Égbenyúló létrákkal szedik a Vinho Verde kincseit – gyertek velünk a zöld bor hazájába!

A portugál borvilág egyik legkülönlegesebb és legtermékenyebb vidéke az északi Minho régióban elterülő Vinho Verde borvidék.

A név szó szerinti fordításban zöld bort jelent, ám ez nem a nedű színére, hanem annak frissességére utal

– a Vinho Verde borok lényege, hogy frissen, a szüret után rövid időn belül kerüljenek fogyasztásra, megőrizve ezzel frissítő karakterüket és üde gyümölcsösségüket.

A Vinho Verde régió borkészítési hagyományai rendkívül gazdagok és korai időkre nyúlnak vissza. A római hódítók már a Krisztus előtti időkben felismerték a terület szőlőtermesztésre való kivételes alkalmasságát. A középkorban a katolikus egyház vette át a vezető szerepet a bortermelésben: számos kolostor és apátság telepedett meg a régióban, ahol a szerzetesek fejlesztették tovább és örökítették át a borkészítés tudományát.

Fotó: 123RF

A 18-19. században a portugál nemesi családok birtokain tovább finomították a helyi borokat, míg végül

1908-ban a Vinho Verde hivatalosan is elnyerte a Denominação de Origem Controlada (DOC) státuszt, ezzel Portugália legelső hivatalosan elismert borvidéke lett.

A régió történelme során mindig szorosan összefonódott a bortermeléssel – a szőlőültetvények évszázadokon át a helyi gazdaság alapját képezték, a pincészetek pedig a közösségi élet fontos színterei voltak. A Vinho Verde borok híre messze földre eljutott; a középkortól kezdve a portugál királyok asztalán ugyanúgy megtalálhatók voltak, mint az egyszerű parasztok otthonában.

Fotó: 123RF

A Vinho Verde borvidék különlegességét részben az itt termesztett őshonos szőlőfajták adják. A fehérborok készítésében kiemelkedő szerepet játszik az alvarinho, amely Portugália egyik legnemesebb fehér szőlőfajtája. Ez a fajta különösen Monção és Melgaço körzetekben érzi jól magát, ahol koncentrált, komplex borokat ad, amelyekben a gyümölcsösség mellé ásványosság és finom fűszeresség társul.

A loureiro fajta esetében a név – amely portugálul babérfát jelent – utal a borok jellegzetes aromaprofiljára: ezek a borok virágos illatukról, citrusos jegyeikről és finom, kissé fűszeres aromáikról ismertek.

A régió további fontos fehér fajtái között találjuk a trajadurát, amely teltebb, lágyabb borokat ad, valamint az avessót és az arintót, amelyek élénk savakkal gazdagítják a házasításokat.

Sitio Santo fehérbor a Vinho Verde lankáiról – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet 

A vörösborok világában a vinhão uralkodik, sötét színt és fanyar, erdei gyümölcsös jegyeket adva a boroknak. Mellette a borraçal és az espadeiro játszik fontos szerepet, ezek könnyedebb, gyümölcsösebb karaktert kölcsönöznek a vörös Vinho Verde boroknak.

A Vinho Verde borok legfőbb ismertető jegye az alacsonyabb alkoholtartalom – általában 8,5-11,5% közötti értékkel –, valamint az élénk, üdítő savak jelenléte.

Különleges tulajdonságuk az enyhe szénsavasság vagy pezsgés, ami természetes folyamat eredménye; a palackozás után a borban lévő maradék cukor minimális utóerjedésen megy keresztül, ami egy finom buborékosságot eredményez. Ez a tulajdonság, párosulva a borok frissességével, különösen kellemessé teszi őket a meleg nyári napokon.

Fotó: 123RF

A Vinho Verde régió kulturális identitásának szerves részét képezi a szőlőművelés egyedi módja.

A hagyományos enforcado vagy uveira néven ismert rendszerben a szőlőtőkéket nem hagyományos tőkeműveléssel, hanem magasra futtatva, gyakran fákra vagy pergolákra engedve nevelik.

