Maga a recept sírógörccsel, gyertyafénnyel, üvegvisszaváltással indul, és végül spárgára fűzött fánkokban teljesedik ki. Mire ide elérünk az olvasással, biztosan ellenállhatatlan vágy ébred, hogy azonnal nekilássunk megsütni a farsang utolsó, vagy első és egyetlen adag fánkját.
Bächer Iván Íz-lelő című könyve valójában nem szakácskönyv. De mégis az. Miközben olvassuk a kis szösszeneteit, szemünk előtt megelevenedik a már ködbe veszett huszadik század, szinte látjuk a régi szomszédokat, barátokat, a házmester nénit. Érezzük a körfolyosók pörkölt- és rántott hús illatát, a telekről hozott kosarak cefreszagát. Van benne valami otthonos, régi báj, megspékelve letűnt ifjúságunk íz-élményeinek karcolatával.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Bächer Íván író, újságíró, publicista és a budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium tanára volt. A kispesti Wekerle-telepen nőtt fel, ennek a környéknek a hangulatát visszatükrözik írásai. Aki nem olvasta könyveit, az is találkozhatott éveken át szenvedélyes és jóízű „etetős” írásaival a Népszabadság hétvégi mellékletében. Alig vártam ezeket a rabul ejtő olvasmányokat!
Egy időben írásaiból felolvasóesteket is tartottak, ahol ő maga kísérte zongorajátékával a hallottakat. És közben hangosan kordultak a gyomrok.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Az 1993-ban megjelent Íz-lelő című könyvecske éppen akkora, hogy belefér egy női táskába is. Lehet olvasni útközben, vagy éppen várakozás alatt. Minduntalan mosolyt fakaszt, miközben lúdbőrözik tőle a hátunk.
Fanyar humora, szellemes stílusa hűen ábrázolja azt a világot, amelyben élünk, éltünk, és amelynek bizarr jeleneteivel nem kívántunk szembesülni.
„Megadhatnánk ugyan számokat, hogy ennyi túró, meg ennyi tojás, meg ennyi cukor, meg ennyi perc, de bizony lehet, hogy a túrótorta széjjelfolyna úgy is. Sőt, szinte bizonyosan széjjelfolyna. Dafke.
Az ételnek ugyanis lelke van. Nem lehet kifogni rajta. Rögtön észreveszi például, ha először készítik őt. Elsőre az étel sohase sikerül. Mit csináljunk? Ilyen az étel. Bele kell nyugodni, és hozzá kell látni a következőhöz.
(Ravaszabbak megpróbálhatják rögtön a másodikkal kezdeni, hátha szerencséjük van, az étel elbambul, és jó lesz.)” – írja Bächer Iván a könyv fülszövegében.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Bele kell nyugodni, hogy az étel mindig pontosan tudja, milyen passzban készítjük őt éppen: ingerülten, fáradtan vagy rezignáltan lelkesen és mindig tisztában van azzal is, hogy mi őnéki éppen a szerepe: fáradtság levezetés, kötelesség teljesítése, menekülés, avagy esetleg éppen ő a fő cél.
Valljuk be, így főzünk mi is! Kötelességből, mert ott várnak az éhes szájak, akik kívánják a vasárnapi húslevest, akiknek megígértük, hogy lesz rántott csirke és mákos guba.
Máskor azért ragadunk fakanalat, mert a szomorúságunkat és a kedvetlenségünket öntjük a fazékba és sütjük meg a serpenyőben. Ha időben elpusztítjuk, akkor nem is veszi észre senki, hogy ételben több volt a bánat, mint a só. Egyébként meg a sült krumplival szöget lehet verni a falba, öt tejföllel dúsított húsos tésztánk száraz lesz, akár egy filmesztéta, és még a zsíros kenyér is szétfoszlik kezünkben, amikor persze nagyon híg a zsír. Ha pedig az adott étel a cél, és nincs mellette semmi más motiváció, akkor lesz égőpiros szaftja, épp annyi amennyi a tunkolás reményében szükséges, ropogós lesz kívül, beül pedig kellően puha, savanykás lesz és bársonyos, habos, könnyű és foszlós.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Ha ebből a könyvből szeretnénk főzni, akkor nagy odafigyeléssel kell olvasnunk, hogy az ízes történetekből kimazsolázzuk a hozzávalókat, az elkészítési módot, és az egészet megspékeljük saját tapasztalatainkkal és fantáziánkkal.
