Kult

8 magyar siker 2021-ből, amelyről lehet, hogy nem is hallottál

Egy nehézségekkel és problémákkal kikövezett úton hajlamosak vagyunk a rossz dolgokra emlékezni, pedig nemcsak nehéz, hanem felemelő és boldog pillanatai is voltak a 2021-es évnek. Nap mint nap történtek olyan apró csodák, amelyek hozzáadtak valamit a világ értékeihez, amelyek újra és újra reménnyel tölthettek fel bennünket. Sikerek, eredmények szőtték át az elmúlt időszakot, amelyek közül most a kevésbé ismert, mégis elismerésre méltó pillanatokat hoztuk el egy rövid válogatás keretében.

Bár meglepő, a a sikerek és említésre méltó történések sora szinte végeláthatatlan 2021-ben is, esélyünk sem lenne minden fontos pillanatot felsorolni kis hazánk idei évéből. A sport, kultúra, tudomány és innovációk területén is jeleskedtünk, és bár mind hallottunk Karikó Katalinról és az olimpikonjaink sikeréről, a rejtettebb izgalmakról kevesen értesültek. 

Ezúttal igyekeztünk kevésbé ismert területekről szemezgetni, hogy megmutathassuk: egy ezerarcú országban élünk, ahol rendkívül sok és sokszínű tehetség, szorgalmas, kitartó és elkötelezett ember vesz körül bennünket. 

1. Fagyiban az elsők: A fagylaltok bolognai világversenyén a budapesti Fazekas Ádám alkotása, a Frutta di Pistacchio  lett az első, ezzel elnyerte a World Ice Cream Championship aranyérmét. Mintegy 3500 cukrász szállhatott harcba 2021-ben a legjobb fagyinak járó elismerésért, a döntőbe viszont csak 32-en jutottak, végül pedig a magyar cukrász alkotása bizonyult a legjobbnak.

2. Homlokzatban a legjobbak: Magyar projekt nyerte a Baumit Life Challenge 2021 Családi Ház kategóriáját. A Baumit 2021-ben online formában rendezte meg az építészek és kivitelezők legnagyobb elismerései között számon tartott Baumit Life Challenge Nemzetközi Építészeti pályázat díjkiosztóját. A neves, független szakértőket felsorakoztató zsűri 26 ország 385 kiemelkedő pályázatát 6 kategóriában értékelte, mint az év legizgalmasabb homlokzati megoldásait. A Bécsből közvetített online eseményen Magyarország hatalmas sikert elérve a családi ház kategória aranyérmese lett, továbbá a döntő alatti élő szavazáson is első helyen végzett a nézők szavazatai alapján ugyanebben a kategóriában. 

3. Történelmi pillanatokat is átélhettünk: A pécsi Szabó Alexandra első lett a 2021. november 22. és 30. között Sevillában rendezett boccia-Európa-bajnokságon. A súlyosan mozgássérült emberek által játszott labdajátékban Alexandra szerezte meg hazánk első női Európa-bajnoki címét.

4. Aranyérmes pezsgővel koccinthatunk: Harmadszorra is a világ legjobb, aranyérmes pezsgői közt, sőt a legkiválóbbak TOP 10-es szelekciójába is bekerült a Hungaria Rosé Extra Dry pezsgő a világ egyik legrangosabb pezsgőversenyén, a Franciaországban megrendezett Effervescents du Monde-on. A Burgundiában 19. alkalommal megtartott összemérettetésen 20 ország 490 pezsgője versengett az elmúlt hetekben, és a Hungaria Rosé Extra Dry nem „csak” aranyérmet zsebelhetett be, hanem a tíz legjobb tétel egyike is lett. 

5. Chefjeink is bemutatkoztak: 2021. szeptember 25-én, Párizsban szervezték meg a Chaine des Rotisseurs gasztronómiai világszervezet Ifjúsági Szakács Világbajnokságát. A Novák Iván, Kovács Lázár és Barka Áron vezette magyar csapat hatalmas sikert aratott a versenyen. Az Ifjúsági Szakács Világbajnokság különlegessége, hogy a 27 év alatti versenyzők nem egy alaposan begyakorolt menüsort készítenek, hanem a fogadó ország kiváló minőségű alapanyagaiból összeállított, és csak a verseny kezdetekor bemutatott „meglepetés kosár” tartalmának felhasználásával alkotnak önállóan, egy-egy 3 fogásból álló (előétel, főétel, desszert) menüsort. 

6. Magyar legóval is játszhatunk: ugyanis egy 16 éves magyar fiú tervei alapján készül a LEGO legújabb Ideas készlete. A dán LEGO cég 11 éve indította el közösségépítő Ideas projektjét, amiben a lelkes rajongók beküldhetik ötleteiket, a legjobbakat pedig minden évben meg is valósítják. Idén Fehérvári Donát kockákból összerakott, működő csocsóasztalába szerettek bele a gyártók és a játékkedvelő közönség, és ezt választották a legjobb sport témájú ötletnek. A miskolci gimnazista terve azért is különleges, mert nemcsak az összerakása jó játék, hanem utána lehet is vele csocsózni. Donát bekerült a LEGO Ideas tervezők „hírességek csarnokába”, alkotása pedig nemsokára kapható is lesz a Lego kínálatában.

7. A magyar sajt utat tört: A Mondual du Fromage nevű sajtvilágbajnokságot ötödik alkalommal rendezték meg a franciaországi Tours városában. A kiállításon 48 ország versenyzői 958 sajtot mutattak be. A Vászolyi Sajtmanufaktúra Balaton nevű sajtja elnyerte a zsűri aranyérmét. A Balaton egy tehéntejből készült félkemény sajt, melyet az érlelés első két hetében naponta, kéthónapos koráig minden második napon, aztán hetente kétszer kézzel forgatnak az érlelőben, és sós savóval mossák a kérgét. A nyertes alkotás méltán nyerte el a csillogó aranyat a világbajnokságon.

8. Határ a csillagos ég: 2021-ben egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a magyar csapat a kolumbiai Csillagászati Diákolimpián. Magyarország 2011 óta vesz részt az IOAA-n, ami a legmagasabb rangú, középiskolásoknak szóló nemzetközi vetélkedő a csillagászat és az asztrofizika területén. A magyar válogatott 48 ország több száz diákjával volt versenyben, egy héten át izgalmas asztrofizikai, égi mechanikai és kozmológiai feladatokat oldottak meg. Az eredmények hatalmasak, ugyanis a magyar olimpia történetében először hoztunk el aranyérmet a megmérettetésen.

Mindösszesen pár apró szemelvény a körülöttünk élők örök emlékeiből. Csak pár apró morzsa abból a terített asztalból, amelyet mi, magyarok töltünk meg tehetségünkkel, kitartásunkkal, elhivatottságunkkal és jövőbe vetett hitünkkel. Csak pár apró fénysugár, hogy a legnagyobb vihar után is kisüt a nap, és minden nehézség közt ott rejlik a megoldás, a továbblépés reménye.

Mert élni boldogan érdemes, és mi kívánjuk minden kedves olvasónknak, hogy a következő évben is leljék meg örömüket, érjék el céljaikat és váltsák valóra álmaikat!

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X