Ez a módszer több gyakorlati előnnyel is bír: maximalizálja a napfénynek kitett levélfelületet, miközben lehetővé teszi, hogy ugyanazon a földterületen más növényeket is termesszenek, például kukoricát vagy zöldségeket.

Az enforcado technikával termő szőlő szüretelése – Fotó: Wikipedia / Feliciano Guimarães 

Ez a kevert gazdálkodási rendszer a földhiányból fakadó szükségszerűségből alakult ki, ahol a kisbirtokos parasztok minden talpalatnyi földet kihasználtak.

A szőlő magasra futtatása egyúttal védelmet nyújtott a talaj menti nedvesség és a kártevők ellen is.

Noha napjainkban már sok bortermelő áttért a modern, alacsonyabb művelésmódokra, még mindig találhatunk hagyományos, magasra futtatott szőlőültetvényeket, különösen a kisebb, családi pincészetek környékén.

Fotó: 123RF 

A Vinho Verde régió gasztronómiája tökéletes harmóniában áll boraival. Az atlanti-óceáni hatás és a termékeny vidék bőséges alapanyagokat biztosít a helyi konyhának. A tengerparti területeken a tenger gyümölcseiből készült fogások dominálnak. A frissen fogott tintahal, polip, kagylók és halak különleges elkészítési módjai regionális specialitásnak számítanak. A híres polvo à lagareiro – olívaolajjal és fokhagymával sütött polip, burgonyával körítve – vagy a sózott tőkehal, a bacalhau különböző változatai tökéletes társai a helyi fehérboroknak.

A vidék belső területein a húsételek kerülnek előtérbe. A cozido à portuguesa – egy gazdag húsos egytálétel különféle kolbászokkal, zöldségekkel – különösen kedvelt a hidegebb hónapokban. A régiót átszelő folyók bőséges édesvízi halállománya is gazdagítja az étrendet: a pisztráng és más folyami halak is a mindennapi menü részét képezik.

A levesek központi szerepet játszanak a helyi étkezési kultúrában.

A caldo verde – finomra szeletelt kelkáposztával, burgonyával és chorizo kolbásszal készített leves – talán Portugália legismertebb levese – a mi frankfurti levesünk párja –, amely a Minho régióból származik.

Szintén jellegzetes a rojões à minhota – sült sertéshús darabok krumplival – ami a helyi vörösborokkal párosítva nyújtja a legteljesebb élményt.

A desszertek világában a régió gazdag tejtermelése teremtett alapot számos édességnek. A leite creme – a crème brûlée portugál változata – vagy a toucinho do céu – mandulás-tojásos sütemény – népszerű befejezései az étkezéseknek.

Napjainkban a Vinho Verde borvidék izgalmas átalakuláson megy keresztül. Miközben a hagyományos értékek és technikák továbbra is jelen vannak, egy új generáció innovatív megközelítéssel gazdagítja a régió borászatát. A modern technológia alkalmazása lehetővé teszi, hogy a Vinho Verde borok még finomabbak, kiegyensúlyozottabbak legyenek, miközben megőrzik jellegzetes frissességüket és élénkségüket.

A borturisztika virágzása új lehetőségeket nyitott a régió számára. Számos pincészet nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, ahol a vendégek nemcsak a borokat kóstolhatják meg, hanem betekintést nyerhetnek a készítés folyamatába is. A borútlevezető túrák, borkóstolók és gasztronómiai workshopok új dimenzióval gazdagítják a térség turisztikai kínálatát.

A Vinho Verde régió páratlan természeti szépségei – az Atlanti-óceán vadregényes partvidéke, a zöldellő völgyek, a történelmi városok és falvak – együttesen teszik a vidéket tökéletes úti céllá azok számára, akik szeretnék felfedezni Portugália kevésbé ismert, de annál autentikusabb arcát. Guimarães középkori óvárosa, Braga barokk templomai vagy Viana do Castelo tengerparti szépsége mind-mind kiegészítik a borvidék nyújtotta élményeket.

Guimarães középkori vára – Fotó: Pixabay / Falco

A Vinho Verde régió, bár komoly történelmi múltra tekint vissza, napjainkban is a portugál borvilág egyik legdinamikusabban fejlődő területe, ahol a hagyomány és innováció kéz a kézben járva teremti meg Portugália egyik legjellegzetesebb és legüdítőbb borstílusát.

