Mi lenne, ha parasztbácsiktól tanulnánk a focit… akarom mondani, a környezetvédelmet?

GolfÁramlat

Mi lenne, ha parasztbácsiktól tanulnánk a focit… akarom mondani, a környezetvédelmet?

 A „mi lett volna, ha…” – cím egy kicsit igazabb lenne, mert futball-hasonlattal élve jelenleg a lefújás előtti pillanatokban vagyunk. Már ha játéknak lehet felfogni a föld élővilága vs. fogyasztói társadalom mérkőzést.

Papíron úgy tűnik, megszereztük, amit akartunk, de a futball elbukott. Letaroltuk az ellent. Lemostuk őket a Föld színéről, vagy mi. Közhely, hogy a meccs után már nincs értelme a „mi lett volna, ha”  kérdéssel foglalkozni, de még talán van egy kis időnk, meglátjuk, mennyi lesz a hosszabbítás. Addig még mindig lehet szemléletet váltani. Szóval mi lenne, ha meghallgatnánk egy régi játékost, akinek élete erről a játékról szólt? Következzen egy elképzelt riport a pálya széléről:

- Sanyi bácsi, mi a véleménye a meccs kimeneteléről? Győzelem lesz?

- Győzelem? Fiam, nem a számok jelentik a győzelmet. Ennek a játéknak semmi értelme, ha az egyik fél ennyire sportszerűtlen. Én egész életemben az élővilág csapatában játszottam, és meg kell mondjam, hogy a másik csapat mindent elvett tőlünk, hogy fölénk kerekedhessen. Lehet így is győzni, de mit ér a győzelmük?

Ma örülnek, de holnap már nem lesz kivel játszani. Megölték a futballt.

- Mi a véleménye a cserékről? Azért próbálkoztunk etikusabbá tenni a játékot. A húsevőt lecseréltük vegánra, a energiapazarlót energiatakarékosra, a benzinest elektromosra. Mindhárman kulcsjátékosok, döntő pozícióban, azért ez csak jelent valamit.

- És megváltozott a játék képe? Hiába cseréled le a bábukat, ha a cél ugyanaz marad! Megmondták nekik, hogy most már nem kell páros lábbal rácsúszni a másikra, nem kell könyökölni, de elvárják tőlük is, hogy annyi gólt rúgjanak be a földön fekvő védők között, amennyit csak bírnak. Mit érnek akkor? Emberség ez?

- Ön szerint mi lenne a jó taktika?

- Ez nem taktika kérdése.

Ha azt akarjuk, hogy legyen még hol, és kivel játszani, akkor a sportszerűség az egyetlen mód.

A másik tisztelete. Egyenlő esélyekkel játszani, élni és élni hagyni. De főképp, nem a gólokért játszani, hanem a játék öröméért. Mit nyernek a győztes csapat tagjai, ha tudják, hogy egyenlőtlen feltételekkel játszottak? Tényleg boldogok? Tudja ki boldog? A klubelnök, akihez a pénz befolyik. Neki ez az egész csak üzlet.

- Lehet még fordítani a dolgokon?

- Sajnos a futballban nincs időkérés. Valami csoda kellene ide, hogy a játékosok szeme egyszerre nyíljon fel és ébredjenek rá, hogy ez már nem sport. Ha a játékosok elengednének minden külső utasítást és magukba néznének, átgondolnák, hogy miért születtek erre a Földre, miért kezdtek focizni, mennyit dolgoztak érte, hogy bekerüljenek a csapatba, és hogy ehhez képest mit művelnek most, akkor lehetne változás. Mert gyerekkorukba imádták a focit! Ők akartak lenni a legjobbak, akiket nem állít meg senki. És mi lett belőlük? Egy korrupt rendszer játékosai, akik már elfelejtették, hogy régen miért játszottak.

- Na jó, de mit kellene tenniük?

- Őszintén? Kiszállni ebből a játékból. Megállni és lehajolni a másik csapat sérültjeihez. Őszintén bocsánatot kérni, felsegíteni őket és levonulni a pályáról.

Ki lehet menni a stadionból, nem muszáj nekik ebben az etikátlan bajnokságban részt venni.

Aki a játék szeretetéért játszik, aki a másik felet nem leigázni akarja, hanem azt várja tőle, hogy segítsen még jobbá válni, annak elég egy füves rét, ahol újrakezdheti a játékot. Annak nem kell a szponzorok nyújtotta előny, mert a célja már más. Nem külső elvárásoknak akar megfelelni, némi koncért cserébe, hanem a játék szeretetéért fog játszani.

- Idilli kép lenne, de ezt nem teheti meg mindenki. Mi lenne akkor a gyerekeikkel?  

- Persze, hogy nem teszik meg. Amíg bónuszokkal lehet őket motiválni, addig nem. Pedig, maga szerint mi lenne a gyerekeikkel, ha azt látnák, hogy a szülők csináltak maguknak saját pályát és olyan örömmel játszanak rajta, olyan kedvvel, mint még sosem? Elmondjam mi lenne? Ők is csinálnának maguknak egy saját pályát, mert ők is ilyen felnőttek akarnának lenni. Lehet itt mutogatni a klubelnökre meg az edzőre, a szponzorokra, de ez az egész csak a pályán lévőkön múlik.

- Végezetül, akkor mit üzen a játékosoknak? Még van pár perc a meccsből…

- Csak azt, amit már mondtam. Nézzenek föl az égre és egy pillanatra szakadjanak ki a játékból.

Nézzenek végig a földön fetrengő, megalázott, megnyomorított másik csapaton.

Nézzék meg az indulatoktól fortyogó szurkolótábort! Ez a meccs már egészen másról szól, mint amit ők futballként életük értelmének éreztek. Segítsék föl a földön fekvőket és döcögjenek ki a stadionból. Ne féljenek attól, hogy ha maguknak kell pályát építeniük, akkor nem tudnak majd megélni. Mi is megéltünk régen, pedig meccsek után mentünk kaszálni, meg jószágot etetni. A közönség, a család, a gyerekek pedig menni fognak utánuk, csak higgyenek magukban, és játszanak végre úgy, ahogy szívből szeretnének!