Angosztura, galanga és zedoaria – elfeledett, de könnyen beszerezhető fűszerek

Angosztura

Az angosztura egy Dél-Amerikában (azon belül is inkább Brazíliában és Kolumbiában) őshonos cserje. Barnásszürke kérge adja a fűszert, aminek íze sokáig kitart, keserű, mégis különlegesen zamatos. Ezt a tulajdonságát kihasználva a likőrgyártók előszeretettel alkalmazzák, bár mostanában egyre többször helyettesítik a sárga tárnics gyökérkivonatával.

Fotó: Wikipedia / Edward Hamilton

Az Angostura gyomorkeserűt Johann Gottlieb Benjamin Siegert doktor kísérletezte ki, amikor az 1820-as években Venezuelában végzett szolgálatot. A katonák emésztését próbálta meg egyensúlyban tartani, de likőrje ezután meghódította a világot, és nemcsak gyógyitalként, hanem ételízesítőként is elterjedt.

Nevével ellentétben cseppet sem keserű: előszeretettel használják kávék, fagylaltok, húsok, saláták ízesítésére.

A történelem során egészen különleges módokon is használták a növényt: az őslakos indiánok a kérgét szárították, őrölték, majd a port vízbe szórva a halakat kábították el vele, hogy könnyebb legyen halászni. A modern gyógyszeripar is alkalmazza: emésztést elősegítő, hasmenés elleni és görcsoldó készítményeket állítanak elő belőle. Fűszerként ételekhez is adhatjuk, kiemeli azok ízét, és egészen különleges aromát kölcsönöz nekik.

Galanga

A thai konyhaművészetben terjedt el leginkább, de a malajziai férfiaknak is kedvelt csemegéje: a tőkéjét rágták, hogy az éneklés után kitisztuljon a hangjuk. Ma izgatószerként gyakran teszik likőrökbe is, de ecetekben is jellemző, akár Laosz-gyömbér néven is. Ízét tekintve leginkább a gyömbér és a bors keverékére emlékeztet.

A Távol-Keleten sok mindenre ajánlják: gyulladáscsökkentőként, serkentőszerként, rákos sejtek pusztítására és afrodiziákumként.

A helyiek szerint hasmenésre, torokfájásra, köhögésre és megfázásra is hatásos. Jáván rizses ételeket ízesítenek vele, és a „beras kentjoor” jávai ital is belőle készül. Illatanyagai miatt kedvelt púderekben, különböző illatszerekben is.

Fotó: 123RF

Zedoaria

Fehér kurkumának is nevezik. Délkelet-Ázsiában honos növény, az ausztronézek egyik ősi tápláléknövénye volt. Ehető gyökerének illata a mangóra emlékeztet, de ízében inkább gyömbéres, némi kesernyés utóízzel. Indonéziában porrá őrölve curry pastát készítenek belőle, Indiában pedig frissen használják páclevekben. A thai konyhában nyersen, vékony csíkokra vágva salátába teszik, amit egy nam phrik nevű chilis pastával ízesítenek.

Fotó: Wikipedia / Franz Eugen Köhler (Köhler's Medizinal-Pflanzen)

A zedoaria szárított gyökeréből előállított illóolajat az illatszer- és szappangyártásban használják, de keserű tonikok összetevőjeként is ismert.

A gyógyászatban gyulladás, fájdalom és különféle bőrbetegségek kezelésére alkalmazzák.

Segíthet a sebkezelésben, fekélyek gyógyításában, illetve menstruációs problémák esetén is. Curcemenolt és szeszkviterpént is tartalmaz, amelyek gyulladáscsökkentő, daganatellenes, májvédő és neuroprotektív hatással rendelkeznek. 

Fotó: Flickr / Norio Nomura

Porított gyökerét étrendkiegészítőként is megvásárolhatjuk: étvágyjavításra, emésztés támogatására, kólika enyhítésére, görcsök ellen, gyulladáscsökkentőnek, szorongásoldónak és szúnyogriasztó szernek is ajánlják. Nyugatról a kurkuma kiszorította, mint fűszert, ami nagy kár, mert gasztronómiai felhasználása igen sokrétű: virágából például salátát is készíthetünk.

Nyitókép: Galanga virága – Fotó: Wikipedia / Yercaud-elango