A természetben élni és az ajándékaival gazdálkodni – interjú a Zselic Kapuja Gyógynövénykert és Farm tulajdonosaival

GolfÁramlat

A természetben élni és az ajándékaival gazdálkodni – interjú a Zselic Kapuja Gyógynövénykert és Farm tulajdonosaival

A farm, ahol Mónika és Ricsi él, a Zselic egy szinte érintetlen darabja: most szelidítik, ismerkednek vele, tanulnak együtt élni a természettel és annak törvényeivel, hiszen mindketten a városból érkeztek. Gyakorlatilag a semmiből építettek otthont egy domboldalban, víz és áram nélkül. Ma már kerttel, állatokkal, sőt, házbővítéssel rendezkednek be egy hosszú és izgalmas kalandra: a természetközeli életformára. Lélekmelengető volt ez a délelőtt.

Ha a városban találkozunk, ránézésre nem mondanám meg, hogy ti egy farmon éltek, ahová földút vezet, és ahol se folyóvíz, se áram nem volt, amikor megvásároltátok. Miért költöztetek ki ide, ahol szó szerint többnyire csak a madár jár?

Mónika: Egész gyermekkoromban nagyon szerettem a természetet. Egy kis faluban nőttem fel Felsőtárkányban, a Bükk kapujában. Nagyon szerettem az erdőt, rengeteget bicikliztünk, bunkert építettünk, csigákat szedtünk, gombákat gyűjtöttünk, fürödtünk a patakban. Az volt a cél, hogy ott is élem le majd az életemet. Ez a természetszeretet elkísért aztán Budapestre is: az irodai munka mellett például kijártam futni a kutyával a Normafához vagy a Margit-szigetre, hogy minél több időt tölthessek a szabadban. Közgazdásznak tanultam, de mellette elkezdtem sporttal foglalkozni, elvégeztem a személyi edzői és a jógaoktatói képzést is, tanultam pszichológiát, és egyre inkább felerősödött az életemben az önismereti vonal: intenzíven foglalkoztam azzal, hogy ki vagyok, milyen életet szeretnék élni és hol képzelem el a jövőmet. Végül a koronavírus járvány idején jöttem rá, hogy visszavágyom vidékre, és gyógynövényekkel, állatokkal szeretnék foglalkozni. Szerencsére ebben Ricsivel nagyon egyetértettünk, ő is szívesen jött vidékre.

Hogyhogy nem a Bükkben telepedtetek le végül?

Ricsi: Az ingatlanárak miatt. A Bükkben nagyon drágák voltak a telkek, és ahogy máshol is elkezdtünk nézelődni, megtetszett Zselic. Tavaly május végén költöztünk ki ide, egy kis beszakadt tetejű téglaházba, és ott laktunk két hónapig, amíg megépült az otthonunk. Kalandos volt. Én futárként bejárok dolgozni még a városba, de Móni itthon van, ő teljesen átadta magát a farmnak és az itteni teendőknek. 

Nem érzitek túl nagy kontrasztnak ezt a váltást a városi élet után?

Ricsi: Nekem nyilván könnyebb, mert nem szakadtam el teljesen a várostól, még hibrid életet élek. Persze, ez a nehézsége is. Havonta 15 napot dolgozom, a többi időben itthon vagyok. Egyébként egyre inkább afelé orientálódom, hogy én is teljesen kiszálljak a pörgésből. Móninak már sikerült, és ő tudja igazán, hogy a nyugalom és a békesség, ami itt körülvesz bennünket, mindennél többet ér. Mikor eldöntöttük, hogy ide kiköltözünk, én azonnal állatokat szerettem volna: elképzeltem, milyen jó lenne itt nemcsak haszonállatként tartani kecskéket, lovakat, de egy állatsimogatót is megálmodtam a farmra.

Mónika: Éppen erre a kontrasztra vágytam. Arra,

hogy ha kinézek a konyhám ablakán, kertet, zöldet láthassak, állatok vegyenek körül

és ne egy budapesti lakás fenntartásáért kelljen dolgoznom. A városban eljártam dolgozni, megvásároltam az ennivalót, elmentem egy-egy programra és nagyjából ebből állt az életem: nem haladt semerre. Minden hónapnak egyforma rutinja volt, és pontosan láttam, hogy ugyanazokat a köröket futom, teljesen fölöslegesen. Számomra nem volt kérdés, hogy a kényelmetlenebb, de természetesebb és tisztább életmódot választom-e a kényelmes, steril mókuskerék helyett. Ebből szerettem volna kitörni: az irodában is mindig kifelé tekingettem, és csak arra tudtam gondolni, hogy miért nem ott vagyok, hiszen kint kellene lennem gyógynövényeket szedni, az erdőt járni, kertészkedni. 

