Borbás Marcsi újévi fogadalma: idén még inkább spórol a vízzel (x)

GolfÁramlat

Borbás Marcsi újévi fogadalma: idén még inkább spórol a vízzel (x)

Borbás Marcsi is érzi, tapasztalja, hogy nagy veszélyben van a legértékesebb természeti kincsünk, a víz, amit napjainkban úgy pazarolunk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre. Bár már most is sokat tesz a vízpocsékolás ellen, megfogadta, 2024-ben még az eddigieknél is jobban figyel a vízfelhasználására. Másokat is arra bíztat, hogy a Finish vízlábnyom-kalkulátor segítségével – mely a Pannon Egyetem közreműködésével készült el – számolják ki a vízlábnyomukat, azaz egy nap alatt átlagosan hány liter valós és virtuális vizet használnak el. (x)

Mostantól pár perc alatt kikalkulálhatjuk a vízlábnyomunkat, napi 7000 liter alatt pedig már egész jók vagyunk.

Borbás Marcsi szerint érdemes megfogadni nagyanyáink tanácsait és közben okosan használni a mai kor eszközeit is, ha spórolni akarunk a vízzel. Ő például a konyhában sosem önti ki azt a vizet, amiben a krumplit vagy a tésztát főzi, hanem felhasználja azt egy új paradicsom-, vagy zöldségleves elkészítéséhez. Ugyancsak gyűjti az esővizet, amit az utolsó cseppig vissza is juttat a talajba. A mosogatáshoz viszont már mosogatógépet használ, mert ezzel alkalmanként 80 liter vizet is megtakarít:

Borbás Marcsi szemléletét több hazai sztár magáénak vallja. Oroszlán Szonja színésznő is kerüli a mindennapokban a vízpocsékolást. Nála szintén kiemelt szerepe van a mosogatógépnek a kézi mosogatással szemben, de többek közt arra is figyel, hogy ne folyassa a vizet fogmosás közben, vagy a növényeit a vízforralóban maradt vízzel öntözze.

Bár az olimpia bajnok úszó, Gyurta Dániel tudatos vízfogyasztónak tartja magát, de még ő is meglepődött, amikor a Finish Vízlábnyom-kalkulátor segítségével kiszámolta, hogy mennyi valós és virtuális vizet használ el nap mint nap.

A Pannon Egyetem kutatóinak közreműködésével elkészített és már mindenki számára ingyenesen elérhető fejlesztés kérdéssorát ugyanis a teljességre törekedve állították össze, így az a hétköznapi tevékenységek szinte minden szegmensét lefedi a háztartási munkáktól kezdve a fürdőszoba használaton át a kertápolási feladatokig. Továbbá számbavették azokat a virtuális vízhasználati tényezőket is, amelyekre az embereknek csak közvetetten van ráhatásuk. Ide tartozik például minden olyan vízigény, ami a szolgáltatásokhoz, valamint a termékek előállításához, szállításához kell.

Sajnos szinte sosem gondolunk bele abba, hogy ha például folyamatosan bővítjük a ruhatárunkat, vagy nagy mennyiségben vásárolunk ételeket, italokat, nagy mértékben járulunk hozzá a vízkészletek apadásához.

Magyarországon személyenként átlagosan napi 7000-7500 liter vizet is fogyasztunk, de ennek a közel 90 százaléka láthatatlan marad számunkra

a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ, Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ adatai alapján.

Könnyen teljesíthető cél, ha 2024-ben sztárjainkkal együtt mi is megfogadjuk, hogy szokásaink apró változtatásával és tudatosabb fogyasztással jobban óvjuk a vizeinket. Hiszen például csak azzal, ha a kézi mosogatás helyett mosogatógépre váltunk, éves szinten 29 000 liter vízmegtakarítást érhetünk el. Még hosszan sorolhatnánk azokat a döntéseket, amikkel elejét vehetjük az édesvizek pazarlásának, de a legjobb, ha mindenki maga kalkulálja ki, hogy mekkora lábon is él.

Pár példa a virtuális vízfogyasztásra, mely befolyásolja a vízlábnyomunkat:

TERMÉK

Vízlábnyom-érték (liter)

1 db autó gyártása

52000 – 83000

1 db okostelefon elkészítése

12760

1 kg marhahús előállítása

15414

4 szelet kenyér előállítása

120

1 liter palackozott víz előállítása

3

 

A gyerekek is tudhatják már, mi az a vízlábnyom
A hétköznapok során néha még felnőttként is nehéz szem előtt tartani a takarékos vízhasználatot, hiszen ki ne szeretne egy-egy akciós vásárlásnál elcsábulni, vagy egy hosszú nap után egy teli kád forró vízben elmerülni. De hát olyan sok víz van a világon, nem? Mi már azonban tudjuk, hogy az édesvízkészleteink sajnos végesek, a közvetlen és virtuális vízfogyasztásunk növelésével a jövő generációit veszélyeztetjük. Ezért is fontos, hogy a gyerekek is minél előbb megismerkedjenek a vízlábnyomukkal, amelyet most a Kerek Mese Lili meséjének segítségével meg is tehetnek.

Víztakarékos tanácsok az új évre:

  • Víztakarékos zuhanyrózsát, WC-tartályt (szürkevíz/dualflush), csapot használjunk.
  • Ne folyó víz mellett mosogassunk.
  • Kézi mosogatás helyett használjunk mosogatógépet.
  • A mosogatógépet csak akkor használjuk, ha tele van.
  • Ne folyóvíz mellett mosakodjunk.
  • Ügyeljünk, hogy ne csöpögjenek a csapok.
  • Kád használata helyett zuhanyozzunk.
  • Zöldségek, gyümölcsök tisztítását ne folyó vízzel végezzük.
  • Az elfolyatott vizet használjuk fel a növények öntözővizének.

(x)

Ajánljuk még:

„9000 féle ásvány- és gyógyvizet tartalmaz a gyűjteményem” – Nádasi Tamással beszélgettünk

Életünk egyik alapfeltétele – a víz – térségünkben még bőséggel áll rendelkezésünkre, és csak akkor kap külön figyelmet részünkről, ha elapad, ha szárazság sújtja termőföldjeinket, vagy egy-egy természeti katasztrófa kapcsán. Tulajdonképpen nem is igazán ismerjük ezt az őselemet, hiszen a környezetismeret tankönyvek is csak evidenciaként emlegetik. Nádasi Tamással, az Aquaprofit Tervező és Építő Zrt. elnökével többek között arról is beszélgettünk, hogy miként tudnánk megtartani rendelkezésre álló vízkészleteinket, és hogy mi minden derül ki 9000 darabos ásványvíz-gyűjteményéből.