25 ezer kilométernyi folyót kell visszaterelni a medrébe: törvény született Európa természeti környezetének helyreállításáról

A döntés kimenetele az utolsó pillanatig kétséges volt, ugyanis a helyszíni beszámolók szerint az osztrák környezetvédelmi miniszter, Leonore Gewessler szinte az utolsó utáni pillanatban változtatta meg az általa képviselt ország korábbi álláspontját, megmentve ezzel a születendő jogszabályt és Európa természeti környezetének ügyét.

Azóta sok mindent olvasni erről a nemzetközi sajtóban, mondhatni ettől hangos most Európa. Leonore Gewessler ugyanis a tanácskozás utolsó utáni pillanatában döntött úgy, hogy kockáztatja állását, koalícióját, jövőjét és anyaországával kialakított kapcsolatát. Az ezzel kapcsolatos vívódásáról később így nyilatkozott: „20-30 év múlva, amikor majd beszélgetni fogok a két unokahúgommal, és megmutatom nekik az országunk és a kontinens szépségét, és ők megkérdezik tőlem: „Mit tettél, amikor minden kockán forgott?”. Azt akarom, hogy elmondhassam nekik: 'Próbáltam támogatni, amennyire csak tudtam'”.

Fotó: Unsplash / Maksym Harbar

A háttérben is komoly harcok dúltak – sokan hetek, sőt hónapok óta azon dolgoztak, hogy szinte a lehetetlen akadályokat leküzdve „mehessen át” a törvényjavaslat, amelynek egyik fő hatását abban remélik, hogy

segítségével a kontinensünk szárazföldjeinek és tengereinek 20%-a újjáéledhet a 2030-as bűvös dátumig.

A többi tartózkodó vagy nemmel szavazni kívánó tagállamnak írt hivatalos levél 11 aláíró országa azzal érvel, hogy

„Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, ami az egymással szorosan összekapcsolódó természeti és éghajlati válságok soha nem látott hatásaival néz szembe”.

Fotó: Unsplash / Robert Larsson

A felmérések szerint az európai kontinens élőhelyeinek több, mint 80%-a van rossz állapotban, ezért az uniós országoknak 2030-ra az élőhelyek legalább 30%-át, 2050-re pedig az összes helyreállításra szoruló ökoszisztémát egyensúlyba kellene állítaniuk. Az ezzel összhangban lévő elfogadott törvényjavaslattól azt remélik, hogy minden tagállamban helyreállítja a leromlott ökoszisztémákat, segít elérni az EU éghajlat- és biológiai sokféleséggel kapcsolatos célkitűzéseit, és fokozza az élelmezésbiztonságot is. 

A természet helyreállításáról szóló törvény kiemelten kezeli a Natura 2000 területeket és a mezőgazdasági ökoszisztémák mutatóit is.

Ennek értelmében a mezőgazdasági ökoszisztémák biológiai sokféleségének javítása érdekében az uniós országoknak három mutató közül kettőben kell pozitív irányú fejlődést, javulást igazolniuk: a füves területek lepkeindexében, a diverz táji adottságokkal rendelkező mezőgazdasági területek arányában és a talajok ásványianyag-készletének megtartásában. Intézkedéseket kell tenniük továbbá a mezőgazdasági területek madárindexének javítására is, mivel a madarak kiváló indikátorai a biológiai sokféleség általános állapotának. 

Fotó: Unsplash / Joe deSousa

A törvény számos más konkrét előírással is szabályozza a kontinens természeti állapotának helyreállítását: megszabja például azt, hogy a lecsapolt tőzeglápok legalább 30%-át kell helyreállítaniuk a tagállamoknak 2030-ig, 2050-re pedig már 50%-ukat. Ez azért nagyon fontos intézkedés, mert a lecsapolt tőzeglápok helyreállítása az egyik legköltséghatékonyabb módja a mezőgazdasági kibocsátás csökkentésének.

Az erdei ökoszisztémákról is rendelkezik: több mutatóban is pozitív tendenciát követel, és előírja további hárommilliárd fa ültetését.

A tagállamoknak legalább 25 000 kilométernyi folyót kell visszaállítaniuk szabad folyásúvá, és biztosítaniuk kell, hogy a városi zöldfelületek és a városi fák lombkorona-takarójában nettó veszteség ne keletkezzen.

Az Európai Parlament február végén fogadta el a törvényjavaslatot: 329 igen, 275 nem szavazattal és 24 tartózkodás mellett. A hivatalos eljárásrend szerint már csak a júniusi, Európa Tanács döntés kellett a jogerőre emelkedéshez, ami hajszál híján múlott. Megismerve a részleteket, és olvasva az egymást követő történéseket, talán kívülállóként, laikusként is érezhetjük, hogy hatalmas tétje volt mind a szavazásnak, mind az osztrák miniszter döntésének.

Azt azonban még nem tudhatjuk biztosan, hogy mi lesz ezután: a nemzetközi sajtó is óvatosan fogalmaz az ügyben, hiszen a miniszter döntését az Európai Bíróságon támadták meg, ezzel egyben azt is szeretnék elérni, hogy a szavazás érvénytelen legyen. Hogy mi lesz a vége, azt egyelőre senki sem tudja megjósolni, de egy biztos: egy ilyen horderejű és ilyen ambiciózus célokat kitűző törvény alapjaiban változtathatja meg az életünket.

