is hasznosítani lehetne, és mégis sokszor idejétmúltnak, letűntnek és korszerűtlennek bélyegzik ezeket. „A régi faluban tényleg rengeteg olyan tudás volt, ami mellett ma már elsiklunk. Mi azt szeretnénk, hogy beszélgessünk ezekről.
A falusi ember életét a lelki, testi és szellemi egység határozta meg, minden ember vallásos volt, spirituális gondolkodásuk volt. A falusi élet nem termelt szemetet, a legfenntarthatóbb környezet volt, és ezt a tudást meg kell ismertetni, vissza kell hozni. Számos olyan programunk van, ami ezt a célt szolgálja.
Csak néhány példát említve: a népi kézművesség területén is tudnak a népművészek olyan tárgyakat létrehozni, amelyek ma is használhatóak.
Fotó: Tőkés Boglárka
A régi Magyarország ízei gasztrorendezvényünk is megújul: szeretnénk gasztroélményt adni, de úgy, hogy a régi időszakoknak megfelelő évszakonkénti táplálkozást mutatjuk be. Fontos, hogy idénygyümölcs vagy -zöldség legyen terítéken. Ezeket az ételeket próbáljuk a régi receptek alapján újragondolni. Az Instagram világában elárasztanak bennünket az egészséges gyorsreceptek, bejöttek mindenféle újfajta gyümölcsök és zöldségek, de
mi azt szeretnénk, hogy tudják az emberek, hogy melyek azok a magyar alapanyagok, amelyek az egészséges életmódot szolgálták a magyar konyhában a környékünkön a régi időkben is. Hiszen emögött nem csak szokások voltak, hanem tudás és tudatosság is.
Fotó: Tőkés Boglárka
Nagyon népszerű a péntekenkénti gyógynövénykertünk is: frissen készítünk gyógynövényteákat, és beszélgetünk a vendégekkel. Erre nagyon nagy igény van. A gyógynövények hatásáról szakemberek mesélnek.
Megmutatjuk, megtanítjuk a különböző füvek gyógyító erejét, ezzel egy olyan ősi tudást adunk át, amely a mai világban ugyan a reneszánszát éli, de annak idején a falusi élet szerves része volt. Ez a küldetésünk.
Ezt – az élet minden területén jelen lévő – tudást szeretnénk átadni a mai társadalom számára, hiszen mi látjuk a paraszti kultúra értékeit. És ma, amikor a fenntarthatóság mindennapos beszélgetések tárgya, könnyebben érthetővé válik az is, hogy szüleink, nagyszüleink miért éltek úgy, ahogy éltek. Az a célunk, hogy a látogatók értsék a falut, lássák az értékét és az üzenetét” – részletezi a Sóstói Múzeumfalu küldetését Baloghné Szűcs Zsuzsanna.
Fotó: Tőkés Boglárka
Nem minden elavult és rossz, ami régi. De egy olyan mai fiatalnak, akinél az önmeghatározás része lett az egyre jobb mobilkészülék, az egyre több márkás ruha, és végső soron a pénz, hogyan lehet átadni bármit abból, amit egy ilyen egyszerű környezet üzenni tud?
„Nehéz elmagyarázni a mai fiataloknak, hogy a boldogság nem a fogyasztásban keresendő, hogy a boldog élethez nem pazarlás, hanem elégedettség kell. Hogy annak kell örülni amennyi van, és hogy minden csak viszonyítás és hit kérdése.
Hinni kell abban, hogy lesz jobb. A falusi élet erről szól: a spiritualitás, a vallásos hit mindenben jelen van. Hiszen végső soron én döntöm el, hogy irigylem-e a másét és egyre többet, jobbat akarok-e magamnak, vagy pedig örülök annak, ami van. A legnehezebb az, hogy a mai társadalom egy felfokozott, gyors fogyasztásra rendezkedett be – már a mai húsz, harminc, negyvenesek is nehezen lassítanak, szemlélődnek. Ezért mi vezetjük őket.