Fiatalon döntöttetek a teljes életformaváltás mellett, előzetes tapasztalatok nélkül. Nem kis teljesítmény. Mi volt a legnehezebb az elmúlt egy évben?

Ricsi: 38 évesek vagyunk, és az elmúlt egy évben sokat erősödtünk fizikailag, meg kellett tapasztalnunk a saját határainkat és hozzá kellett szokjon a testünk az itteni munkához. Amikor naponta elvégzed ugyanazt a munkát, egy idő után érzékeled, hogy egyre jobban sikerül, egyre természetesebbé válnak a mozdulataid, és amit korábban kevésbé bírtál, az könnyebben megy. Az idei nyáron hozzátoldottunk egy részt a házhoz, és mi öntöttük meg a beton alapot: amikor belevágtunk, azt gondoltuk, könnyen megy majd, de nem volt olyan egyszerű, viszont készen lett egy nap alatt.

Mónika: Fontos, hogy erős motivációnk van, és nincs külső tényező, ami a tempót diktálná. Az időjárás az egyetlen befolyásoló tényező, no meg a természet. Például augusztus végén büdösbogár-invázió van, tehát addig készen kellett lennünk a házzal, mivel a bogarak is behúzódnak, ha lemegy a hőség, akárcsak az egerek. Ezektől eltekintve a saját tempónkban tudtunk haladni, és ez nagyon nagy kincs. 

Mit szólt a család a merész vállaláshoz?

Ricsi: Egy könnyűszerkezetes házat vásároltunk meg, azt szétszerelve idehozattuk és itt felépítettük. Mindent saját magunk csináltunk, csak a nagyobb gerendák felhelyezésénél kellett segítség. A kályhát is én raktam, és szerencsére nagyon jól sikerült, jól kifűti az egész házat. Móni családja kissé szkeptikus volt, nem hitték, hogy képes leszek minden előzetes tudás nélkül házat építeni, de amikor már látták, hogy boldogulunk, elismeréssel nyugtázták. Ma már erre büszkék. 

Mónika: Ez egy harmincéves faház, és meggyűlt vele a bajunk: beköltöztek a büdösbogarak és az egér a padlásra, a lyukakba pedig a darazsak. Ezért idén cserélnünk kellett a burkolatot, és ha már hozzányúltunk, úgy döntöttünk, hozzáépítünk még egy szobát. 

Se víz, se áram nem volt itt, amikor letelepedtetek ezen a telken. Hogy tudtatok működni ilyen alapfeltételek nélkül?

Ricsi: Nehézkesen.

Mónika: Ha szeretnénk valamit megtartani a civilizációból, az a víz, amit majd kútfúrással fogunk megoldani.

RicsiAz elején az autóról töltöttünk mindent: a laptopot feltöltöttük és rácsatlakoztattuk a telefont. Ma már nekünk is van villanyáramunk, de vizünk még nincs. A mosakodáshoz szükséges vizet esővízből nyerjük, az ivóvizet pedig felhozzuk.

Szerencsére, nem messze van innen egy közkút, oda járunk.

Mónika: Úgy kell elképzelni a mostani életmódunkat, hogy bár van villanyáramunk, hűtőnk nincs, mert nem is szeretnénk, hiszen a pincénk olyan hűvös, hogy elállnak benne azok az élelmiszerek, amiket hűtenénk. Én vegetáriánus vagyok, de Ricsi sem eszik sok húst, tehát leginkább a kecskék teje, a tyúkok tojásai és a termények kerülnek a „hűtőnkbe”. Ragaszkodom hozzá, hogy megtartsunk valamennyi minimalizmust, hiszen éppen azért jöttünk ide, hogy másképpen, környezettudatosabban éljünk. Befőzéskor is inkább fermentálok. Aki idejön, meglepődve tapasztalja, hogy komposztvécénk van, ami ugyancsak környezetkímélő, mert pár év múlva visszaforgatható a komposzt, és persze a vízzel is másképpen bánunk, mint a városban. Én nem érzem hiányát semminek itt, de persze lehetne növelni még a komfortszintet.

Ricsi: Az áramvezetéket korszerűsítenünk kell, ezenkívül a kútnál sokkal többre nincs szükségünk.

Mennyi vizet használtok egy fürdéshez?

RicsiMi egy fürdést húsz liter vízből megoldunk, amin más lehet, hogy csak szkeptikusan mosolyog.

Mónika: Nem minden percben spórolunk tudatosan, hanem egyszerűen átállt a gondolkodásmódunk arra, hogy abból kell megoldanunk mindent, amink van. Kiderült, hogy ami van, az elég. 

