A titokzatos keleti hölgy háza – bérháztörténet a Wesselényi utcából

Kult

A titokzatos keleti hölgy háza – bérháztörténet a Wesselényi utcából

Az 1800-as évek második felében a mai pesti Zsidónegyed egészen más, mára szinte elképzelhetetlen képet mutatott. Először is nem Erzsébetvároshoz, hanem Terézvároshoz tartozott egészen a városegyesítés évéig. 1873-ban az óriási és túlnépesedett Terézvárost kettéosztották, a határ a Király utca lett, amelytől északra maradt Terézváros, délre pedig megszületett a mai VII. kerület, amely 1882-ben kapta meg az uralkodótól az engedélyt, hogy Erzsébet királynéról Erzsébetvárosnak nevezzék. Mai sétánk erre a környékre vezet.

Belső Erzsébetváros a Nagykörút építésével indult rohamos, városias fejlődésnek, elsőként a Király és a Három Dob, vagyis a Dob utca épült ki. A mai Wesselényi utca terve először a Síp utca és a Kertész utca közti szakaszával szerepelt a térképeken, az elsőn 1838-ban Arena Gasse néven, de a valódi kiépülés még jó évtizedet vett igénybe.

1872-től hívják Wesselényinek, az első évtizedben csak a belvárosi része épült ki, a további, a Városliget felé vezető szakaszokat fokozatosan, később építették be.

1870-ben a mai Wesselényi utca 40-es szám helyén az akkori tulajdonos, bizonyos Fischer János „kerti mulatóka” építésére kért és kapott engedélyt. A vicces nevű, vélhetően a környéken lakók szórakoztatását szolgálni hivatott műintézmény különálló épület lehetett, amelyet Fischer úr kicsivel később, szintén városi engedéllyel kerítéssel kerített körbe. 1896-ban már Kunz János a tulajdonos, az új század beköszöntekor pedig Lung Mátyás földbirtokosé a Wesselényi utca 40 alatti ingatlan.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak

Ha az ember manapság a Wesselényi utca Körút felöli végén jár, az Akácfa utcától kifelé arra lesz figyelmes, hogy kiszélesedik az utca, távolodik egymástól a két szemközti házsor. A huszadik század legelején ide is elért a városvezetés szándéka, miszerint pár méterrel beljebbre épüljenek a házak, s ezzel több fény, tér, levegő kerüljön a sűrű szövésű pesti zsidónegyed házai közé. De rövidéletűnek bizonyult a megmozdulás, így csak kis szakaszon, két háznyi hosszan épült naposabbá a Wesselényi utca. Itt áll például a 40-es ház, amelynek építése évében, a messzi 1902-ben tulajdonosa kompenzációt kapott a Fővárostól, hiszen a város kisajátított az eddig is saját tulajdonát képző telekből 3610 négyszögölnyi részt.

1902-ben Mellinger Artúrt bízta meg Lung, helyenként Lang Mátyásként jegyzett úr. Mellinger Artúr 1875 és 1960 között élt Pesten, és leginkább a szecesszió divatja szerint tervezett. Legérdekesebb, általam ismert munkája majd jóval később, 1937-ben felépülő, modern és elegáns, inkább Art Deco-s, pre-modern vonalakat mutató, mészkőlapokkal fedett homlokzattal és tágas tetőterasszal, továbbá földszintjén extravagáns kávéházzal épült ötemeletes, manapság a Radnóti Színpadnak otthont adó bérház a Nagymező utcában. Az általa tervezett házaktól teljesen eltérő stílusú és hangulatú épület ez, amit az akkor már nem fiatal, de tehetséges tervező megrajzolt ide. Szerencsénkre, mindannyiunk örömére, legutóbbi felújítása óta ismét eredeti szépségében pompázik, egyedül tetőterasza marad rejtve mindenki előtt, aki nem a ház legfelső szintjén lakik.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak 

A Wesselényi utcai ház Mellinger Artúr első munkái közül való. A levéltárban nincsenek meg az eredeti rajzok, így sajnos azt sem lehet tudni, milyen lehetett a ház homlokzata a fénykorban. A bejárati ajtót keretező vakolatdísz, a legfelső szintről lenéző műteremablak virágformája, a lépcsőház és a gangok kacskaringós levéldíszítésű kovácsoltvas korlátja azonban a mainál sokkal díszesebb homlokzatot sejtet.