És a csusza, a lipótvárosi sztrapacska, a bécsi úti húsleves, a tárkonyos őzragu tánctanárnő módra, az európai disznópörkölt, a knédli meg a hurkás krumpli mellé odagondoljuk még azt is, amivel az író egyedivé tette.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Kaphatunk jó ötleteket a maradékok frappáns felhasználásához. Ilyen a lánckoszt, mert Bächer Iván így nevezte el a „konyhai kötöttségek nélküli ételt”: a maradékot.
A csülök vagy sonka főzőlevéből lesz: sonkalé. Persze, arra emlékeznünk kell, hogy ehhez igazi, házi füstöltésű kell, nem holmi bolti, műfüstös imitáció. A füstölt áru mellett pedig fő tojás is, sok. A sonkaléből lehet salátaleves – „fejes salátát vajon dinsztelünk, meghintjük liszttel, felöntjük sonkalével, ecettel ízesítjük, egy tejföllel elkevert tojássárgájával sűrítjük és pirított kenyérkockával tálaljuk”.
Ehhez azt is tudni illő, hogy az „egy tejföl” abban az időben egy pohár, azaz 2 dl tejfölt jelentett, ellentétben a ma kapható legkülönfélébb kiszerelésű, olykor csak tejfölnek látszó utánzatokkal.
A maradék tojásokból lesz tojáskrém, ehhez kell fehér kenyér. A maradék kenyérből prézli meg fasírt… és így tovább gördül az egész láncreakció, ahogyan az a leleményes háziasszony konyhájában napról-napra.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Van benne például nekem kedves turbolyaleves is. „Az olvasó most nyilván fölteszi a kérdést: na jó-jó, de honnan szerezzen turbolyát a turbolyaleveshez? Akárhonnan. A turbolya ott van mindenütt: kerítések tövében, árokparton, hegyen, völgyön, réteken.
A turbolyát könnyű fölismerni: éppen olyan, mint a petrezselyem, csak turbolyább…
Sajnos a turbolya könnyen összetéveszthető a vadpetrezselyemmel, más néven béreggel (bürökkel). Ha levesünket abból készítjük, akkor az pech, mert a béreg igen mérgező. A béreget az állatok sem legelik le, legokosabban tehát akkor járunk el, ha turbolyaszedéshez egy tehenet vagy kecskét is viszünk magunkkal a Moszkva térre” – okosít ki a szerző.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Kinek ajánlom ezt a könyvet jó szívvel? Annak, aki szereti az ízes olvasnivalót. Akit nem riaszt el a „retro”, az a világ, amelynek nemrégen még részesei voltunk, és ma már sokan lesajnálva idézik vissza. Azoknak, akik élénk kíváncsisággal fordulnak a szüleik, nagyszüleik konyhái felé, és szeretnének bepillantani abba, hogy is éltünk valójában a 70-es, 80-as évek vidám Magyarországán.
Mindenkinek, aki a huszadik század második felében szocializálódott, aki tudja még, hogy mennyi egy pohár tejföl, melyik hentesnél van belevaló füstölt szalonna, és hol van a Moszkva tér. „Úgysem tudhatja az ember, mi teszi igazán sűrűvé, ízessé, felejthetetlenné a hallevet, a sokféle belevaló vagy a bogrács vasfalába beleizzott ízek vagy a rottyanó lére konokul vetett komoly tekintet, a környező fák suhogása, a nap, a víz, a tűz, a parázs, azok a határozott, férfias mozdulatok, amelyekkel a bogrács meg-megrántatik, avagy a hit, remény és a lelki béke…”
Nyitókép: Halmos Monika @rozsakunyho
Ajánljuk még:
Töltött bárány
Borbás Marcsi húsvéti menüje
Torockói „Somodi” kalács
