Érdekességek hagymás virágainkról
Olvasási idő: 3 perc

Érdekességek hagymás virágainkról

Készüljünk már most a tavaszra!
A hagymás virágokat ma már csak díszítő értékükért tartjuk, azonban ha kicsit mélyebbre ásunk a történelemben, ez nem volt mindig így. Nézzük, mire is használták elődeink hagymás dísznövényeink őseit?

A tulipán nem volt ismeretlen már az ókorban sem, és bár már akkoriban is becsülték szépségét, az igazán nagy hasznot ehető hagymájában látták. Egyesek szerint azonban nyersen történő fogyasztása hányást okozhat, így csak megfőzve élvezhető veszély nélkül, de ha azt hinnénk, hogy fogyasztása a történelmi múltban ragadt, akkor tévedünk, hiszen még manapság is elő-előkerül, mint például a szirmai által diétás ropogtatni való különlegesség.

Pink beautiful tulips for pattern
Fotó:123rf

A tulipán európai térhódításakor a fókusz hamar a pompára, az esztétikumra és a kivételességre helyeződött: a nemesi családok és uralkodók szimbólumává vált. Jól mutatja ezt egy régi történet is, mely így szól: „Egy kereskedő egy tulipánhagymát vett 500 forinton. Nemsokára egy hajóslegény árukat hozott a kereskedő számára, ki amazt megvendéglendő heringet és sört tetetett eléje. A hajós megpillantja az asztalon fekvő 500 forintos tulipánhagymát, s azon hiedelemben, hogy az csak közönséges vöröshagyma, kapja magát, fölaprítja, s megeszi a hering mellé. Egyszerű uzsonnája többe került a kereskedőnek, mintha a ... herceget vendégelte volna meg.”

Beautiful Lily flower on green leaves background. Lilium longifl
Fotó:123rf

A liliom és a jácint is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, főleg akkor, amikor az illatszerek piaca is kezdett felkapaszkodni. Mindkét növény kiváló alapanyag volt a parfümök gyártásához- ráadásul a liliom olaját már az ókorban is ismerték. A tisztaság szimbóluma volt, emellett az ókori római parasztkertek és a középkori kolostorkertek jellemző gyógynövénye is. A népi gyógyászatban összetört hagymáját gyulladáscsökkentőként használták, és virágszirma sem ment veszendőbe: alkoholos kivonatukat rovarcsípések és sebek gyógyításánál alkalmazták. Külön érdekesség, hogy Japánban még ma is fogyasztják több liliomfaj hagymáját: az aranycsíkos liliom (Lilium auratum), a bambuszliliom (Lilium japonicumi) és a tigrisliliom (Lilium lancifolium) is kedvelt étel, de csak alaposan megfőzve.

Fotó:123rf

A nárcisz neve az ókori narkap (megmerevedek) szóból származik, ami valószínűleg a virág erős narkotizáló hatására utal. Ekkoriban sebkezelésre vagy hánytatásra használták, és használatával idegrendszeri betegségek gyógyításában is kísérleteztek, de mérgező tulajdonságai miatt szép lassan kikopott a népgyógyászatból is. Fontos kiemelnünk, hogy hagymája alkalmatlan étkezési célokra: lenyelése súlyos mérgezést, szívritmuszavart és remegést is okozhat.

Fotó:123rf

A krókusz felhasználása szintén az ókorig vezethető vissza: ünnepi alkalommal díszítőelemként, a hétköznapokon pedig orvosságként, táplálékként és festékalapanyagként is használták. A leírások szerint szirmait a nászágyra szórták az esküvő után, a tömény krókuszkivonatot pedig illatosításra használták. Legismertebb felhasználása az ősszel virító krókusz kitépkedett porzóihoz köthető, amit ételek ízesítésére alkalmaztak. Az Atlasz-hegységben élő berber törzsek állítólag még ma is sáfránnyal, indigóval és bíborral festik meg különleges gyapjúszőnyegeiket, amelyek a beszámolók szerint olyan sűrűn csomózottak, hogy még a tűz sem fog rajtuk.

Fotó:123rf

Barta István gyűjtése szerint nagyszüleink is előszeretettel használták a krókuszt süteményekhez, mártásokhoz, tésztaételekhez, húslevesekhez és rizottókhoz is. A benne található krocinra már Plinius is felfigyelt: nagyobb mennyiségben fogyasztva ugyanis sárgasághoz hasonló tüneteket vált ki. Van azonban még egy érdekessége: előzetesen fogyasztva az etanol ellenmérge - erre vezethető vissza az a szokás is, hogy svéd karácsonykor a hagyományos étrend része a sáfrányos kalács, amely éppen azért terjedt el, mert jótékonyan semlegesíti az ünnep alkalmával nagy mennyiségben fogyasztott alkoholos glögg kellemetlen mellékhatásait.

A garden bed full of purple and white hyacinths with a white pic
Fotó:123rf

Kedvenc hagymás növényeinket tehát számtalan más formában is felhasználhatjuk, de gyűjtésünknek egy nagy tanulsága is van: minden esetben legyünk körültekintőek. Nem biztos, hogy rögtön a gasztronómiai ismerkedéssel kell kezdeni: kipróbálhatjuk az illatuk vagy a színük adta lehetőségeket, és csak kellő ismeretek és gyakorlat birtokában evezhetünk komolyabb vizekre.

Kapcsolódó tartalom
Ragyogó tökföldek zöld aranya
Halmos Monika | 2025. október 05

Ragyogó tökföldek zöld aranya

Pisztácia helyett is kiváló!