A levéltári iratokból az derül ki, hogy szintenként négy lakás volt, a legkisebb egy, a legnagyobb négy szobával. Lift nem volt soha. A korabeli lakcímjegyzék mesterembereket sorol hosszasan, egy-két ügyvéd, tanár tűnik fel néha, de nem ők voltak többségben.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak 

Lakók és műhelyek

Az utcáról látható legszebb ablak a tervek szerint 7x5 méteresnek épült műtermet fürdeti fényben. 1905-től haláláig, 1916-ig Köves Izsó festő élt itt, polgári iskolai tanár, a szomszédos, „városi és Pesti Izraelita Hitközség Wesselényi utcai polgári” fiúiskolájában 1882-től kezdve tanár, 1916-ban innen, mint igazgató ment nyugdíjba. Rajta kívül többek között itt élt Mautner Sándor varrógépelárusító évtizedekig, Koob Géza vízvezeték berendezési üzlettulajdonos, Hecht Izrael érczesztergályos, Barna Jónás polgári iskolai tanár, Broschkó Adolf evangélikus lelkész, Kohányi Henrik könyvelő és Sámuel nyugdíjas tanító, tovább Ranschburg Adolfné fodrász.

Később itt lakott Goldberger Henrik a „Kont Oszkár szikvízgyár és szifonfejöntőde beltagja” és felesége Goldberger Henrikné született Oppenheimer Jolán, akinek itt volt megtalálható „Jolly” ruhaszalonja. 1948-ban a Világ szeptember 5-i száma adta hírül, hogy az élet visszatérni látszik régi kerékvágásába, miszerint:

„Goldbergerné „Joly” női divatszalon a megszokott ízléssel, pontossággal és mérsékelt áraival ismét rendelkezésre áll nbl (szerk: nagyra becsült) hölgyeinek. VII. Wesselényi u 40.”

Továbbá itt volt lakása és virágzó vállalkozása Reich Arnold asztalosnak, ki hirdetései szerint „portál berendező” vagy ahogy hirdetésében olvasható: „Nincs többé léghuzat! Ajtó-ablakrés-elzáró fémkeretes tömítőléc, árlap és minták díjtalanul” voltak elérhetőek a Wesselényi utca 40 alatt a háborút megelőző években és 1948-ban is. Mai szemmel a legviccesebb tudománya Reich mesternek a hirdetések szerint „billiárd és lyukbilliárd készítés és javítás”, mely szintén a Wesselényi utca 40 alatt történt a boldog és még bizakodó békeidőkben. Tekintettel a fénykor Pesten virágzó kávéházainak rendkívül magas számára, és az ott minden bizonnyal fellelhető és biztosan karbantartásra, javításra szoruló billiárdasztalok csak sejthető létszámára, Reich úr műhelye biztosan nagy népszerűségnek örvendett, amíg azt a zordon történelem engedte.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak 

Az ablakok

Ami egészen különlegessé teszi ezt a szerény, viszonylag kis házat, az az ismeretlen művész által a lépcsőházi ablakok és ajtók szárnyaiba alkotott fehér alapon fehér mintájú, savmaratott üvegtáblák léte, amelyek díszítésükben, motívumaikban egészen páratlan értéket képviselnek. Ezek az ablakok az utolsó, a szecesszió korában készült, figurális díszítésű üvegmunkák, mind fővárosi, mind országos viszonylatban ritka, utolsó példányok egyike. A legfelső, harmadik emeleten látható a legjobb állapotú ablak: egy nő alakja látható keleties szabású és mintázatú ruhában, a földön, valahol a természetben ül, a távolba néz, az arca profilból látszik, kezében füstölőt tart, mellette almafa, vízpart, nádas látható, felette a nap sugarai a japán metszetek hangulatát idéző, kicsit gyerekrajzos stílusban látható. A motívum ugyanaz, ami emeletenként ismétlődik, kivéve a legalsó szintet, ott minden elveszett az ilyes értékekre kicsit sem vigyázó elmúlt 80 évben valamikor.

