Tudtad, hogy Szlovákiából „érkezik” a banán a boltba? Élelmiszereink származási helye

Amióta világ a világ, az emberiség kitapasztalta, hogy adott területen milyen élelmiszerek gyűjthetőek, termelhetőek és termeszthetőek. A természet mindig igyekezett észszerű határokat szabni a választéknak, és ez így is volt rendjén. Aztán fejlődött az ember, és idővel elkezdte „megerőszakolni” a természetet. Nem baj, ha nincs elég napsütéses óra: majd hozzuk a lámpát, nem baj, ha hideg van, majd felemeljük a sátrat, és az sem baj, ha nincs föld: hiszen a 21. század zöldségének már arra sincs túl sok szüksége. Élelmiszerrendszerünk e fejlesztések okán teljes egészében globalizálódott, viszont ezért a gyerekek, de talán a felnőttek egy része sincs azzal tisztában, pontosan mi tud megteremni szűk környezetünkben, és mi érkezik hozzánk drága, többnyire természetet, tápértéket károsító szállítás révén.

Az emberiség közel egészében a legelterjedtebb élelmiszerek 2020-ban: a cukornád, a kukorica, a búza és a rizs.

Ez a négy növény teszi ki a globális növénytermesztés közel 50 százalékát.

A cukornádtermelés több, mint 40 százaléka Brazíliában zajlik, a kukoricát tekintve közel 31 százalékkal az Egyesült Államok vezet, a második Kína 27 százalékkal, tehát e két ország uralja a kukoricatermesztés közel hatvan százalékát. A búzatermelés éllovasa pedig Kína, amely a világ búzatermelésének közel 18 százalékát birtokolja, míg a rizst tekintve 27 százalékkal vezet. De azért nem tétlenkedik India sem, szépen jön fel Kína mögé mindkét területen, a búzatermesztés 13,5 százaléka zajlik ott, míg a rizsből 24 százalék a részesedése.

A kígyóuborka is kínai gyökerekkel bír, a legtöbb tök közép-amerikai, a vöröshagyma alma matere a Közép-ázsiai régió és a Földközi-tenger partvidéke, a petrezselyem pedig közel-keleti vendégünk. De világszinten több mint 250 zöldségfélét tartanak nyilván, ebből mindössze 45-50-et tudunk hol kisebb, hol nagyobb mértékben köztermesztésbe vonni.

Azok a híres nagy felfedezések és hódítások! Cortés, Kolumbusz, Vasco da Gama – mennyi mindent köszönhetünk nekik! Már aki… Az viszont tény, hogy a tatárjárástól kezdve Amerika, Ausztrália és Új-Zéland felfedezéséig minden nagy hódítás együtt járt az újonnan felfedezett régiók növényi szaporító anyagainak begyűjtésével és terjesztésével.

Így jöhetett a sokak szerint tősgyökeres európai napraforgó Észak-Amerikából, a klasszikus magyar burgonya pedig Dél-Amerikából.

És ki ne maradjanak mindenki kedvencei, a ma már egész évben kapható citrom, narancs, grapefruit vagy mandarin. Ezek természetesen nem idehaza teremnek: október és március között „északi féltekés” (tehát spanyol, török, görög, marokkói, egyiptomi és horvát) citrusokat eszünk, április és szeptember között pedig „déli féltekés” gyümölcsöket, amelyek Dél-Afrikából és Dél-Amerikából érkeznek hozzánk.

A banán szép példája annak, hogy a termények milyen virtuális vagy sok esetben valóságos utat tesznek meg ide-oda a világban, mielőtt a célországba érnek: bár a legnagyobb banántermelő országok között Ecuadort és Costa Ricát ismerjük, egy európai termelő, Belgium is szerepel a legnagyobb banánexportáló országok listáján: ez valójában újraexportálást jelent. A nálunk kapható banánok csaknem negyven százaléka pedig Szlovákiából érkezik: ők javarészt Ecuadorból, Kolumbiából és Kamerunból szerzik be a még zöldnek is alig mondható éretlen banánokat.