A Vinho Verde lankáiról érkező Sitio Santo fehérbor például világos citrusos színű bor, gyümölcsös illat trópusi gyümölcsök és citrusfélék jegyeivel, a szájban könnyű és frissítő, elegáns és ízletes utóízzel. 75%-ban loureiro és 25%-ban trajadura fehérszőlőkből készült.

Sitio Santo fehérbor a Vinho Verde lankáiról – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A loureiro egy fehérszőlő fajta, amely elsősorban Észak-Portugáliában honos, és a Minho régió fehér Vinho Verde borainak egyik fő alapanyaga. Rendkívül bőtermő, különösen jól érzi magát Vinho Verde és Galícia zöld teraszain. Szabályozás nélkül túlzottan magas terméshozamot produkálhat, ami vékony, jellegtelen borokat eredményezhet, azonban

megfelelő szőlészeti munkával rizlingre emlékeztető, csodálatos aromákat képes felmutatni.

Jellemzően narancs- és akácvirág aromákkal, élénk savakkal és alacsony alkoholtartalommal rendelkeznek. Bár a tisztán loureiro szőlőből készült borok egyre inkább keresettek, a hagyományos Vinho Verde borok gyakran tartalmazzák a trajadura és pederna fajtákat is. Ezek a könnyed, üdítő borok hajlamosak hamar oxidálódni, ezért ma már gyakran enyhe szénsavval palackozzák őket, ami nemcsak frissességüket őrzi meg, hanem kellemes gyöngyözést is biztosít.

Sitio Santo fehérbor a Vinho Verde lankáiról – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet 

A loureiro borok finom aromás, friss karaktere kiválóan harmonizál tengeri ételekkel, előételekkel és könnyedebb fogásokkal. Nagyszerű párost alkot fehérborban párolt kagylóval vagy vietnámi garnélás nyári tekercsekkel. Emellett jól működik tartalmasabb, de visszafogottan fűszerezett ételekkel is, mint például egy enyhén fűszeres curry.

A trajadura (amely treixadura és trincadeira néven is ismert) az egyik legjelentősebb szőlőfajta a portugál üde Vinho Verde borok készítésénél. Gyakran házasítják loureiróval, alvarinhóval (albariño) és arintóval, és ezekben a házasításokban a trajadura adja a test és alkohol alapját, miközben friss citrusos karaktert, valamint némi csonthéjas gyümölcsös és almás jegyeket kölcsönöz. 

Fotó: 123RF 

Az Atlanti-óceán partvidéke, különösen az Ibériai-félsziget északnyugati része komoly kihívások elé állítja a bortermelőket: a hűvös, csapadékos éghajlat általában magas savtartalmú és alacsony alkoholtartalmú fehér szőlőket eredményez.

A trajadura éppen ezért vonzó a termelők számára: viszonylag alacsony savtartalma és magasabb alkoholtartalma segít egyensúlyt teremteni a régió házasított fehérboraiban.

A trajadura erőteljes növekedésű fajta, tömör fürtökkel, amelyeket viszonylag korán kell szüretelni a finom savtartalom megőrzése érdekében. A belőle készült borok friss aromákat és jellegzetes citrom-, alma- és körte ízeket mutatnak, őszibarack és sárgabarack jegyekkel kiegészülve. Érdekesség, hogy tostado (jelentése: pirított) néven édes borokat is készítenek belőle, levegőn szárított szőlőből. Jól illik halételekhez, tenger gyümölcseihez és salátákhoz.

Sitio Santo fehérbor a Vinho Verde lankáiról – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet  

A kétféle szőlő házasításából készült Sitio Snato tehát egy aromás, ám könnyed, gyümölcsös lecsengésű fehérbor, mellyel vendégváráskor sem vallhatunk szégyent. A magyar gasztronómia jellegzetességei közül jól illik a halételekhez, a sajtos, rakott ételekhez, a szárnyasokhoz és persze a desszertekhez is. 

A cikk megjelenését a METRO támogatta.