Megkértem Fűri Judit üvegművész-restaurátort, írjon pár szót erről az egészen különleges lépcsőházi üvegablakról:

Az 1800-as évek második felében a Japánnal kötött kereskedelmi szerződések utat nyitottak a japán kultúra Európába való áramlásának. A keleti művészet hatással volt a századforduló Európájára. A „japonizmus” megtermékenyítette, gazdagította az iparművészetet, és nem csupán az európai művészet motívumkincsét bővítette, hanem a formai újítások egyik katalizátora is volt. Divatos szalonokba és nagypolgári lakásokba jutottak el a japán fametszetek, legyezők és festett papírnapernyők, Xantus János nyomán Csók István és Rippl-Rónai József is gyűjtőkké váltak.

A savmaratott ablakok és ajtók elegáns és gazdag megjelenést kölcsönöznek minden épületnek. A teljes képet szinte sosem tudjuk befogadni a fénytörések miatt, így arra késztet minket, hogy mozogjunk előtte, felfedezve minden kis részletét. 

A japán tárgyakra és ábrázolásokra jellemző egyszerűség, dekorativitás, linearitás és síkszerűség a savazott üvegen való ábrázolásban méginkább nyomon követhető. A japán mindennapi életből vett jelenet, annak stílusjegyeivel, és díszeivel egy kertben ülő hölgyet ábrázol, de vonalvezetésében a szecesszió lágy, kanyargó levelű formáival keveredve.

A Wesselényi utcai ház ablakiban a savmaratás nem hagy átlátszó felületet az udvarra, lezárja a teret, intim térré varázsolva a lépcsőházat. Jobban illene egy nagypolgári lakás budoárjába, mint egy sokak által használt forgalmas lépcsőházba, de az építtető olyannyira a japán művészet hatása alá került, hogy megajándékozta bérlőit is vágyainak e szép és finom légkörével.

A savmaratás technikája igen veszélyes eljárás. Az üveg mattító savas kezelése után kézi festéssel viszik fel az első réteg bitumenes lakkot a minta szerint. Ez általában a körvonalakat adja meg, ezt látjuk legfehérebbnek a képen. Ezután fényező savba mártják néhány percre, majd leöblítik, szárítják, és felfestik a következő tónust. Újabb fényező sav következik, újabb öblítés. Evvel a technikával akár 6-7 árnyalatot is képes egy ügyes mester elérni, mélységet és plaszticitást adni munkájának.

A lelet

Amikor 2023 telén először jártunk együtt a Wesselényi utcában, Judit egészen elképesztő „leletet” talált a legfelső szinten lévő, legépebben megmaradt ablakban. Az üvegtábla legsűrűbben díszített részen, ahol a keleti díszítésű lepel a hölgy kezéről a növények felé omlik, valaki megkarcolta az ablakot. Ami ugye előfordul fővároskánkban – ahogy mindenütt –, nincs ebben semmi látnivaló. Amíg az ember ki nem bogarássza a betűket. Savmaratott ablakot nem könnyű fényképezni, ahogy a fény a díszítésen játszik, nem könnyíti a fotós, esetünkben a karcolt betűket kiolvasni igyekvő életét. Kulcsot használhatott tán az anno itt garázdálkodó, biztosra ment, mélyen szántotta fel a maratott ablakot, hogy mindenképp megmaradjon az ide szánt üzenet. Kirázott minket a hideg, amikor az ákombákom betűket összeolvastuk: „Éljen Szálasi!”. Úgy 80 éve lehet az ablakban a karcolás, ami jelentésétől függetlenül végtelenül barbár, primitív tett.