Fotó: Tőkés Boglárka
Idén vezettük be, hogy mozgásba hozzuk a családokat: a bejáratnál kapnak egy térképet, hat pontot kell megtalálniuk a területen, olyan dolgokat, amelyekről pici szösszeneteket írunk, könnyen fogyasztható formában.
Ezeken a helyeken kipróbálhatják például a tirpák tajigát, megnézhetik a sárhajót, a szekeret. De nem csak a szállítóeszközök vannak mozgásban, hanem mozgásba kerül például a rokka is. Ha valaki minden feladatot helyesen teljesít, akkor a szatócsboltban ajándékot vehet át.
Úgy gondoltuk, hogy minden évben legalább két tematikus kiállítást is rendezünk, most például a lakodalmi előkészületeket mutatjuk be, de heti rendszerességgel van kismesterség-bemutatónk is. Van egy szövőházunk, ahol egy népművészeti egyesületi tagként szövéssel foglalkozó hölgy mesél a szövésről és nagyon ügyesen foglalkoztatja is a vendégeket. És természetesen miközben lelassítják az embert ezek a tevékenységek, az egyszerű hétköznapi életről is mesélünk nekik.
Fotó: Tőkés Boglárka
Optimista vagyok – nem tehetek mást. Abban reménykedem, hogy kipörgi magát a felgyorsult világ, és az ember előbb-utóbb megcsömörlik tőle.
Muszáj lesz rájönnünk arra, hogy sem az elmének, sem a léleknek nem tesz jót semmilyen szinten ez a felgyorsult, pazarló élet.
A mai világban sajnos rengeteg a beteg ember, fizikálisan és pszichésen is. Egyre több mentális betegséggel küzdő fiatal van, és ez nem véletlen. Ha le tudnánk lassulni, kicsit befelé fordulva elszöszmötölni, az egyszerűbb, szemlélődőbb élet jót tenne a pszichének is. Sokkal boldogabbak lennének az emberek” – mondja a szakember, és csak egyetérteni tudok vele.
Fotó: Tőkés Boglárka
Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy ennek oka az is, hogy megszűnt a nagycsalád: sok esetben már az első unokatestvéri viszony sem élő kapcsolat, miközben szerintem a mentális egészség egyik leghatékonyabb eszköze a nagycsalád volt, ezen túlmenően pedig a faluközösség. „Pontosan így van, ezt kellene visszahozni.
A társas kapcsolatok terén is beszűkült a világ egy pici telefonba.
Pedig a szemkontaktus, a másik ember reakciója a mondanivalómra nagyon fontos. Egy olyan világban élünk, ahol egyre kevesebb az igény a személyes találkozásra, a közvetlen beszélgetésekre.
Fotó: Tőkés Boglárka
Pedig fontos lenne, hogy együtt legyünk és beszélgessünk. Ezért nélkülözhetetlenek a közösségi színterek. És ezért fontos a templom is, mint közösségi megtartó erő. Hiszen régen mindenki ott volt a templomban, és észrevették ha hiányzik: jobban vigyáztunk egymásra. Egyre kevesebb a mai világban az élő közösség, és egyre kevesebben vagyunk olyanok, akik érdekmentesen tenni is akarunk a közösségért. Itt, nekünk szerencsére olyan munkatársaink vannak, akikkel együtt gondolkodunk, együtt látjuk a feladatokat és együtt akarunk aktívan tenni azért, hogy amit képviselünk, az látható legyen.
Egy olyan faluközösség lettünk, akik bővülni szeretnének, ezért minden rendezvényünk a közösségépítést is szolgálja”
– mondja Baloghné Szűcs Zsuzsanna.
Fotó: Tőkés Boglárka
Az ember végigsétál a falun, és szinte mesélnek a házak, hiszen egy-egy épület és a benne élő család története sohasem választható szét. Most épp egy új terven dolgoztok, ami egy gyönyörű épület kapcsán pont egy ilyen megindító családtörténetet mesél majd el. „A múzeumfalu következő projektje már zajlik. A trianoni döntés után a sváb települések nagy része Romániához került:
28 sváb település van Szatmárnémeti környékén, amelyekben rengeteg sváb ajkú, de magyarul is beszélő ember lakott. Magyarországi területen a szatmári tájegységen három település maradt: Vállaj, Mérk és Zajta.