Ricsi: Persze, az elején ábrándoztunk arról, milyen jó lesz a zuhany alatt állni, ha Móni szüleit meglátogatjuk, de ezen túllendültünk, és ma már fel sem tűnik, hogy a kevesebb is elég.

Honnan tanultatok házat építeni, kályhát rakni, komposztvécét állítani?

Mónika: Mindent autodidakta módon, az internetről, YouTube-videókból és sok mindenre a saját tapasztalatunkból jöttünk rá. Valahogy úgy álltunk hozzá, hogy mi ezt meg tudjuk csinálni. 

Ricsi: Előtte én is egy pesti lakásban éltem, és persze ki tudtam cserélni a villanykörtét, de szinte semmilyen más praktikus dologban nem volt gyakorlatom. Az ember nekifog és csinálja. Megvan ugyan a veszélye, hogy nem sikerül minden elsőre, de amit így tanulsz meg, azt örökké tudni fogod. Amikor kiderült, hogy a bontott faház nem éppen olyan, amilyennek képzeltük, sok mindent ki kellett cserélni rajta, teljesen új tetőszerkezetet raktunk, mi burkoltunk, gipszkartonoztunk, padlót raktunk – muszáj volt, mert be kellett költöznünk. Két hónap alatt építettük fel.

Gyógynövénykert és farm – így hívjátok az otthonotokat. Honnan jött a gyógynövények iránti érdeklődés?

Mónika: Otthon természetes volt, hogy a nagymamám szörpöket főz be, befőtteket, lekvárokat tesz el télire, de a gyógyteákra Pesten szoktam rá. Aztán a Covid ideje alatt

elkezdtem gyűjteni is a gyógynövényeket a Bükkben, ahová visszaköltöztem anyukámékhoz.

Ott ismét a mindennapjaim részévé vált, hogy jártam az erdőket, réteket, 5-6 órát voltam a szabadban. 

Termesztesz és gyűjtesz is gyógynövényeket, úgy látom.

MónikaSokkal többet gyűjtök, mint amennyit termesztek, mert szerencsére ezen a környéken minden hónapban más és más gyógynövény nő, tehát mindig tudom szedni az éppen frisset, aktuálisat. A kék virágos katángnak volt szezonja mostanában, de kamillából és medvehagymából is sok volt idén, itt tanultam meg használni a kányazsombort, ami kiváló fűszernövény is. A saját kertemben is van néhány gyógynövényfajta, például levendula, kakukkfű, körömvirág, menta, citromfű. Pitypangból kifejezetten sokat szedtem, szörpöt készítettem belőle.

A gyógynövénykészítményeket és a befőtteket eladásra is készíted vagy csak saját felhasználásra?

MónikaValamennyi jut eladásra is, de nagy a család, és amit befőzök vagy elteszek, megszárítok, abból jut mindenkinek. A lényeg, hogy ne kelljen megvenniük. A befőzés esetleges, hiszen nem minden gyümölcsből és zöldségből terem egyformán minden évben, tehát azt is

meg kell tanulnunk, hogyan gazdálkodjunk a bő terméssel, hogy jusson szűkösebb esztendőkre is.

Muszáj előrelátónak lennünk, és nagyon sok mindenre kell figyelnünk. Egyébként ez mindenre igaz: a kenyeret is magunk sütjük, az ételeket is úgy készítem, hogy ami éppen érik vagy terem, abból eszünk, tehát teljesen ráhangolódunk az itteni természet ritmusára. 

Azért a mai világban a pénzt nem tudjuk teljesen kivonni a körforgásból. Miből lehet itt megéni, ha már egyikőtök sem fog bejárni a városba dolgozni?

MónikaÉn különböző foglalkozásokban gondolkodom: a jóga nagyon jól használható a belső harmónia megteremtésére.

Ricsi: Az alapkoncepciónk az volt, hogy meg szeretnénk mutatni az embereknek egy olyan alternatívát, amellyel kicsit kizökkentjük őket a kényelmi zónájukból, hogy ne csak a nappaliban sugárzó „egyszemű isten” által hirdetett igazságokat lássák. Továbbgondolva ezt, szeretnénk majd kialakítani itt egy kisebb szálláslehetőséget és közösségi teret, ahová eljöhetnek az emberek pihenni, feltöltődni és megmerítkezni az itteni természet erejében. Nem nagy létszámú csoportokat szeretnénk fogadni, inkább az egyéni kapcsolódásra helyeznénk a hangsúlyt. A figyelem a lényeg: meg szeretném mutatni, hogy ha lefekszel a fűbe, és körbelegel a ló, milyen jó érzés békében élni a természettel. Az, hogy mi itt élhetünk, számunkra egy csoda, minden percért hálás vagyok.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X