Eperlekvár

Gasztro

Eperlekvár

 Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók:

  • 3 kg eper
  • 10-15 dkg cukor/ 1 kg eper
  • 1-2 citrom leve

Elkészítés:

Az eperlekvár akkor lesz harsogó piros és igazán gyümölcs ízű, ha nem főzzük túl sokáig. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a levét, amit egyébként elforralnánk, már előre nyerjük ki a gyümölcsből. Ebből a léből készítsünk szörpöt! Én mindig egyszerre készítem ezt a két finomságot.

Az epreket beszórjuk 10 dkg cukorral, majd alaposan összedolgozzuk. Ilyenkor bátran nyomkodjuk meg a gyümölcsöt, így a cukor hatékonyan ki tudja belőle húzni az összes levet. A megnyomkodott gyümölcsöt tegyük egy szűrőbe, és csepegtessük le egy másik edénybe az ízletes és gyönyörű piros eperlevet. Ebből készítsük el a szörpöt.

A megmaradt gyümölcshúst egy lábasba tesszük és felforraljuk. A gyümölcs édességétől függően kanalanként adjuk hozzá a cukrot, majd mikor jó sűrű az állaga és az édessége is a lekvárnak, belecsavarjuk a citromok levét. Fontos, hogy amint a cukor elolvadt, húzzuk is le a tűzről, csak addig főzzük, amíg feltétlenül szükséges. Ezután tűzforrón csírátlanított üvegekbe öntjük a lekvárt, és dunsztba tesszük az üvegeket.

Ajánljuk még:

Nálatok kié a csirkeláb? Avagy a csirke legyen egész, a család pedig boldog!

Ahogyan öregszem, egyre inkább hiszek abban, hogy szükségünk van olyan rituálékra és megszokásokra, amik csak a mi családunkra jellemzők. Így aztán számomra természetes, hogy az anyám vasárnapi asztalát körüllengő szokásjogi rendszerben a mai napig mindenki számára egyértelmű, kit melyik húsdarab illet a csirkepörköltes lábosból…