Illyés Gyula
1902. november 2-án született, hosszú élete alatt pedig az irodalom minden területét érintette. Számtalan verse közül sok az avantgárd költészet jegyében született, de olvashatjuk líraibb, klasszikusabb verseit is. Mindre jellemző a letisztult képi világ és a határtalan költői fantázia. Ha versei közül szeretnénk néhányat elolvasni, érdemes az Egy mondat a zsarnokságról vagy a Szerelem című művekkel kezdeni. A költő összes verse elolvasható a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán, érdemes szemezgetni, és
például a nyirkos őszi időben megismerni a Novemberi ég alatt című verset.
Prózaíróként Illyés legfőbb műve a Puszták népe, amelyben mesterien vegyíti a szépirodalmi nyelvezetet a szociográfiai írások tárgyilagosságával. Ráadásul ebben a műben saját szülőföldjén, a Mezőföldön élő emberek életéről beszél, nem ritkán saját emlékekkel, önéletrajzi mozzanatokkal járul hozzá a szegény paraszti réteg életének megismertetéséhez. Mindezek mellett irodalmi lapokat, például egy ideig a Nyugatot, majd a Magyar Csillagot és a Választ szerkesztette, és fordított is, hiszen az egyetemen magyar-francia szakon végzett. Olvashatunk a fordításában Molière- és Racine-drámákat, illetve XX. századi francia költészetet is.
Kertész Imre
1929. november 9-én született Budapesten. 14 évesen járta meg Auschwitzot, a lágerek 1945-ös felszabadításakor tért haza. Egész életművét meghatározta a Holocaust – nemcsak az elmesélni kívánt történetek szempontjából, hanem azért is, mert életművének legfontosabb kérdése a nyelv határainak, az elmesélhetőségnek, a nyelvi világok kibékíthetetlenségének feszegetése. „Mindenkinek igaza van, aki hisz az igazában, csak annak nincs igaza, aki nem hisz semmiben” – írja a Gályanaplóban, amely egyfajta műhelynapló, eredendően nem kiadásra szánt írások, hanem a művek születése közben készült jegyzetek gyűjteménye. Kertész elbeszélői módja nagy hatást gyakorolt a későbbi magyar irodalomra. 13 éven keresztül írta legismertebb regényét, a Sorstalanságot, ami hozzájárul ahhoz az irodalmi hagyományhoz, amit az utóbbi évtizedekben egyre több regényben megfigyelhetünk: hogy a nehéz történeteket gyerekelbeszélővel meséli el a szerző. Kertész nemcsak a saját tapasztalat miatt választja ezt az eszközt:
a felnőttek szükségszerű magyarázatkeresése, értelmezése lehetetlen, ha Auschwitzról akarunk beszélni.
Amellett, hogy műveit sok nyelvre lefordították, ő maga is fordított német nyelvről. Freudot, Nietzschét és Dürrenmattot is olvashatunk az ő fordításában.
Katona József
Az 1790. november 11-én született Katona Józsefről meglepően keveset tudunk, pedig a neve bizonyára mindenki számára jól ismert. Róla elnevezett intézmény rengeteg van országszerte, és a Bánk bánt is olvasta vagy színházban látta a magyarok nagy része. Azonban Katona élete sok egyebet is tartalmazott a dráma megírásán kívül, pedig mindössze 38 évet élt.
Mint kortársai közül sok más művész, ő is jogi tanulmányokat folytatott, de közben Békési József álnéven műkedvelő színészként egy pesti társulattal lépett fel rendszeresen, sőt még rendezőként is kipróbálta magát. Állítólag tehetséges volt a színpadon, családja mégis a tanulásra és az irodalom művelésére biztatta. Nem is csoda, hiszen a fiatal Katona anyanyelvén kívül jól beszélt latinul, németül, franciául, olaszul és angolul, így már egész fiatalon gazdagította színtársulatának repertoárját drámafordításaival.
Fordításai és átdolgozásai után következtek a saját művek, amelyek közül a Jeruzsálem pusztulását utóbb Spiró György dolgozta át, hogy a mai közönség számára is fogyasztható legyen. Bár ez a szomorújáték még nem magyar vonatkozású – Róma és Jeruzsálem szembenállásáról szól –, Katona már ekkor elköteleződött a történelmi drámák mellett, ami később a Bánk bánban csúcsosodik ki. Érdekesség, hogy bár színműnek íródott,
Katona korában nem került színpadra, azonban 1985 óta a Spiró-féle átdolgozásnak köszönhetően többször is.
Nem aratott színpadi sikert kezdetben a Bánk bán sem, bár azt – szemben a Jeruzsálem pusztulásával – a cenzúra is akadályozta. Katona nem is élhette meg a mű sikerét. Ha a sokoldalú, de mégis csak a Bánk bánról ismert szerzőt jobban meg szeretnénk ismerni, érdemes elolvasni Móra Ferenc Kopolyakút című regényét, ami a fiatalon elhunyt író életéről szól!