Rendkívül bonyolult ez a kereskedelmi rendszer, és a miértek szinte megmagyarázhatatlanok. Egyre inkább elszakadunk az évezredes, évszázados hagyományoktól és területi felosztottságoktól. Félreértés ne essék: a változás önmagában nem adna okot a kritikára. Kritikára az ad okot, hogy vitathatatlanul drasztikusan avatkozunk bele a természet rendjébe, hajtva a profitot és küzdve az élelmezési problémákkal, miközben lassacskán már valóban kifordítjuk sarkaiból a világot…

No de merre tovább? A FAO becslése szerint 2050-re a világnak körülbelül 70 százalékkal kellene növelnie élelmiszertermelését, hogy el tudja látni az egyre növekvő népesség minden tagját. Így is 3 milliárd azoknak a száma, akik kiszorulnak az egészséges táplálkozás lehetőségéből. 2022 augusztusában ráadásul a FAO élelmiszerár-indexe 40,6 százalékkal emelkedett a 2020-as átlaghoz képest.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha a jövedelmek szintje nem emelkedik hasonló mértékben, az egészséges táplálkozás válsága valószínűleg súlyosbodni fog szerte a világon,

különösen az alacsony jövedelmű országokban, ahol rohamos élelmiszerinfláció is tapasztalható. Nem túl rózsás kilátások…

Ráadásul alapvetően ez a probléma volt az egyik oka annak, hogy a szakemberek igyekeztek elköltöztetni fajokat, más régiókban is termeszteni, több vagy kevesebb sikerrel. Ez azonban sok esetben rendkívül költséges, komoly technológiai igénnyel járó vállalkozás, vagy éppen nem kivitelezhető, esetleg nem megfelelő minőségben és mennyiségben megoldható. De a terméshozamoknak növekedniük kell. Ezért bekerültek a képbe a műtrágyák, a géntechnológia, és más piedesztálra emelt megoldások, ahelyett, hogy megpróbáltunk volna alkalmazkodni a helyi körülményekhez.

Nem megelőzzük, hanem orvosolni próbáljuk, nem megőrizzük, hanem egy új változatot gyártunk – mit sem törődve a következményekkel. Emberként úgy gondoljuk, nincs lehetetlen, és miért is gondolnánk ezt máshogy, amikor úton-útfélen a tökéletesség, a mindig minden elérhető hamis látszata és a „nekünk jár” mindenekfeletti érzése jön szembe velünk. Hol vannak azok a plakátok, amik azt hirdetik, hogy bizony a paradicsom nyári étek, és nem is feltétlenül kell frissen ennünk télen – erre van a befőzés tudománya. Milyen február az, amikor friss málnát vehetünk le a polcokról? Ki az a hangját hallató szószóló, aki orrunkra koppint, hogy hé, gyakorlatilag nemigen van olyan növény, ami természetes körülmények között egész évben megterem!

Most őszintén: mindig el szoktuk olvasni a zöldségesrekeszek címkéit? A fokhagyma alatt hányszor látunk makóit? Egyre gyakoribb a „made in China”, nem? A paradicsom csak nagyon rövid ideig viseli a magyar zászlót – jobbára spanyol a legkerekebb… Tényleg kell nekünk márciusban a görög eper? És talán meglennénk pomelo nélkül is, ugye?

Igen: azt el kell fogadnunk, hogy a környezet talán gyorsabban változik, mint valaha, és fajok tűnnek el régiókból, majd újak honosodnak meg. A változás nem is kérdés. Az viszont igen, hogy

mekkora a távolság az eredeti természetes és a jelenlegi helyzet között? Mert ez a nem mindegy.

Ha mélyen beleássuk magunkat ebbe a szép kis élelmiszertérképbe, akkor hamar rájövünk, hogy bizony sokkal tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takarónk ért…