Sokan keresik ma azt a dolgot, ami kiszakítja őket a hétköznapokból – valamit, amiben feltöltődhetnek, amiből erőt meríthetnek. Van, akinek ez a sport, van, akinek a természet. És vannak olyanok is, akiknek mindkettő.
A Mátraházán született Buda Dominik az utóbbiak közé tartozik. A 29 éves, gyöngyösi – egri fiatal nem rekordokról beszél, nem hangzatos célokat tűz ki – egyszerűen csak megy. Évről évre egyre többet és messzebbre – több száz, több ezer kilométer és szintúgy több ezer szintkülönbség, tucatnyi tájegység, régió, város és falu az országban - mely távokkal, számokkal és helyszínekkel nem csak önmagának bizonyít, de példája inspiráló hatású sok fiatal és idősebb sporttárs számára egyaránt. Teljesítménye sokak számára erőt ad, nem csak a sportban, de a mindennapokban is. Felemelő látni, hogy egy hétköznapi fiatalember képes ilyen szintre eljutni, és közben végig megmarad annak, aki: csendes, kitartó, határozott és következetes.
Szenvedélye egykor egy 20 kilométeres, nehézkes túrával kezdődött, mára pedig 100 kilométeres teljesítménytúrákig jutott. Több ezer kilométer gyalogosan évente, esőben, szélben, hóban, 40 fokban kimerülten, próbatételekkel, de mégis mindig felejthetetlen, megerősítő és tanító élményekkel – legyen bármi, újra és újra elindul. Átizzadt ruhadarabok, sajgó lábak, bizonytalan döntések, fejben megvívott harcok. És sokszor tényleg csak egy kérdés marad: mész tovább, vagy feladod?
Honnan indult a túrázás iránti szenvedélyed? Mi motivál ma is?
"Az elején nekem ez tényleg csak kikapcsolódás volt. Egy mód arra, hogy kiszakadjak a hétköznapokból, egy kicsit csendben lenni, gondolkodni, vagy épp nem gondolni semmire. Aztán pár évvel ezelőtt elkezdtem versenyszerűen túrázni (mert a túrázásnak van egy ilyen ágazata is), és ott jött hozzá egy másik érzés is: a sikerélmény. Amikor végig mész egy nehéz útvonalon, kapsz valamilyen díjazást, vagy csak ott van benned, hogy „ezt is megcsináltam” – az egy nagyon erős visszajelzés. Ez az, ami most már hajt. Hogy fejlődjek, hogy egyre többre legyek képes. 2017-ben például még egy 20 kilométeres túra is problémás volt, sokszor meg kellett állnom, nem volt meg az állóképességem, egy hegycsúcs vagy egy erősebb ereszkedő gyakran kifogott rajtam. 2023-ban pedig már az első 100 kilométeres túrámat is sikeresen teljesítettem, amit nem minden mai fiatal mondhat el magáról. Ez jól mutatja, hogy mennyit lehet fejlődni, ha az ember kitartó, ezt a folyamatot pedig a hétköznapi életbe, munkába, családi, baráti, párkapcsolati életbe, egyéb célok kitűzésébe is át lehet ültetni, jó erről beszélni, mesélni másoknak."
Ennyi kilométer után biztosan rengeteg élmény gyűlt össze. Mik voltak a legnehezebb és a legszebb pillanatok?
"A nehézségek közül elsősorban az időjárást emelném ki. Amikor rossz körülmények vannak – eső, hideg, szél, hó vagy jeges talaj –, az nem csak fizikailag, hanem fejben is nagyon meg tud viselni. Ilyenkor jönnek a mélypontok, amikor elkezdesz gondolkodni, hogy van-e értelme továbbmenni. Persze mindig van. És ezekben a helyzetekben sokszor nem is a lábad dönt, hanem a fejed. Ha ott nem vagy rendben, akkor könnyű kiszállni. És utána az a legrosszabb, amikor rájössz, hogy igazából képes lettél volna rá, csak fejben nem voltál elég erős."
