A Pecorino Romano jellegzetes olasz sajt és az őrölt fekete bors szerencsés találkozását a tésztával az olasz pásztoroknak köszönhetjük, és nem véletlenül tartozik a cacio e pepe az olasz konyha ikonikus fogásai közé. nevének jelentése sajt és bors, vagyis éppen az étel lényegét ragadja meg elnevezése. Az eredetileg Olaszország Lazio régiójából származó fogás tonnarellivel vagy spagettivel készül, és a 18-19. századra datálják keletkezését:
a Lazio, Abruzzo, Toscana és Umbria lankáin terelő pásztorok találták ki, hiszen a cacio e pepe minden összetevője hosszú ideig eltartható, így praktikus élelem volt a vándorló életmódot folytató pásztorok számára.
Bárhol és bármikor gyorsan el tudták készíteni, és többek között ezért szeretjük ma is. A rossz nyelvek szerint a korabeli olasz vendéglősök a cacio e pepe-t szerették szárazon tálalni, így a tészta több bort kívánt, a vendég pedig többet rendelt...
Egyszerűségénél és eredeténél fogva a cacio e pepe elsősorban vidéki fogás volt, később került be a városba – először a szegények eledeleként –, majd a főváros, Róma egyik ikonikus ételévé vált. Ma már sztárséfek egész sorának étlapján szerepel és nemzetközi népszerűsége is vitathatatlan: a világ minden részén megtaláljuk a helyi olasz éttermek kínálatában.
Hozzávalók (4 személyre)
- 32 dkg spagetti
- 20 dkg pecorino sajt
- bors
- só
Elkészítés
Elsőként egy fazékban sós vizet forralunk a tésztának. Közben lereszeljük a pecorinót, és mozsárban megdolgozzuk a borsot.
Ha a víz felforrt, belerakjuk a tésztát. Addig főzzük, míg majdnem jó. Közben egy serpenyőbe szórjuk a borsot, és rövid ideig pirítjuk. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg. Ezután rámerünk két merőkanálnyi tésztafőző vizet. Belekeverjük a pecorinót, és felforraljuk. Ezután belerakjuk a majdnem kész spagettit. Elkezdjük folyamatosan átforgatni a tésztát, hogy a krémes mártás be tudjon vonni minden tésztaszálat. Ha szükséges, adunk még hozzá egy keveset a főzővízből. Ha elkészültünk, máris tálaljuk a tésztát még egy kis frissen őrölt borssal.
