- A szén-dioxidot emlegeti mindenki, mintha ennyin múlna a dolog. A légszennyezés nyomai valóban láthatók, elsavasodott az esővíz, tele van nehézfémekkel. Valóban nincs ez így jól. Pedig a magas szén-dioxid tartalom a szőlőnek még jól is jönne, ha lenne ideje hozzászokni. Legalábbis a régi fajtáknak önmagában még nem tenne rosszat.
- Én még csak kétféle emberrel találkoztam ezzel kapcsolatban. Az egyik, aki csuklóból elveti az egészet. Mit görcsölünk itt, amikor percenként 12 repülőt lehet összeszámolni az égen, az óceánjárókról meg nem is beszélve. A másik típus már letette az autót és iparkodik, hogy mindent megtegyen a fenntarthatóságért, de úgy, hogy életszínvonala ne csökkenjen, minden legyen olyan, mint most, csak kicsit zöldebben. De földet még egyikük sem vett, amit jobbá tehetne.
- Na igen. Pedig a földön múlik minden. Ezzel a fogyasztói élettel a földeket tesszük tönkre. Mert mi kell az ipari élelmiszerhez? Ipari mennyiség.
Elvettük a természettől a természetszerűséget.
A hatalmas táblákat szántással, gyomirtózással, műtrágyázással tesszük teljesen halottá. A szántás pedig jobban növeli a szén-dioxid mennyiségét, mint bármi. De a tehénfingnál biztosan jobban.
- Hagyjad már, szerencsétlen tehenekkel mit művelnek! Mondjuk azoknak se jó az ipari tartás. Úgy kéne csinálni, mint nagyapámék idejében volt, mindenből volt egy kevés, de azt szívvel-lélekkel gondozták, az volt az életük. Most is lehetne, csak ezt kéne támogatni. Nem csak a politikának, hanem az embereknek. De kényelmesebb az áruházban vásárolni, mint kijárni vidékre és esetleg ott szembesülni vele, hogy valamiből most nincs. Mert olyan is volt. Nem lehetett mindig minden.
- Á, most ilyen lehetetlen. Minden kell, de legyen minden környezetbarát. Elektromos autó, napelemek, környezetbarát okosház, meg minden. Hol gyártják le őket? Kínában. Egymaga adja a szén-dioxid kibocsátás harmadát! Ezzel adtunk is a szarnak egy környezetbarátságos pofont. „Fogyassz, vásárolj, cseréld le! A régi majdnem tönkretette a Földet, vegyél újat, ami kevésbé teszi tönkre!” Ez itt a baj.
Úgy vélem, hogy ez az évekkel ezelőtti kis beszélgetés is képes rámutatni, hogy mi teszi tönkre a földi élővilágot. A valós problémákat, az emberi kapzsiság következményeit, és a mindenki által érzékelhető természeti jelenségeket is beállítottuk a piac szolgálatába, és marketingcélokra használjuk. Talán erős a kifejezés, de helytálló, nem más ez, mint nyereségvágyból elkövetett szándékos gyilkosság.
Mi az, ami rajtunk múlik? Miben rejlik személyes felelősségünk? Éppen az, hogy ne dőljünk be az újabb (ezúttal környezetbartát anyagba csomagolt) fogyasztásra buzdító trendeknek, hanem inkább vizsgáljuk felül fogyasztási szokásainkat. Józan paraszti ésszel gondoljuk végig, hogy életmódunkat miként tudjuk úgy formálni, hogy a „felesleg” fogalmát minimalizáljuk életünkben.
Az előttünk álló változások hatásaival – legyenek azok bármilyen okból eredők – csak előrelátással fogunk tudni együtt élni. A tenger- és folyóparti városok víz alá kerülése, a termőterületek kiszáradása úgy tűnik nem elkerülhető folyamat, azonban nem is napok alatt történik. Nem gondolom, hogy érdemes az állami, vagy nemzetközi megoldásokra bízni önmagunk és gyermekeink jövőjét, hanem itt és most kell döntenünk és cselekednünk.
Nem tudok mást javasolni, minthogy aki teheti, az vállaljon föl egy darabka földet, okosan válassza ki azt, és legyen jó gazdája. Aki nem teheti, az pedig vásároljon olyan helyről, csatlakozzon olyan közösséghez, ahol megteszik helyette, ezzel a szemlélettel. A Földet nem lehet pénzzel, adományokkal megmenteni, csakis szeretettel, méghozzá szülői szeretettel. Olyan termelési módszereket és fogyasztói szokásokat alkalmazva, ami nem csak az embernek, hanem az egész élővilágnak jó. Aki gyermekeként tekint a földjére, annak nem kell aggódnia a tokaji bor esetleges eltűnése miatt, hiszen tudja, hogy amit ő megad földjének, azt vissza is fogja kapni tőle.