Vállaj ma is reprezentatív ilyen szempontból, nagyon sok gyönyörű sváb ház és csűr áll még. Most azon dolgozunk, hogy rekonstrukcióban megépítsünk egy sváb házat.
Fotó: Tőkés Boglárka
A ház története nagyon izgalmas, egy módos sváb család építtette az 1800-as évek végén. Az építtető gyermektelenül halt el, és az unokaöccse örökölte a portát. A németeket a második világháború után – mint a háború szítóit – elhurcolták a Szovjetúnióba, és ez a fiatalember is több mint két évig volt Malenkij roboton. Már előtte született három gyermeke, és amikor nagyon rossz fizikai állapotban hazatért, soha nem beszélt arról a gyerekeinek, hogy mi történt vele. A leszármazottaktól tudjuk, hogy mindig svábul beszélt a feleségével arról az időszakról, a gyerekek soha nem tudták meg, hogy édesapjuk miket élt át. A visszatérése után született még egy lánya. Nem sokkal ezután jött a kolhozosítás, és mindenüket elvették. Sok adatot gyűjtöttünk arról, hogy ez a család hogyan élte meg mindezt, hiszen
fizikálisan is belekényszerítették a családfőt a magántulajdonuk teljes felszámolására.
Túlélt a család egészen a hatvanas évekig, amikor meghalt a családfő, és nem sokkal utána az édesanya is. A lányok elköltöztek, a ház maradt.
Fotó: Tőkés Boglárka
A csodaszép, hosszú sváb ház, nagy istállóval a vállaji római katolikus templom mellett egy nagyon reprezentatív épület, megrekedt az 1970-es években – olyan, mint egy ötven évvel ezelőtti időkapszula. A család szeretné megmenteni, csodálatos sváb tájház és kulturális örökség lehetne belőle. Sajnos mi sem tudjuk áttelepíteni az épületet, hiszen a család is ragaszkodik hozzá ott, azon a helyen, a római katolikus templom mellett. Viszont ezt a történetet el szeretnénk mesélni az utókornak. Ezt az egyáltalán nem példátlan kétszeres történelmi tragédiát, amit ez a család megélt és amit túléltek. Úgy, hogy mégis reménnyel tudtak tekinteni a jövőbe. És igen, ahogy mondtad,
az épület és a családtörténet sohasem választható szét, éppen ezért az 1970-es árvízzel is fogunk foglalkozni, ami elvitte a beregi vidéket, úgy, hogy egész falurészek tűntek el.
Érdekel minket, hogy hova lettek onnan az emberek, hol kezdtek új életet, hova költöztek. Sok-sok történet van, amit kutatunk. De ezekben sem a negatívat akarjuk elsősorban láttatni, hanem azt, hogy hogyan épültek újjá a közösségek, hogyan fogtak össze az emberek, és baj idején hogy próbálja menekíteni egy közösség azt, ami igazán értékes. Ezt szeretnénk megmutatni a jövő generációjának is, hogy amikor történik valami nagy tragédia egy közösségben, akkor is van továbbélés és továbblépés, csak nem mindegy hogy hogyan” – részletezi a további terveket a múzeum igazgatója.
Fotó: Tőkés Boglárka
A Sóstói Múzeumfalu Szabolcs Szatmár Bereg vármegye értékeinek őre és bemutatóhelye. Március 15-től november 30-ig minden évben rengeteg eseménnyel várja az érdeklődőket egy gyönyörű környezetben. A naptári évhez kötődő hagyományőrzésről és a konkrét programokról a honlapjukon tájékozódhatunk.
A helyszínen készített fotóinkból itt nyílik képgaléria:
Ajánljuk még:
„Úgy csinálok mindent, ahogy ők csinálták egykor” – Remes Ferenc pécsi órás öt generáció örökségét folytatja
Nü-su: egy nyelv, amit csak nők ismertek és használtak
Hogy tűnt el az idő, a nők nagy keserűségére? – A Gergely-naptár története
