A töklámpás – egy ezeréves magyar hagyomány nyomában

Gyermekkorom kedves emléke, hogy a kerti munkák végeztével, amikor már a sütőtökök is a helyükön voltak, töklámpásokat faragtak a faluban, és kitették a tornácra vagy a ház ablakába. A szokás egyre inkább a gyermekek szórakozásává vált – mint minden eredeti funkciójából veszítő néphagyomány, „lecsúszott” a kisebbek világába. Később, középiskolás koromban az iskolaújságunkat hívták Töklámpásnak, így a gonoszűző, világító antropomorf szimbólum egy más közegben nyerte vissza eredeti jelentését. A mi Töklámpásunk az átalakulás terepe volt: új hangon akart szólni egy nagyon vegyes iskolai közösségben. Többek között ennek a Töklámpásnak köszönhetem sorsom későbbi alakulását is, de ez egy következő történet témája...

A mostaniban csupán az eredeti, a falusi portákon született töklámpások történetét szeretném felvillantani, bejárva azt az utat, ahogyan ez az őszi, az agrárkultuszhoz kötődő hagyomány aztán kivándorolt Amerikába, és onnan Halloween-szokásként tért haza. Érdekes ez utóbbi vonatkozásában is, hiszen minden új nemzet hagyományteremtő gyakorlatának megfigyelésével a jelenbéli történetünket is jobban megértjük. De ne feledjük, hogy

amit visszakaptunk, az csak a sajátunknak egy világot járt változata!

A 20. század eleji paraszti világban a töklámpás készítése széles körben elterjedt népszokássá vált. A fiatalok különösen kedvelték ezt a hagyományt, amelynek során vidáman ijesztgették, heccelték egymást a kifaragott, világító tökökkel. A népnyelvben több elnevezése is ismert volt: sok helyen "tökvicsorinak" hívták, különösen a betakarítást követő időszakban, illetve halottak napja és mindenszentek környékén.

Ftó: 123RF 

A hagyomány gazdagságát mutatja, hogy régiónként különböző változatok alakultak ki. Egyes tájegységeken például a „Luca-tök” volt ismert, amit kifejezetten Luca-napra készítettek.

A babonákkal és hiedelmekkel átszőtt paraszti világban különös jelentőséget kaptak ezek a világító tökök, főleg a késő őszi időszakban, amikor a korai sötétedés és a leszálló köd még titokzatosabbá tette megjelenésüket.

Erdélyben is elevenen élt ez a tradíció. Gazda Klára Gyermekvilág Eszterneken című monográfiájában részletesen leírja, hogy az erdélyi vidékeken különös gondot fordítottak a töklámpások elkészítésére – még gyufaszálakból készült fogakat is kaptak, hogy még ijesztőbbek legyenek. A lámpásokat változatos helyekre – kerítésre, ablakba, farakás tetejére – helyezték el, és az égő gyertyával megvilágított tökfejek gyakran voltak a falusi tréfálkozások eszközei.

A bolyongó fény és a kígyó (The Will o' the Wisp and the Snake): Hermann Hendrich (1823) – Wikipedia

Érdekes történelmi fordulat, hogy ez az ősi európai és magyar hagyomány később Amerikába is eljutott, ahol a halloween ünnepének szerves részévé vált. A halloween ünnepének jelképeként szolgáló ún. Jack-lámpa (jack-o'-lantern) az ír, skót bevándórlók tökfaragási hagyományaiból nőtte ki magát, és szorosan kapcsolódik Európa egyik leggazdagabb folklórhagyományának, az ír folklórnak a hiedelemvilágához. A jack-o'-lantern kifejezést eredetileg az ingnis fatuus, azaz a „bolond tűz” jelenségének megnevezésére használták, amely valójában az utazók által éjszaka a mocsaras és lápos területek fölött észlelt bolyongó fény megfelelője volt. Az ír hagyományban ez a jelenség a will-o'-the-wisp névre hallgat. A Jack-lámpa ebből a gazdag hagyományból táplálkozva vált elsősorban a vándorok és a holtak hazavezető fényének szimbólumává, majd gonoszűző jelképpé – így került be a halloweeni hagyományba.

Amikor aztán a szokás halloween formájában visszatért Magyarországra, sokan már elfelejtették annak eredeti magyar gyökereit.

Ez a „kulturális amnézia” a második világháború utáni időszakban következett be, hasonlóan más hagyományokhoz, mint például a Bálint-napi szerelmi szokások, amelyek később Valentin-nap néven éledtek újjá.

Fotó: 123RF 

Ma már sajnos a kisebb településeken sem feltétlenül ismerik ezeket a régi hagyományokat, és a töklámpást sokan kizárólag a halloween „idegen” ünnepéhez kötik.

Legfeljebb halvány emlékként él, hogy egykor a nagyszülők is faragtak lámpást a takarmánytökből. Pedig ez a gazdag múltú szokás szerves része kulturális örökségünknek,

és méltó arra, hogy eredeti magyar hagyományként őrizzük és adjuk tovább a következő generációknak. 

Amikor még az amerikai halloweent senki sem ismerte Magyarországon: győrladaméri gyerekek töklámpással 1955-ben – Fotó: Fortepan / dr. Horváth Miklós 

A töklámpás története így nem csupán egy népszokás krónikája, hanem egyben tükre is annak, hogyan alakulnak át és nyernek új jelentést ősi hagyományaink az idők során. Ugyanakkor emlékeztet minket arra is, hogy ezek a szokások nem idegenek tőlünk, hanem saját kulturális kincsünk részei, amelyeket érdemes újra felfedezni és életben tartani.

Nyitókép: 123RF