Perszepoliszt a világ egyik legnagyobb régészeti lelőhelyeként tartják számon: az Akhaimenida birodalmi együttes impozáns tagja, és az építészet, a várostervezés és a művészet örökségének kiemelkedő értéktára. Felemelkedését Dareiosz királynak köszönhette, aki birodalma fővárosává tette, és a perzsa építészek segítségével a méltóság, az erő és a gazdagság szimbólumaként írta be a kor történelmébe.
A perzsák ugyanis a kertet a mennyország földi másaként értelmezték.
Perszepolisz I. Dareiosz (i.e. 522-486) uralkodásától egészen i.e. 330-ban bekövetkezett megsemmisüléséig a Perzsa Akhaimenida Birodalom fővárosa volt. A nagyszabású építkezés i.e. 518 és 515 között vette kezdetét az uralkodó vezetésével, aki eredendően szertartási központként képzelte el nyári/tavaszi rezidenciáját.
A perzsa kert beosztása – Forrás: Wikipedia / Dr. Persi
A komplexum összesen kilenc elemből áll: az első hármat Dareiosz építtette, a többit fia, I. Xerxész (i.e. 486-465) és unokája I. Artaxerxész (i.e. 465-424). A hatalmas komplexum állítólag a paszargadai Kurus- vagy Kürosz-palota mintájára készült, ahogyan a komplexumot körbe ölelő híres kert is.
Az első perzsa kertek ugyanis az Akhaimenidák uralkodása idején jöttek létre az időszámításunk előtti VI. században.
A kertek kialakításában a környezeti feltételek és az azokhoz történő alkalmazkodás játszotta a főszerepet: a forró éghajlatú területen ugyanis nagy kincsnek számított a fák által nyújtott árnyék, az ültetett területek által teremtett kellemesebb mikroklíma.
Hogy ezt akkor is biztosítani tudják, ha természetes körülmények között nem adatott meg, belekezdtek a fallal körülvett kertek építésébe: ezeket hívták „pairidaezák”-nak („pairi” szó jelentése: körül, a „daeza” vagy „diz” falat illetve téglát jelent).
Ezeket a kerteket a Nap útja tervezte: minden szerkezeti elképzelést a napfényhez igazítottak.
A Pasargadae Iránban – Fotó: Wikipedia / Diego Delso
Ezeknek az alkotásoknak volt első ismert képviselője Nagy Kürosz paszargadai pairidaezája, a Kurus vagy Kürösz palota kertje, aminek alapjai még ma is láthatók az UNESCO Világörökségi helyszínén.
Fénykorában egy formális, geometrikus, négyosztatú kert volt, a perzsa kert valamennyi jellegzetes elemével.
A növények vízellátását egy 900 méter hosszú, mészkőből faragott, és a kert fő tengelyeit adó csatornarendszer biztosította, aminek köszönhetően virulhattak a cseresznyék, gránátalmák, rózsák és liliomok, a ciprusok, a jázmin és a legkülönfélébb egzotikus fűfélék is.
Nagy Kürosz sírja Pasargadae-ban – Fotó: Wikipedia / A. Davey
A király fia, Dareiosz is szeretett kertészkedni: ő maga több pairidaeza létrehozásában is tevékenykedett.
Ezekbe a kertekbe sokszor a saját maga által, a hadjáratok során gyűjtött növényeket, gyümölcsfákat és állatokat is hozott.
A történelem jeles szakemberei úgy vélik, hogy ezeket a kerteket a dac és a zord körülmények elleni lázadás és küzdelem jellemezte, miközben lehetőséget adtak az elmélyülésre is.
Eredetileg az emberektől elzárt, privát helynek szánták őket, ahol az egyszerűség, a tisztaság és a geometria alkotta meg a természet harmóniáját.
Jahangir sírja és a charbagh Lahorban, Pakisztánban – Fotó: Wikipedia / Muhammad Atique Alam
Sajnos a későbbi ásatások során hanyagul figyelmen kívül hagyták a kertek jelentőségét. Mindezt annak ellenére, hogy az épületeket három hatalmas terasz fölé emelték. A kevés feltárt leletből azonban azt biztosan tudni lehet, hogy
a sírjaikat körülvevő erdők és kertek nagyon fontosak voltak az ókori perzsák számára: Nagy Kürosz sírját például négy „charbagh” vagy „chaharbagh” néven ismert kert és egy liget övezte.
