Január utolsó harmadában a népi kalendárium a tél első felének végét és a lassú felmelegedés kezdetét ünnepli. A földművesek ekkortájt nagy erőkkel igyekeztek megjósolni a várható időjárást: a legkülönfélébb jelekből próbálták megfejteni, mire számíthatnak a termést illetően. Számos hiedelem és népi bölcsesség fonódott ezen időszak köré: „ha Piroska napján fagy, akkor negyven napig el nem hagy”- tartotta a mondás, és annak érdekében, hogy a szél le ne tépje a háztetőt, Fábián és Sebestyén napján zsírban sült kalácsot ettek.
A ránk maradt bölcsességek legnagyobb része Vince napjához (január 22.) kötődik: Vincét úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmát, és előkészíti a lassan közeledő tavaszt. A Vince-napi időjárás szinte tényként állította a bortermelők elé az az évi termés minőségét: „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”- mondták. Ez nem mást jelentett, mint azt, hogy ha ezen a napon olvadt, az eresz megcsordult és jégcsapok keletkeztek, akkor bőséges bortermésre lehetett számítani. Vagy ahogyan más tájakon mondták: „Ha reggel a kocsi jégen jár, délután pedig verebek fürdenek a napfényben, akkor jó lesz az idei bortermés”.
Nem véletlen, hogy ezen a napon a szőlőművelők egyik pincéből a másikba jártak, levágták a vesszőket, és a meleg szobában próbálták meg rügyre fakasztani. „Ennek állásából, mértékéből azután az őszi termésre következtettek”- írja az 1984-es Szabad szó. Nem volt ez más, mint a vincevessző, ami a magyar néphagyomány egy meghatározó elemévé vált. Sok helyen hurkát, disznógömböcöt (svarklit) is akasztottak a szőlőkaróra, mindezt annak érdekében, hogy majd akkora fürtök teremjenek, mint a gömböc.
„Vince napját ünnepelték a múlt csütörtökön… Ilyenkor kimennek az emberek a szőlőbe. Nyárson sütnek kolbászt meg szalonnát, persze a borozgatás sem maradhat el. Meglátogatják egymást a pincékben, megkóstolják egymás borát, elbeszélgetnek, de gyakori a nótázás is. A vincézés elmaradhatatlanul szép szokás mostanság is. Ilyenkor levágnak egy 30-35 centiméter hosszú szőlővesszőt. Ez a vincevessző. Hazaviszik, langyos esővízbe teszik. Azért esővízbe, mert abban nitrogén is található. Lehetőleg közel tesszük a tűzhelyhez, és arra is ügyelünk, hogy világosságot is kapjon. Egy hónap múlva kihajt és kihozza a termést, így állapították meg, hogy termő-e vagy sem. A vincevessző megmutatta, hogy körülbelül milyen termésre lehet számítani”- eleveníti fel a Magyar Szó, 1987 januárjában.
Az ormánsági Kémesen úgy tartják, ha a Nap Vincekor besüt a pincébe, akkor sok bor terem, ezért ezen a napon a pinceajtót is kitárják.
A fraknói és németújvári németek szerint a madarak Vince napján házasodnak, ezért aznap nem szabad az erdőben dolgozni, hogy ne zavarják meg a madarak mennyegzőjét, hiszen majd másnap, a Szent Szász kézfogójának ünnepén nászéneket énekel valamennyi madár Máriának. De olyan leírásokat is találunk, amelyekben a korábban, szőlőtakaráskor elásott borosüvegeket ásták ki Vince napján, és ebből áldomást ittak a jó szőlő és bortermés reményében.
És hogy ki volt a névadó, Szent Vince valójában?
„A régi szőlősgazdák talán nem ismerték a névadó szentet, az újak pedig bizonyára mégannyit sem tudnak róla. Szóval, Szent Vince 304-ben Hispániában halt vértanúhalált. Neve latin eredetű; a Vincentius azt jelenti, hogy győzedelmes. A legenda szerint nevét annak köszönheti, hogy hóhérai válogatott kínzásokkal ölték meg, holttestét pedig a szántóföldre dobták a kutyák és madarak eleségéül. Azonban az égből leszállt egy holló, és minden ragadozót elkergetett a tetem mellől. Ezután kövekkel nehezített zsákba varrták, és a tengerbe vetették, ám a hullámok újra és újra a partra sodorták. Bírája ekkor felkiáltott: hát még halálában sem tudom legyőzni!”- így szól a legenda arról az emberről, akinek neve napja olyan nagy hatással lett a szőlősgazdák mindennapjaira.
A jó bor olykor nem az étel mellé, hanem az ételbe kerül, nézzétek meg ezeket a recepteket:
5 kedvenc boros desszertünk