"A szervezésnél is volt már negatív tapasztalatom. Például amikor nem volt megfelelő térkép vagy itiner, és emiatt bizonytalan volt az útvonal, vagy amikor az ellátás nem volt arányban a nevezési díjjal. Ezek sokat tudnak rontani az összképen, és akármennyire nem látszik, bizony nagyon is hatással van az egyéni teljesítményre. De szerencsére a pozitív élmények vannak többségben. A mátrai Kiss Péter 57 kilométeres emléktúra például nagyon meghatározó volt számomra. Az volt az első igazán komoly kihívás, ami után éreztem, hogy képes vagyok többre is. Amolyan sorssfordító, vízválasztó. Az „Iszinik 100” pedig egy teljesen más szint. Ott már tényleg minden számít: a felkészülés, a tempó, a mentális állapot. Amikor beértem a célba, és gratuláltak, egy olyan boldogságot éreztem a fáradtság ellenére, amit nagyon ritkán él át az ember. Az egy hosszú folyamat lezárása volt, és ezeknek a folyamatoknak a végén elég csak egyetlen pozitív szó is."
„Az utolsó kilométerek fájnak – de ott erősödsz meg igazán”
A teljesítménytúrázás nem látványos sport. Nincs taps, nincs reflektorfény. Csak az út van – és az ember saját határai. Dominik számára a fejlődés nem egyik napról a másikra történik. Ez egy hosszú folyamat, ahol minden egyes túra hozzátesz valamit – akár fizikailag, akár mentálisan, és a legfontosabb, legmeghatározóbb része nem az elején van, hanem ott, amikor már nehéz. Dominik szerint, amikor az ember már eljut erre a szintre, hosszú évek, kilométerek és felkészüléssel töltött órák után éri el azt a határt, amikor elmondható, hogy ez már nem egyszerű hobbi vagy „szerelem”, hanem életmódváltás - nagyon is tudatos szinten.
Mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdenének el komolyabban túrázni?
"A fokozatosság nagyon fontos. Ha fejlődni szeretnél, akkor egy kicsit mindig menj a komfortzónád fölé. Nem kell rögtön nagy távokban gondolkodni, de érdemes mindig egy picit többet vállalni, mint ami még kényelmes. Az utolsó néhány kilométer ilyenkor általában már nem esik jól, ott jön a fáradtság, fájdalom, de pont ezek azok a részek, amik a legjobban és legerősebben építenek. Viszont nem szabad átesni a ló túloldalára sem. A túlhajszolás könnyen sérüléshez vezethet. Ha az ember nem figyel oda, akkor egy túlterhelt térd vagy boka akár hosszabb időre is kiesést okozhat, rosszabb esetben tartós ízületi károsodáshoz is vezethet. Szóval fejlődni kell, de közben figyelni a test jelzéseire is – itt is nagyon jól találkozik a fizikai és tudati szint harmóniájának fontossága."
Hogyan készülsz fel egy-egy nagyobb túrára? És ma milyen szerepet tölt be az életedben a túrázás?
"Régebben elég volt az, hogy hétvégén kimentem túrázni a munka mellett. Akkor még inkább csak a mozgás és a természet számított. Ahogy jöttek a hosszabb távok, ez már kevésnek bizonyult. Elkezdtem tudatosabban készülni. Hétközben is edzettem, például futópadon, hogy az állóképességemet fejlesszem, és hozzászokjam a folyamatos terheléshez. Sokan nem is hiszik, de az is rengeteget számít, ha autó vagy tömegközlekedés helyett az ember gyalog megy valahova – boltba, munkába, moziba… bárhová. A leghosszabb túrám előtt már külön figyeltem a regenerációra is. Vitaminokat szedtem kúraszerűen, illetve kollagént is, főleg az ízületek miatt, hogy bírják a terhelést. Emellett próbáltam jobban odafigyelni a pihenésre és a folyadékbevitelre is, mert ezek sokat számítanak hosszú távon. Az elmúlt évben kicsit visszavettem a tempóból, de nem szeretném abbahagyni. Inkább arra törekszem, hogy egyensúlyt találjak a túrázás, a munka és a magánélet között. Szerintem így lehet ezt hosszú távon fenntartani, hogy megmaradjon az életmódváltás lényege, de ne legyen belőle fanatizmus."
Vannak kedvenc helyeid, ahová mindig szívesen visszatérsz?
"A Mátra környékén a gyöngyöstarjáni Világos-hegy az egyik kedvencem. Egyrészt a panoráma miatt, másrészt edzésnek is nagyon jó terep. Elég változatos, és mindig ad valami pluszt. Tavasszal és nyáron különösen szép, amikor tele van vadvirágokkal, és a sziklateraszok miatt van egy külön hangulata az egész helynek. Na és persze egy naplemente látványa sem utolsó innen. A másik nem egy konkrét hely, hanem egy teljes útvonal a Börzsönyben, a Diósjenő és Csóványos közötti zöld sáv. Az egy klasszikus túraútvonal, sok teljesítménytúra is megy arra. Sajnos ritkábban jutok el oda, mint szeretnék, de amikor igen, az mindig egy külön élmény. Mióta Egerbe költöztem, sokkal több időm van felfedezni a bükki régiót, ezt is nagyon megszerettem. Klassz terep, csodás természeti és történelmi értékekkel."
