Nagymamám mesélte, hogy a boldog békeidőkben hozzájuk minden évben kétszer ellátogatott a varrónő. Megfoltozta az abroszokat, az asztalneműt, ágyneműt, kijavította a hímzésen esett csorbát. Az ingeken kicserélte a megkopott kézelőt, a feslett gallért. Megstoppolta, ami kilyukadt, a kinőtt ruhákat megfiatalította, vagyis a szoknyákat meghosszabbította. Ilyenkor került a szoknyák aljára egy hozzáillő csík, vagy egy csíkot az aljából levágtak, és betoldottak egy 8-10 cm-es darabot. Később az én szoknyáim is így növekedtek velem, és rettenetesen nem szerettem.
A varrónőt sem, akihez olykor ellátogattunk. Irénke néni a háború előtti időkből maradt, a Józsefvárosban élt egy takaros szobakonyhában, ott fogadta a varrnivalókat, mert házhoz nem járt már. A pici szobában, a tükrös szekrény előtt kellett próbálni, ott tűzködte meg a ruhadarabot gombostűkkel. Átalakította a régi ruhákat, szabott ruhát a saját gondolatai szerint és nyugati divatlapok alapján.
A textilbe szőtt történelemről egy különös kiállítás mesél a Néprajzi Múzeumban, amely január 25.-ig még látogatható. A kiállítás arra keresi a választ, hogyan alakították a nők a ruháikat és a hogyan alakították őket a ruháik? Öltözékek mesélnek a takarékosság és a reprezentáció, a hagyomány és a vallásosság, az emlékezés és a felejtés viszonyáról, a varrással, kötéssel, horgolással, hímzéssel, a ruha tisztán tartásával járó feladatokról. Miközben végignézzük a "Súlyos anyag. Nők – viseletek- élettörténetek" című tárlatot, nem tudunk nem gondolni a saját családunkra. Majd’ mindannyiunk lelki szeme előtt megjelent egy-egy öltözék, egy ruha, aminek alapanyaga egykor valakié volt, azután pedig mi vettük magunkra. Van ebben valami sorszerű, valami szimbolikus, valami szép és súlyos gondolat.
Az iskolában később rendesen megtanultunk hímezni, gombot varrni, zoknit stoppolni, sőt, még a varrógéppel is bánni. Így amint megszületett az első gyermekem, spórolt pénzemen vettem egy kis varrógépet, és magam varrtam kis nadrágokat, ruhácskákat, nyári ruhákat. Az élvezetes munka így busásan megkereste az árát.
Később azt is fontosnak tartottam, hogy a gyerekeim megtanulják a varrás alapfogásait, ne jöjjenek zavarba, ha egy gombot kell felvarrni, apróbb hibákat kijavítani egy-egy ruhán. A világ elindult abba az irányba, hogy a szakadt ing, a lyukas pulóver máris a kukában végzi, lehet venni helyette másikat. Megvarrni, megjavítani, kinek van erre ideje, mondják sokan. A hotelszobában odakészített kis varrókészlet mibenlétét sem értik sokan, és ha leszakad a zakóról a gomb, máris pánikba esnek.
Nemrég egy gyógynövényes illatpárna készítő workshopon derült ki, hogy a párna nyílásának bevarrása a legnagyobb feladat. A tűbe fűzés sokak számára egy sosem látott akadálynak tetszett, mások a gyűszűre csodálkoztak rá.
Való igaz, hogy nem mindennap találkozunk ezekkel. De a gazdaságosság, a fenntarthatóságra való törekvés szerencsére ma már sokakat sarkall arra, hogy visszatérjen egy sereg ésszerű dolog. Mint például a ruhák rendbehozatala, vagy akár új életre keltése. Egyre népszerűbbek a varrós workshopok, azok a helyek, ahol szakavatott varrónő segítségével varrhatunk magunk is a jól felszerelt varróműhelyben.
Az új életre keltés pedig számos új tevékenységet hívott életre. A kézimunkázás különösen télen kellemes foglalatosság, hiszen egyszerű eszközökkel alkothatunk maradandót. A foltvarrás néhány éve robbant be a köztudatba, és sokan vannak, akik művészi szintre emelték ezt a technikát. Ha nem is műveli valaki olyan magas szinten a patchwork-öt, mint a foltvarró mesterek, egy-egy kisebb tárgy elkészítése, vagy ha egy ruhadarabot foltvarrással teszünk egyedivé, saját mesterremekünk lehet.
A hímzés is újra divatba jött, a kalocsai és matyó minták ma igazán trendi ruhadarabokon köszönnek ránk. A kézi hímzés nem olcsó, de kevés gyakorlattal bárki elkészítheti ezeket maga is! Régebben a kisiskolásoknak egész terítőket kellett kihímezniük, hogy a lehető legtöbb öltésfajtát elsajátítsák. Akinek kedve szottyan, elég egy pár öltést megtanulni, és egy hétvége alatt új ruhadarabbal bővülhet a gardrób.
A japánból eredő sashiko, a speciális öltéstechnika akár egy meditációs tréning, ami lecsendesíti a gondolatokat, miközben a kezünk alatt megszépül a gyerekkabát, megerősödik a farmer, elkészül egy új táska.
A horgolás jó ideje reneszánszát éli, a legújabb technikákat videókból is elleshetjük. Nekem a horgolótű nem volt soha jó barátom, épp ezért nézem ámulva, hogyan alakul a színes fonalakból amigurumi állatka, élethű sütemény, álomszép mellény vagy egy tüneményes alkalmi ruha.
A régi ruha, a second hand nem ciki, sőt, egyre többen vallják magukénak a fenntartható, újragondolt öltözetet. Nem is gondolnánk, hogy apró dolgokkal mennyit tehetünk a bolygónkért, mert egy megvarrt ruha, amely helyett nem veszünk másikat, egy felvarrt gomb, egy kicserélt cipzár, egy újragondolt blúz, ami nem a kukában végzi, mind egy-egy kis lépés a zöldebb jövő felé, még ha nem is ezért tesszük, hanem csak józan megfontolásból.
Ha szeretsz saját készítésű dolgokkal bíbelődni, nézd meg ezeket a cikkeket is!
A fenntartható ruhakészítés innovációja a somogyvámosi Krisna-völgyben
„A recefonatot, amit díszítésre használunk, el is neveztem csárdásnak” – Mimi néninél, a Szalmakalap Múzeumban
35 éve gondoskodnak a hagyományos mesterségek továbbadásáról – a Kaptár Egyesület inspiráló története
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
