Az őszi gyümölcsök egészen másként kínálják magukat nyáron érő társaiknál: míg utóbbiak harsányan, kirobbanó ízekkel és illatokkal ünneplik a meleget, az őszi termések íze mintha összeszedettebb, megfontoltabb volna, valahogy talán igazibb. A későn érő gyümölcsök sok esetben a tárolást is jobban bírják, így a kamrapolcon vagy a pincében további ízekkel, aromákkal gazdagodhatnak. Gyümölcsökért ilyenkor az erdőszélekre is érdemes kilátogatni, ahol terméstől roskadó bokrokkal találkozhatunk.
Az őszi erdő egyik legismertebb gyümölcse a közismert versben is megénekelt galagonya, melynek egy- vagy kétbibés fajtáját egyaránt érdemes gyűjteni! A rózsafélék családjába tartozó cserjét az ősidőktől kezdve különös tisztelet övezte, egyes legendák szerint Krisztus töviskoronáját is ennek a szúrós bokornak vesszőiből fonták. A gyógyászati célból jellemzően inkább a tavasszal gyűjthető, fehér virágokkal pompázó hajtásvégeit használják, azonban a szeptember végén, októberben érő tűzpiros terméséből is érdemes hazavinni! Az elsősorban a szív- és érrendszer problémáinak, vérnyomás-ingadozások megelőzésére és gyógyítására javasolt gyógynövény évezredek óta szerepel a népigyógyászat receptúráiban, de a modern orvoslás is örömmel használja, mivel szelíd hatású, tehát hosszabb kúrákban is alkalmazható.
A galagonya virágzó hajtásvégének felhasználásáról többször is írtunk már (például itt: fenyő, orgona, galagonya – Az első gyűjteni- és befőznivalókról), de figyeljünk most kicsit az ilyenkor gyűjthető termésre! A gyűjtéssel mindenképpen várjuk meg, amíg a kicsi alma-áltermések – szabatosan fogalmazva a növénytanban így nevezzük a „bogyót” – teljesen érettek nem lesznek! Ilyenkor színük még ragyogóan piros, esetleg mélyvörös, a héj és a rendkívül kemény, úgynevezett „kőmag” közti vékony gyümölcshús azonban már megpuhult, két ujjal is könnyen megnyomható.
Galagonya termésének felhasználása
Az összegyűjtött galagonyatermést sokféle módon feldolgozhatjuk. Legegyszerűbb talán, ha azon nyomban nyersen elrágcsáljuk, esetleg forrázatot (értsd: „teát”) készítünk belőle, ugyanis a gyümölcsből éppúgy készíthetünk jóféle italt, mint a tavaszi virágzó hajtásvégekből.
A gyümölcsöt tartósíthatjuk is, aminek legegyszerűbb formája, ha szárítókeretre terítve megszárítjuk.
Jó tudni, hogy a magra száradt gyümölcshúst és héjat később ebben a formában nagyon nehéz leválasztani, ha tehát kifejezetten csak ezeket szeretnénk később használni, érdemes még szárítás előtt a magot leválasztani! A szárított galagonyát később teaként ugyanúgy használhatjuk, mint a friss gyümölcsöt.
A tartósítás egy másik módja, ha a termésből tinktúrát, azaz alkoholos kivonatot készítünk, amihez a régi receptúrák leginkább jóféle vörösbort, illetve erős pálinkát javasolnak alapanyagként. Ha valaki jobban szereti az édesebb ízeket, használhat édes bort, a végső aromákat azonban méz hozzáadásával is kedvünk szerint igazíthatjuk. A pálinkák közül ez esetben is az ízsemleges almapálinkát, esetleg erősebbre főzött, szintén semlegesebb ízű borpárlatot használjunk.
A galagonya terméseket érdemes először kicsit megroppantani, összenyomni, hogy könnyebben ki tudjanak ázni belőlük a hatóanyagok, majd úgy ahogy van, tegyük bele egy szélesebb nyakú üvegbe. Mi idehaza az Ürmös Portán nem szoktuk sajnálni magunktól a jót,
az üvegeket feléig, kétharmadáig teletesszük gyümölccsel, ezt követően öntjük az üvegbe a bort vagy a pálinkát,
majd lezárjuk, és az másfél-két hónapig sötét helyen tartva időnként jól összerázva áztatjuk.
Az így készült szíverősítőt megelőzés vagy gyógyítás céljából cseppenként, de akár kupicával vagy óvatosan napi egy-egy pohárral is fogyaszthatjuk!
Ajánljuk még:
Áprilisban gyűjthető és feldolgozható gyógynövényeink
Több fűszer, hosszabb élet: összegyűjtöttük a szívbarát étrend alapszabályait
Gyűjtögetett varázslat: az ünnep legszebb díszeit nem a boltokban kell keresni
