Növendékpecsenye bálmossal

Gasztro

Növendékpecsenye bálmossal

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók

Növendékpecsenye:

  • személyenként egy nagy szelet pecsenyének való borjúhús
  • 2 ek sertészsír
  • 6-7 gerezd fokhagyma
  • bors

Bálmos: 

  • 10 dkg kukoricadara
  • 1,5 dl zsíros tej
  • 1,5 dl aludttej vagy ivójoghurt
  • 0,5 dl zsíros tejszín
  • 2-3 dkg vaj

A tálaláshoz:

  • tejföl
  • kisütött szalonnapörc és zsír
  • petrezselyem
  • juhtúró

Elkészítés

A pecsenyéhez egy vastag falú, öntöttvas serpenyőt válasszunk. Tegyünk bele 2 evőkanál mangalicazsírt, és jól forrósítsuk fel. A hússzeleteket sózzuk meg, majd tegyük őket a forró, szinte füstölő serpenyőbe szépen egymás mellé. A húsokat ne tépjük fel, hagyjuk, hogy piros, sült réteg képződjön az egyik oldalukon, utána fordítsuk meg őket, majd kérgezzük meg a másik oldalukat is. Ezután öntsünk alájuk egy pohár vizet, és dobjuk a serpenyőbe a megtisztított fokhagymagerezdeket.

Már ekkor is ízesíthetjük frissen őrölt borssal. Ezután fedjük le a serpenyőt, és pároljuk puhára a húst. Ha megpárolódott, akkor vegyük le a fedőt az edényről, és süssük zsírjára a pecsenyét, vagyis főzzük el róla az összes vizet, hogy csak a zsír maradjon alatta, és finom ropogósra süljön a szeletek külseje. Tálalás előtt mégegyszer szórjuk meg frissen őrölt borssal!

A bálmoshoz a kukoricadarát feltesszük főni a tej és az aludttej vagy ivójoghurt keverékében. Közben adunk hozzá egy kevés tejszínt és vajat is, hogy még krémesebb és gazdagabb legyen a végeredmény. Így főzzük puhára a kukoricadarát. Főzés közben sóval is ízesítjük. Ha túlságosan bedagadna, de még nem lenne megfőve, akkor nyugodtan adjunk hozzá még egy kevés folyadékot.

Ha megfőtt a kukoricadara, akkor lehúzzuk a tűzről, letakarjuk az edényt, és hagyjuk langyosra hűlni.

Többféleképpen is tálalhatjuk.

Az egyik változathoz kipirítjuk a felaprított szalonnát, és a pörcöket kiszedjük a kisült zsírból. Az elkészült puliszkából két evőkanál segítségével nagyobb galuskákat szaggatunk, és ezeket körbepirítjuk a kisült zsírban. Tálaláskor megszórjuk a pörccel.

A másik változathoz a puliszkát tejföllel keverjük krémesre, és így tálaljuk. Morzsolhatunk rá juhtúrót is, illetve friss petrezselymet.

Ajánljuk még:

Zöldséges vadragu rozmaringos pogácsával

Táplálkozásunk magán viseli ősi vadászmúltunk jegyeit. Szeretjük a nagy, ünnepélyes lakomákat, ahol tudat alatt újrateremthetjük az ősi vadászok örömteli zsákmányfelosztó rituáléját. Sokszor persze nem jutunk friss vadhoz, viszont a vad apróhús szinte mindig rendelkezésre áll. A vadpörköltön, a tárkonyos vadragulevesen túl készíthetünk olyan fogásokat, amelyekben a zamatos vadhús az ősz zöldségeivel lép frigyre. Szeretem az ilyen egytálételeket, mert egyszerűen elkészíthetők. Amelyik pedig együtt sül készre a sütőben a köretként kínált rozmaringos pogácsákkal, az egyik nagy kedvencünk. Míg ellenállhatatlan illatok gomolyognak a sütő felől, azalatt szépen meg is teríthetjük az asztalt!