Fotó: Unsplash / Tom Wheatley

Ha ugyanis belegondolunk abba, hogy 2024-et írunk, és 2030-ra már a sérült ökoszisztémák legalább 20%-át helyre kellene állítanunk, akkor mindannyiunk számára egyértelmű lehet, hogy ez csak azonnali, villámgyors és drasztikus döntésekkel valósulhatna meg. És még akkor is így van, ha a törvény hagy némi kiskaput: ugyanis lehetővé teszi a változások mérséklését vagy felfüggesztését abban az esetben, ha az élelmezésbiztonság kerül veszélybe a „megszorítások” miatt.

Be kell látnunk, hogy a természet rendszere egy rendkívül kényes egyensúlyi állapottól függ, aminek kibillentéséhez nap mint nap számos módon hozzájárulunk.

És ha ez az egyensúly megbomlik (márpedig már meg is bomlott), akkor az ökoszisztémák leromlanak és elveszítik azon képességüket, hogy az emberi élethez szükséges olyan létfontosságú szolgáltatásokat nyújtsanak, mint például a tápláló élelem biztosítása, a nélkülözhetetlen oxigéntermelés, a természeti erőforrások biztosítása vagy a szén-dioxid elnyelése, illetve az éghajlatváltozás mérséklése. 

Fotó: Unsplash / Mitchell Luo

Az elmúlt évtizedekben súlyosan lerontottuk környezetünk állapotát, aminek következményeit egyre több oldalról magunkon is érezzük. A természet helyreállítása tehát mindannyiunk számára létfontosságú:

a leromlott vagy megsemmisült ökoszisztémákat helyre kell állítanunk annak érdekében, hogy az így visszaépülő egészséges ökoszisztémák képesek legyenek növelni a mezőgazdaság termelékenységét,

előmozdítsák az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezilienciát, javítsák a biológiai sokféleséget vagy csökkentsék az árvizek, az aszályok és a hőhullámok kockázatát.

Fotó: Unsplash / Jelle de Gier

Láthatjuk tehát, hogy egy rendkívül bonyolult és sérülékeny rendszerről van szó, amitől emberi világunk nagymértékben függ. Arról hosszasan lehetne vitatkozni, hogy az EU törvényében foglalt célok mennyire teljesíthetőek, milyen hatásokkal járnak, milyen áldozatokat követelnek, vagy éppen mennyibe kerülnek, és azt végső soron kiken fogják „behajtani” a tagállamok – hiszen ezek mind fontos kérdések lesznek a jövőben.

Választ adni még egyikre sem tudunk, hiszen még az sem biztos, hogy a megszületett döntés valóban kőbe vésett marad-e, az azonban biztos, hogy a természet-helyreállítási jogszabály hatályba lépését követően kötelező lesz nemzeti helyreállítási terveket kidolgoznia minden tagállamnak, és ezekben a tervekben meg kell állapítaniuk a jogszabályban meghatározott célok eléréséhez szükséges intézkedéseket, a helyreállítandó teljes területet, illetve az ezekhez kapcsolódó ütemtervet.

Fotó: Unsplash / Daniel Seßler

Nem kis munka áll a jogalkotók és a hazai szakemberek előtt: a nem őshonos növények eltávolításától kezdve a lecsapolt tőzeglápok elárasztással való helyreállításán át egészen az élőhelyek összekapcsoltságának javításáig számos szempont szerint kell megtervezniük a gyors cselekvés összehangolt lépéseit.

Olyan kérdésekre kell azonnali választ adniuk, hogy hogyan fogják csökkenteni vagy megszüntetni a növényvédő szerek és műtrágyák használatát, vagy hogy hogyan őrzik meg az érintetlen természeti területeket.

És hogy laikusként, állampolgárként hogyan kell értelmeznünk mindezt? Elsősorban saját világnézetünk és értékrendszerünk szerint. Másrészt érdemes változatos forrásokból tájékozódnunk a jövő lehetséges útjait illetően, hiszen a gyors változásokhoz – főleg az eredményekhez – sokszor drasztikus és modern kényelmünkhöz mérten fájdalmas döntések vezetnek, amik ha a meglepetés erejével hatnak ránk, akkor igencsak stresszes időszakokat okozhatnak.

Fotó: Unsplash / Hisanari Kunimoto

Mindnyájunknak el kell fogadnunk, hogy a növekedés és túlhasználat nem működhet tovább, és egy sokkal felelősebb, sokkal mértékletesebb életvitelre és társadalomra van szükség.

Hogy ezt képesek lesznek-e racionálisan, érdekektől mentesen és pusztán szakmai alapon véghez vinni az ebben illetékes szakemberek és döntéshozók, az számomra nyitott kérdés, ahogyan az is, hogy valóban képesek vagyunk-e a végső célok szerinti legmegfelelőbb döntéseket meghozni – ego, birtoklási vágy vagy önzés nélkül.

Ha valakit részletesebben is érdekel az előttünk álló évek fő csapásvonalának uniós elképzelése, annak ajánljuk a Régiók Európai Bizottságának véleményét is.

Nyitókép: Unsplash / Sonia Cervantes