Mi a különbség a gyalogtúra és a teljesítménytúra között?
"Ez egy nagyon fontos kérdés, amit sokan nem mérnek fel, nincsenek tisztában a két ágazat közötti jelentős különbséggel, emiatt sokan el is véreznek egy-egy „versenyen”. A sima túránál a saját tempódban haladsz, nincs időkorlát, és az útvonalat is te választod meg. Inkább a kikapcsolódásról szól, arról, hogy jól érezd magad közben. A teljesítménytúrán viszont adott az útvonal, és időre kell beérni. Ez már nagyobb tempót, jobb állóképességet és több koncentrációt igényel. Ezért inkább egy kihívás, egyfajta szintfelmérő, ahol nemcsak fizikailag, hanem fejben is próbára teszed magad. És amikor a végén beérsz, az tényleg más érzés. Nem csak arról szól, hogy teljesítettél egy távot, hanem arról is, hogy végig csináltad akkor is, amikor már nehéz volt. Ez az élmény adja azt az erőt, ami miatt újra és újra elindulsz. Mert rájössz, hogy sokkal többre vagy képes, mint amit elsőre gondolnál. És ez nem csak a túrázásban számít. A hétköznapokban is előjön: hogy ha ott nem adtad fel, akkor itt sem fogod. Emiatt lesz ez több egyszerű sportnál – egy olyan tapasztalat, amit az ember magával visz az élet más területeire is."
Az évek során szép gyűjteményed alakult ki kupákból, jelvényekből oklevelekből és trófeákból.
"Az embert egy ilyen eseményen természetesen az is motiválja, hogy ha szintidőn belül teljesít egy túrát, akkor oklevéllel, kitűzővel jutalmazzák. Van, aki bélyeget gyűjt, porcelánt vagy régiségeket, én a kilométereket és az ehhez tartozó kis emlékeket gyűjtöm. Jó felidézni az adott túra emlékét, ha ránézek egy-egy ilyen tárgyra. A magyar természetjárásban azonban vannak különböző rendszerek, minősítések mind egyénileg, mind szervezett körülmények között induló sporttársak számára, illetve létezik sok jelvényszerző túramozgalom – többek között ilyen a híres Országos Kéktúra is vagy például a Várak a Mátrában nevet viselő mozgalom. Az egyik esetben a kilométereket, a másik esetben a történelmi jelentőségű helyszíneket gyűjti az ember. Az utóbbi években ezek közül is jónéhányra beneveztem, sok esetben dobogós helyezéseket elérve, ami mindamellett, hogy a megszerzett élmény birtokosa vagyok, büszkeséggel is tölt el, hiszen ez a szenvedélyem és a sportteljesítményem egyfajta elismerése, rangos visszaigazolása."
Mit ad neked ez az egész, és mit gondolsz, mások mit vihetnek magukkal ebből?
"Nekem ez leginkább egyfajta belső rendet ad. Amikor kint vagyok, sok minden letisztul. Nincs annyi zavaró tényező, jobban tudok figyelni magamra, a gondolataimra. Közben meg folyamatosan tanulok is magamról. Hogy hol vannak a határaim, mennyit bírok, mikor kell még egy kicsit kitartani, és mikor kell visszavenni. Ez nem csak fizikailag, hanem fejben is nagyon sokat ad. Szerintem ebben a sportban benne van az, amivel a hétköznapokban is találkozunk. Vannak nehéz szakaszok, amikor úgy érzed, hogy elég volt, mégis menni kell tovább. És amikor ezt itt megtapasztalod, utána máshogy állsz a mindennapi problémákhoz is. Könnyebb lesz kezelni a helyzeteket, mert már voltál hasonló helyzetben – csak ott egy hegyen, esőben vagy fáradtan. De a szituáció valamilyen formában visszaköszön. Azt gondolom, hogy aki ebbe belekóstol, az nem csak egy sportot talál benne, hanem egy olyan dolgot, ami segít jobban megismerni saját magát. És ha ez megvan, akkor sok minden más is könnyebbé válik az életben."
Fotók: Demecs Norbert
Böjti szelek
Tavaszi szél vizet áraszt
