Most akkor nyírjuk a füvet, vagy ne nyírjuk? – a lábunk alatt elterülő élő szövet működése

A fűnyírásmentes májust 2019-ben egy nemzetközi természetvédelmi szervezet, a Plantlife hirdette meg. Céljuk az volt, hogy támogassák a kertek fajgazdagságát és tudatosítsák az emberekben: a vadvirágos gyep nem a hanyagság jele, hanem a környezettudatosságé. A hőn áhított holland pázsit ugyanis amennyire szép, annyira üres is: az élővilág szempontjából egy kietlen sivatag. A szinte folyamatosan járó fűnyírók gyakorlatilag tömegmészárosai az apró beporzóknak és rovaroknak. Hiába zöld terület, a steril fű ugyanolyan élőhelyveszteségnek számít, mintha egy új gyárat húztunk volna fel a virágos rétünkre.

Viszont az egészségesen növekvő füves területeknek nélkülözhetetlen funkciói vannak az ökoszisztémán belül: képesek eltüntetni a tájsebeket, ezért széles körben alkalmazzák őket természetvédelmi célok megvalósításánál is. Élőhelyet teremtenek állatok milliói számára, pufferzónaként funkcionálhatnak és mérsékelhetik a fragmentáció negatív következményeit – azaz segíthetnek enyhíteni az élőhelyek széttöredezettsége és csökkenése miatti negatív hatásokat. Hozzájárulnak a jó mikroklíma kialakításához, talajtakaróként védik a talajt, sőt még tápanyag-utánpótló és szerkezetjavító szerepük is van. De mindez csak akkor érvényesül, ha hagyjuk.

Az egészségesen növekvő, hosszú füves, vadvirágokkal tarkított füves területek azért is fontosak, mert

a hetvenes évek óta a virágokban gazdag rétek közel 97 százalékát elvesztettük,

és ezzel együtt tűntek el beporzóink létfontosságú táplálékai is. Emellett az ilyen pázsit jótékony hatással van a vadon élő állatokra is, segíti a levegőben lévő szennyeződések megkötését és tisztítását, és még szenet is zár el a föld alatt. Tekintve, hogy az egykori határtalan rétek lassan a múlt homályába vesznek, a „kietlen sivatagban”, amit teremtettünk, minden apró kertrésznek fontos szerepe van. Nem túlzás azt állítani, hogy a túlélés utolsó mentsváraiként tekinthetünk rájuk a gyepszint élőlényeinek és a talaj, a termőföld egészségének szempontjából. A kulcsszó tehát a változatosság: sok növényfaj, a természetes hazai flóra, őshonos fajok és biodiverzitás. Ez az alapja mindennek.

A kaszálásmentes május tehát nemcsak a gyep centiben mért értékeire fókuszál, sokkal inkább azt igyekszik hangsúlyozni, hogy ideje eltávolodnunk a gyep fogalmának modernkori értelmezésétől, és újragondolni, mit is jelent valójában a lábunk alatt elterülő élő szövet.

De miért a május?

Véget ért a tél, éledezik a természet és benne minden apró élet. A vegetációs időszak kezdete kritikus időszak az éhes, újonnan kikelt rovarok számára, amelyeknek egyre nehezebb tápanyagforrásokat találniuk, különösen a városi és külvárosi tájakon. Ha hagyjuk, hogy hosszabb ideig nőjön kertünkben a gyep, és hagyjuk virágozni a gaznak nevezett virágokat, akkor a pázsit nektárt és virágport fog biztosítani a számukra.

Csak pár példa a nagyvilágból: a beporzók kedvenc tavaszi virágai a herék és a pitypangok,

a poszméhkirálynő kolóniát sem tudna alakítani a hollandpázsitosok üldözött ellensége, a gyermekláncfű nélkül.

A gyakran nyírt gyepeken éppen ezért feleannyi a felmérhető méhek száma, sőt, a kutatások szerint egy veszélyeztetett faj sem választja a hetente bolygatott füveket. 

Ma már azt is tudjuk, hogy a „kártevő” fajok elterjedésével kapcsolatban éppen ellentétes a helyzet. A százlábúak, ezerlábúak, pókok, valamint kullancsok és atkák egyedszáma pont csökken a ritkán nyírt gyepen, míg az agyongondozott füvekben elszaporodnak. Tehát egy fajsúlyos tévhit megdőlt:

nem lesz több kullancs a hosszabb fűtől és a gazos, vadvirágos gyepfoltoktól sem!