Amit azonban biztosan tudunk: Az 1960-as években végzett ásatások során 25 cm széles mészkőcsatorna-rendszert tártak fel, amelyet 13-14 méterenként egy mély, négyzet alakú medencével tagoltak, így a területet két téglalapra osztották. A kert a szélén három építmény volt: egy palota és két kisebb pavilon. A vizet a közeli Pulvar folyóból vezették oda, a királyi kertet átszelő köves vízcsatornák egyesítő szerepet töltöttek be, és palota illetve a kert egyesítése egy összetett központi területet hozott létre.
Charbagh Humayun sírjánál Delhiben, Indiában – Fotó: Wikipedia / Vinayaraj
A szerkezet négyes felosztása a szakemberek szerint a négy fő zoroasztikus elemet: az eget, a földet, a vizet és a növényeket jelképezte.
(A zoroasztrizmus a világ egyik legrégebbi, máig létező vallása, amely az Iráni-felföldön keletkezett) Feltehetően sokkal többet jelentett a kert pusztán zöld környezetnél vagy a természettel való kapcsolódás helyszínénél:
lehetőséget adott a befelé fordulásra, a lélek megismerésére, a belső kapcsolatok megteremtésére, és a vallás megélésének tere is lehetett.
A Taj Mahal charbaghja Agrában, Indiában – Fotó: 123RF
Mivel a feltárt leletekben nem jellemző a kert ábrázolása, nagyon nehéz megállapítani, hogy pontosan milyen fajok ültetése jellemezte ezt az időszakot.
A perszepoliszi domborműveken sematikus fák láthatók, amelyekről csak feltételezni lehet, hogy talán tűlevelű fajok, és az is csak itt-ott jelenik meg a korabeli irodalmi művekben, hogy ezeket a kerteket a gazdag virágzás és a buja növényzet jellemezhette.
Dárius király perszepoliszi palotájának falmaradványain azonban fasorokat ábrázoló domborműveket találtak: így nyert bizonyosságot, hogy a király az épületek merevségét feloldó „egysoros erdőket” is kedvelte.
Perszepolisz romjainak panorámaképe (Irán) – Fotó: Wikipedia / Ggia
A komplexum romjainak képei arról is árulkodnak, hogy a virágzás, a színek és illatok, a természet sokszínűsége és gazdagsága kiemelkedő helyet foglalt el a korabeli kertek elvárt idilljében, ahogyan az állatvilágra is a gazdagság, a diverzitás volt jellemző.
Az első kertek mindennapjairól nemigen tudunk többet, de a perzsa kertek hagyományának későbbi őrzői sokat elárulnak arról, milyen is lehetett a perszepoliszi kert képe. Ezek alapján
feltételezhető, hogy a legkülönfélébb vizet megtartó, kijuttató és áramoltató megoldások mellett az aromás, illatos növények és a különböző gyümölcsfák is központi elemek voltak, a növényeket pedig valószínűleg süllyesztett ágyásokba ültették.
Kertet ábrázoló iszfaháni szőnyeg – Fotó: Wikipedia
A leírások szerint az olíva, a gránátalma, a füge és a datolya szinte valamennyi perzsa kertben előfordulhatott, de a narancsfák csak a 11. század után terjedhettek el, a Selyemút segítségével.
A feltételezések szerint a gyümölcsök sem elsősorban terméseik, hanem a virágaikból áramló illatfelhők miatt voltak annyira kedveltek, és sokat számított az árnyékolásban betöltött szerepük is.
A Perszepolisz régészeti komplexum 1979 óta a Világörökség része, az UNESCO védelme alatt áll. És annak ellenére, hogy az egykori paradicsomi kertből alig maradt fenn valami, a perszepoliszi kertek örökségét őrző régészeti komplexum a perzsa építészeti- és kertkultúra méltó emléke maradhatott.
Nyitókép: Darius király persepolisi kertjének rekonstrukciója – Fotó: Wikipedia / Charles Chipiez
Ajánljuk még:
Alázattal oltsd és metszd a gyümölcsfákat, hogy teremjenek!
Tervezzünk társításokat gyümölcsfáink köré – jövőre meghálálják!
A válasz: igen! Meszeljük a fákat ősszel!