Határ Győző
Az ő nevét véletlenül ismertem meg, amikor egy ócskapiac könyvesbódéjában elhatároztam, olvasok valami olyat, amiről semmi előzetes tudásom sincs. Így vettem meg az Éjszaka minden megnő című regényt, amelyet az 1914. november 13-án született író már végleges lakhelyén, Londonban írt. Eredeti neve erdélyi szász származása okán Hack Viktor volt, de ennek mindkét tagját magyarosította. Különleges tehetsége nemcsak az irodalomra terjedt ki: magas szinten zenélt, hét nyelven beszélt, és már építészdiplomája megszerzése előtt Hajós Alfréd mellett dolgozott építészként.
Sok pályatársához hasonlóan a nyilasok és a kommunisták is meghurcolták a, börtön és kényszermunka évei váltották egymást. Szabadulása után 1956-ban emigrált Londonba, ahonnan feleségével együtt aktívan részt vesz az emigráns magyar irodalom más tagjaival való összefogásban. Művei a rendszerváltás után jelennek meg itthon. Az Éjszaka minden megnő különleges színfoltja a magyar irodalomnak. 1972-ben jelent meg (Magyarországon bő egy évtizeddel később), és egészen más irodalmi nyelvezetet használ, mint a Magyarországon élő és alkotó pályatársak művei.
A történet szerint a főhős, Archie Dumbarton egy reggel arra ébred, hogy körülötte mindenki halott.
Az ő szürreális útját követhetjük végig a szerző meghatározása szerint „metafizikai fantasztikus regényben”.
Körbeszerelem…
Ady Endre, Babits Mihály, Pilinszky János – három nagy költőnk született november utolsó hetében, és mindhármuk köteteit érdemes levenni a polcról időről időre, de a születésükre emlékezve most mindenképp. A középiskolai irodalomórákon mindhárman – szerencsére – igencsak nagy hangsúlyt kapnak. Ismerjük életüket, talán nincs is olyan magyar ember, aki ne látná maga előtt Léda és Csinszka olyan különböző arcképeit – és talán arra is sokan emlékeznek, hogy utóbbi Ady halála után éppen Babitscsal került közelebbi kapcsolatba, aki viszont később nem volt rest fiatal pályatársa, Szabó Lőrinc menyasszonyát, Török Sophie-t kérni feleségül. Pilinszkytől pedig eszünkbe juthat a visszafogottsága, a magánélet távoltartása a nyilvánosságtól és a mély katolicizmus. Ezúttal mindhárom költőtől olyan művet ajánlunk, amelyekkel valószínűleg nem találkozhattunk középiskolában.
Ady Endre
Tőle például igazi különlegesség a Márkó király című ballada, hiszen
az Arany János stílusában írt művet a Zilahi Református Kollégium VI. osztályos tanulójaként írta a későbbi nagy költő.
A verselés tökéletes felező 8-as végig, a rímekben sincs egyetlen botlás sem, és a fiatal Ady a ballada műfaját is jól megérezte, a gyermetegség nem mutatkozik meg e korai művén, és az értő szemek bizonyára már akkor láthatták, hogy az iskolapadban ülő fiú még sokra viheti…
Babits Mihály
Korábban mindig úgy gondoltam rá, mint a nagyon komoly, megingathatatlan, szigorú költőfejedelemre, aki biztosra megy, a kísérletezést meghagyja másoknak. Sőt, voltaképpen mindig is érett, idős költőként láttam magam előtt, dacára annak, hogy tudtam, aránylag fiatalon, 57 évesen halt meg. Aztán megismertem néhány különleges, semmihez sem hasonlítható művét, és rájöttem, hogy tévedtem, Babits igenis szeretett kísérletezni. Egyik kedvencem a sejtelmes vers: Mozgófénykép. A mű alcíme:
„Amerikai Leányszöktetés – szenzációs szerelmi tragédia mozgófényképben előadva”
1906-ban írta Babits, amely mintha egy film kockáit szedné versbe. Talán egy valóban látott film ihlette a költőt, talán egy lehetséges film képeit vetette papírra, az eredmény sejtelmes, különleges és újszerű. Örülhet az utókor, hogy épp Babits volt a Nyugat főszerkesztője a vers leközlésekor, máskülönben talán nem került volna a lapba az képszerű alkotás, hiszen akkor a film hatása, a vizuális költői gondolkodás még közel sem volt olyan hangsúlyos, mint a XX. század második fele óta.
Pilinszky János
Korábban egy kiállítás kapcsán írtunk róla. Az ő költészetét közel sem egyszerű olvasni, de határozottan megéri. Művei közül sok reflektál a második világháború szörnyűségeire – többek között az Apokrif, a Harmadnapon, és a Ravensbrücki passió is ezt a tematikát követi. Ahogy Kertész Imre, ő is megpróbál választ keresni, értelmezni mindazt, ami a Holocaust alatt történt. S amíg a híres filozófus, Theodor Adorno azt vallja, hogy Auschwitz után nem lehet verset írni, Pilinszky életműve éppen ennek ellenkezőjét képviseli:
Ajánljuk még:
csak a lírával lehet elmondani azt, ami a nyelv „normális” keretei között elmondhatatlan.
