Nyár közepén megszaporodnak a hozzám intézett kérdések: ehető-e a leander? A sokadik kérdés után kezdtem el azon gondolkodni: talán unatkozó növénybarátok üldögélnek a nyaraló teraszán, egy korsó sör vagy pohár deres rozé mellett, bámulják a nyugágy fölé hajló leandert, ahogyan a délutáni szellő bele-belekap a ruhájába, és máris az jut eszükbe, vajon meg lehet-e enni? Jó, hogy megkérdezik. Mert nem.
A nyárvégi esküvőkre tortával készülők is ezerrel bújják a fényképmegosztó oldalakat, ahol bizony lehet olyan tortákkal találkozni, amelyeket szépséges leandervirágokkal ékesítenek. Valószínűleg a cukrásznak fogalma sem volt arról, hogy az egyik legmérgezőbb növényről van szó!
Tehát ezerszer is újra leírom, hogy minél többekhez eljusson: a leander mérgező! Leginkább a növény tejnedve, de az arra érzékenyeknél a növény érintése is heves viszketést, égő érzést vált ki.
Annak ellenére, hogy tudunk néhány gyógyhatásáról, a leander házi használatától tartsuk távol magunkat!
A leander azok közé a botanikai remekművek közé tartozik, amelyekben gyönyörködünk, de közelebbi kontaktusba nem kerülünk vele. A virágköntösben ringó kerti gyilkosok koronázatlan királynőjét csodáljuk, szeretjük nézni, eltelünk az illatával – és a jó gazda gondosságával ügyelünk érinthetetlen szépségére.
Mérgező volta miatt fontos a rovarriasztó hatása. Görögországi barátnőm heves gesztusokkal mesélte, hogy az ajtóba, a teraszra azért kell leandert ültetni, mert elriasztja a legyeket, szúnyogokat.
A leander (Nerium oleander) vagy babérrózsa igazi mediterrán növény, és ahogy melegszik nálunk is az éghajlat, úgy lesz egyre kedveltebb a hazai kertekben. Teraszokon, erkélyeken a balatoni nyaralók mellett szinte már kötelezővé vált egy-egy leander – vagy akár egy csoportnyi belőle. Noha nálunk nem lesz olyan szép a „leandersövény”, mint Dél-Olaszországban, ha jó helyre kerül, csodájára járhatunk virágpompájának. Jól mutat a gyepben, szoliterként, vagyis magányos növényként elhelyezve. Így akár egyetlen dekoratív példánnyal is csodát művelhetünk, és a tekintetet odavonzhatjuk a szépséges babérrózsára.
A leander legtöbbször több ágas, tömött bokorrá, ritkábban törzses fává nevelhetjük.
Lombja ezüstös zöld, levelei lándzsásak, a fonákukon kissé molyhosak. Örökzöld növény, ami azt jelenti, hogy mindig van rajta lomb, ám leveleit is folyamatosan hullajtja, míg mindig újabbak fejlődnek az ágakon. Nem is a tűnő lombja miatt, inkább különlegesen szép virágai miatt lett oly kedvelt. A hajtásvégeken nyíló szimpla, dupla vagy olykor a duplánál is gazdagabb virágai a fehértől a rózsaszínen át egészen a mályvaszínű variációkig számtalan változatban megjelennek. Mivel mediterrán növény, imádja a napot, a meleget. Bőséges öntözést kíván, és mivel hosszan virágzik, tápanyagigénye is nagy. Még nyár végén is érdemes tápoldatozni, hiszen ha hosszú az ősz, akkor még sokáig örvendezhetünk virágai láttán.
Akinek van, tudja: a leander kényes jószág. Ahogy közeledik a tél, be kell vinni a hideg elől. A leanderek „sétáltatásával” nem érdemes megvárni az elő fagyos napokat. Ugyan 1-2 fokos mínuszt kibírnak a jól fejlett növények, de külső és belső hőmérséklet különbsége sokkot idézhet elő, és ez erősen visszavetheti a növényt a fejlődésben. Legjobb azt a napot kiválasztani, amikor a kint és bent is, a téli szálláshelyén hasonló a hőmérséklet. Így a dédelgetett szépségünk ereje teljében indul neki a télnek – és boldogabban sóhajt majd bele az új tavaszba.
Fotó: Rózsakunyhó
Ajánljuk még:
AZT MONDJÁK, A NAPFÉNYNEK NINCS ÍZE, DE VALÓJÁBAN VAN, CSAK ÜVEGBE KELL ZÁRNI!
A GYÓGYNÖVÉNYEK KIRÁLYNŐJE, AMI NEM ADJA KÖNNYEN MAGÁT – EZT TANÍTJA A HOMOKTÖVISSZEDÉS
NUDLI, LEVES, STEAK – JÓ KRUMPLI KELL A JÓ ÉTELHEZ (CSAK NEHÉZ RÁTALÁLNI)