Olyannyira éledezik a tudomány, és ezzel együtt a laikus kertművelő is, hogy a legújabb szakmai javaslatok szerint a füvet évente csak egyszer vagy kétszer kellene nyírni, és az első kaszálást egészen júliusig érdemes lenne elhalasztani a nagyobb füves területeken.

Az igazság mégis a kettő között van

Sajnos a kaszálásmentes mozgalom idehaza fekete-fehér ruhát öltött, két, szélsőséges táborra szakadtak az érintettek, ahogy az szokásunk egyéb témákban is. Sajnos mindkét oldalt el kell szomorítanom: az igazság valahol félúton van. Ugyanis önmagában az nem egy hatékony élőhely- és beporzóvédelmi stratégia, hogy hagyjuk nőni, és akkor az úgy jó lesz.

Az igazi „méhgyep”, az igazi beporzó és vadállatbarát gyep nem kedvel minden gyomnövényt, és az sem jó, ha valami túlszaporodik benne.

A pitypang például kitűnő tápláléka a méheknek, viszont gyorsan terjed, és hajlamos kiszorítani minden más fajt, ha nem figyelünk oda. Így nem juthat térhez a fehér here (Trifolium repens) és más alacsony növekedésű virágos növények, mint például egyes kakukkfűfajok (Thymus spp.), pedig ezek is fontos táplálékforrások. Egyes növények, mint az őshonos ibolya (Viola spp.) szintén nehezebben jutnak elegendő helyhez egy nagy elnyomóképességű faj mellett, pedig értékes tápnövényei számos lepkefajnak.

A tyúkhúr viszont imádnivaló gyom: magevő madaraink első tavaszi tápláléka. Jó talajtakaró, szerkezete laza, szellős, így nem fojtja meg haszonnövényeinket. A nyár felé haladva azonban gyérítenünk kell az állományát, mert hajlamos szőnyegként ráterülni a nap után vágyó növényekre.

A pásztortáska szintén rendkívül hasznos, ahogy több tucat más őshonos virágfajunk is – ezek is táplálékok, talajlazítók, tápanyag-utánpótlók, eróziógátlók, védőnövények, és még sorolhatnánk. De természetesen ildomos kivágni egy méteresre nőtt mezei aszatot, ahogy érdemes tenni valamit akkor is, amikor disznóparéj terül el többszáz négyzetméteren – még akkor is, ha amúgy mindkettőnek megvan a maga haszna.

A helyzet tehát nem úgy áll, hogy durr bele bumm, hagyjuk a természetet burjánzani és az majd kiegyensúlyozza önmagát – sajnos az ember által átformált táj már egyre kevésbé tud természetadta erejéből egyensúlyba állni. Egy megsebzett tájon évekbe telik, amíg hathatós segítséggel visszaáll a rend, és azt mondhatjuk, már csak az őshonos gyepalkotók harmonikus összképe köszön be tavasszal. Sajnos terelgetni kell a növények versenyét egy megfelelő mederbe, érdemes olyan fajokat vetnünk a gyepbe, amelyekkel támogatni tudjuk a természetes folyamatokat, és érdemes határt szabnunk az agresszívabb fajok túlzott terjedésének – természetesen csakis vegyszermentes megoldásokkal.

A kaszálás módjának megváltoztatása azonban valóban tízszeresére növelheti a méhek és más beporzók számára elérhető nektár mennyiségét.

Egyszóval a magam részéről a kaszálatlan májust átfogalmaznám egy kicsit: szerezzünk kellő ismeretet azzal kapcsolatban, hogy miképp is működik az élet a gyepszinten, ismerjük meg a hazai gyepalkotókat és azok tulajdonságait, tegyük ugyanezt őshonos vadvirágainkkal, és szánjunk időt egy valóban élő és egész évben virágzó gyep megtervezésére! Számoljunk a virágzási időszakokkal, a fajok habitusával, vegyük sorra, milyen ökoszisztéma-szolgáltatásaik vannak, mekkorára nőnek, hogyan viszonyulnak a kaszáláshoz, és így pár nap ráfordításával egy egészséges, életben és pozitív hatásokban bővelkedő kerti gyepet kaphatunk.

De ez nem azt jelenti, hogy egész évben méteres dzsungelben kell átgázolnunk, ha egy pohár limonádét viszünk a terasz másik oldalára. Fő a mértékletesség és az egyensúly, osszuk fel kertünket: a fő mozgásterületeket nyírhatjuk gyakrabban, és a távolabb eső, általunk is kevesebbet bolygatott területet hagyjuk meg a mellettünk élőknek. Mi ez, ha nem a tökéletes együttélés?