GolfÁramlat

A sonkán túl lélekben is ünnepelhetnénk – Tippek egy igazi Húsvéthoz

A jó bornak nem kell cégér, a húsvétnak viszont elkelhet némi reklámozás, hogy annak lássuk, amivé némi nyitottsággal válhat: csodálatos népszokásokkal teletűzdelt jelentős ünneppé. Mondjuk modern, zöld tradíciókkal kiegészítve.

 

Húsvét rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Úgy terveztem, hogy idén a jól megszokott otthonülés helyett Hollókőn fogom tölteni az ünnepi hétvégét, évek óta furdal ugyanis a kíváncsiság, milyen lehet egy hamisítatlan hollókői „vödörrellocsolkodós” fesztivál. A járványhelyzet betett a programnak, idén már biztos nem fogok bárányokat és kisnyulakat simogatni a tojásfestő sátor mellett, sőt, a jelek szerint még a kertből sem fogok kimozdulni – de nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek újra kell gondolnia a húsvéti terveket.

Szerencsére vannak ötleteim, hogy faragjak környezettudatos és „mindfulness” ünnepet a hosszú hétvégémből – utóbbi szócska arra utal, amikor tudatosan jelen vagyunk a pillanatban, amit éppen átélünk. A Húsvétot pedig sokféleképp át lehet élni.

            Próbáljunk ki (új) húsvéti szokásokat!

A tavaszváráshoz rengeteg érdekes és méltatlanul elhanyagolt hagyomány kötődik, amondó vagyok, miért ne elevenítenénk hát fel, és tennénk tradícióvá őket, ahogyan karácsonykor szoktuk? Itt a lehetőség, hogy barkaágat gyűjtsünk egy vázába az asztal közepére, kipróbáljuk a tojásfestést, meglocsoljuk a velünk egy háztartásban élő nőket, kiszebábut égessünk a gyerekekkel az udvaron vagy érdekességképp meghallgassunk egy online húsvéti misét.

Nem kötelező magunk mögött hagyni a régi szokásokat, csak mert egyesek hülyeségnek tartják őket! Sőt!

            Kütyü- és internetmentes napok

A kényszeres telefonnyomkodás a legidőrablóbb dolog, ami létezik a világon, a folyamatosan érkező hírek és ingerek miatt ráadásul képtelenség igazán kikapcsolni az agyunkat. Nincs lelassulás, nincs igazi nyugalom, nincs átélés.

A húsvét hosszú hétvégéje viszont tökéletes alkalom a digitális detox kipróbálásához:

semmi különlegeset nem kell csinálni, egyszerűen hagyjuk a televíziót, a tabletet, a telefont és az összes kütyüt, ami a házban található – legyünk egy kicsit offline jelen a családi életben.

Vajon mikor volt olyan nap utoljára mostanság, hogy nem azt hallgattuk, hogy összeomlik a gazdaság, terjed a vírus és mind meghalunk? Az ünnep legyen attól (is) ünnep, hogy nem ilyen témákkal foglalkozunk.

            Környezetbarát húsvét

A lakberendezési üzletek és kis bazárok ezen a tavaszon valószínűleg zárva tartanak, öröm az ürömben, hogy végre rájöhetünk, milyen klassz és környezetudatos dekorációk léteznek a műanyag naposcsibéken túl.

A tojásokat ezúttal ne kemikáliákkal fessük be, hanem zöldségekkel és virágokkal, esetleg horgoljuk vagy szabjuk ki őket maradék anyagból. Előre csomagolt kölni helyett pedig locsolkodjunk sima csapvízzel, sőt, az igazán bátrak idén nekiveselkedhetnek egy jó kis kútvizes hagyományőrzésnek is!

Dekortippekre itt az egy.hu-n is tettünk javaslatot, például ezzel a videóval:

Húsvét rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség. Éld át idén otthonról a húsvét csodáit, fedezd fel és próbáld ki velünk legszebb hagyományait! Magyarország, a csodák forrása!

További cikkek, amik érdekelhetnek:

 

Ajánljuk még:

Naperőművek a legszegényebb települések szolgálatában

Tizennyolc újonnan létesített szociális naperőművet helyeztek üzembe idén július végéig a legszegényebb kistelepülések határában kialakított telephelyeken. A jellemzően egyhektáros területen elhelyezkedő létesítmények hálózatba kapcsolásával a Felzárkózó települések program megkezdte a felkészülést a következő télre, a létesítmények bevételéből kisgyermekes rászoruló családok fűtését támogatják.