Szükségkórház a falak között

Valamikor januárban posztoltam először ezekről a ritka szép ablakokról, amikor egy kedves olvasóm megemlítette, hogy anno

a gettó létezésének keserves telén szükségkórház működött ebben a házban.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak 

A nagy kapacitású, és legtöbb forrás által megemlített Wesselényi utcai szükségkórház a szomszédos Wesselényi utca 44 alatti iskola épületében volt, erről az épületről szinte semmilyen, ilyesmi információval szolgáló forrást nem találtam. Mígnem az Arcanum aranyat érő oldalain két hirdetés fel nem fedte az olvasóm által őrzött családi legendárium igazát. Egy, a Szabadság című újság 1945. február 4-i száma tesz róla említést, pontosabban egy felhívást, miszerint

„A Pesti Izraelita Hitközség „ingyenes nyilvános bőr-nemi és urológiai rendelését a mai napon a Wesselényi-utca 40 sz. alatti szükségkórházban megnyitotta. A rendelés 10-12 óráig férfi, 1-3 óráig női betegek részére”.

Vagyis tényleg volt itt szükségkórház. Valószínűleg a közeli 44. szám alatti intézmény megtelhetett, ezért került az egyébként egyszerű bérházként épült és használt házba ilyen funkció. A Zsidó kórházat már 1944 májusában teljesen birtokba vették a németek. A gettó területén nem volt egyetlen igazi kórház sem, így kénytelenek voltak több helyen is szükségkórházakat felállítani. Összesen 15 kisebb ideigle­nes kórház működött, például Akácfa utca 18., 20. és 27.; Klauzál tér 9., 12.; Klauzál utca 23., 35.; Rumbach Sebestyén utca 11-13.; Wesselényi utca 33., 35., 37., és ezek szerint a 40-es szám alatt is. Ezeken kívül még két kórházba szállíthatták be a betegeket: Wesselényi utca 44. (az iskola épületét központi kórháznak tekintették) és – egy ideig – a Bethlen tér 2. alatti szükségkórházba; mindkettő már a gettó területén kívülre esett, ezért a megközelítésük, még a Wes­selényi utcai iskoláé is, egyre nehezebbé vált. Az isko­laépületben végül már több mint ötszáz ember keresett me­nedéket. Aggok háza: Akácfa utca 22.; Klauzál utca 32. Gyermek- és csecsemőotthonok: Akácfa utca 32.,38.; Klauzál tér 11.; Klauzál utca 10.

Fotó: Szuhai Barbara / Mesélő Házak 

Mai állapotok

A ház ma társasház. S mint sok sorstársa a Belső Erzsébetvárosban itt is állandóan itt élőtulajdonosból van kevesebb, a lakások többsége külföldieknek való kiadásra van berendezve, amely sors erősen érződik a ház hangulatán. Fehérre festett falai ellenére szürke, szomorú ház néz egy üres, gazdátlannak tűnő udvarra, a gang és a lépcsőház különleges korlátjain, a majdnem hibátlan mozaikpadlón és páratlan szépségű ablakain nyomot hagyott az elmúlt 120 év pora. Nem sokan veszik észre az itt felejtett, mindent túlélt csodákat, pedig régen élt mesterek gondos kezei ritka szép házat építettek ide, amelynek ablakba metszett hölgye hősiesen őrzi egy rég letűnt fénykor hangulatát.

Hálás köszönet Fűri Judit szakértő közreműködéséért.

Forrás: Helyszínbejárás 2023-2024 

Ajánljuk még:

Így válassz jó sonkát húsvétra!

A böjt után igazi jutalom a húsvéti asztal bősége. Sok helyen a tojás, sonka, bárány, kalács és a tavalyi szőlő jól megérdemelt zamata teszi teljessé a közös ünneplést. Bármennyire is egyszerű étel, a húsvéti sonkának mégis vannak titkai: ezeknek jártunk utána.

 

Már követem az oldalt

X