Amikor még szerencsének számított elkapni a tehénhimlőt
Már a korai megfigyelések alapján sejtették, hogy az emberi szervezet kis dózisú fertőző anyaggal találkozva alakítja ki védekezési mechanizmusait, majd 1796-ban ezen logika szerint jött rá Edward Jenner angol sebészorvos, hogy a tehénhimlővel fertőzött fejőnők immunisakká válnak az emberek körében terjedő fekete himlőre. Így az egyik fejőnő sebváladékából vett kenetet egy nyolcéves egészséges kisfiú karján ejtett sebbe dörzsölte, aki miután átesett a tehénhimlőn, immunisnak mutatkozott a fekete himlővel szemben. Nyilván a kísérletet többször is megismételte és dokumentálta: ezt tekintjük az első nyilvános oltási eredménynek. Innen a vakcina kifejezés: vacca = tehén.
Amerikában, Massachussets államban tették először kötelezővé a védőoltást, 1855-ben, miután azt tapasztalták, hogy a tehénhimlőből kifejlesztett szer megfelezte a járvány által megkövetelt halálos áldozatok számát.
A védőoltások „karrierje” azonban csak a 20. században indult be igazán: ekkor kezdődött el a kanyaró, a diftéria, a mumpsz, a rubeola és más fertőző betegségek elleni anyagok tudományos kifejlesztése.
Fotó. Unsplash.com
Miért éppen a himlővel kezdődik az oltások története?
A himlő volt az egyik legkitartóbb járványos betegség az emberiség történetében: akit nem ölt meg, azon gyógyultként maradandó nyomokat hagyott – ezek közül nem a himlőhelyes bőr volt a legfájdalmasabb „örökség”. A 18-19. században a vakok majd’ egyharmada a himlő miatt veszítette el látását, többek között Kölcsey Ferenc is így vesztette el a látását fél szemére.
A betegség olyan régi, hogy az egyiptológusok már azt is kiderítették, hogy V. Ramszesz fáraó is a himlő áldozata lett, és ma már azt is sejtik a történészek, hogy az időnként pestisként nevezett járványok is himlőjárványok voltak. Az aztékok is spanyol hódítóktól kaphatták el a fertőzést, aminek hatására milliószámban pusztult a birodalom lakossága, de ugyanígy tizedelte meg a himlő a préri-indiánokat is a 19. század elején.
A legtöbb védőoltást a 20. században fejlesztették ki
A 19. század végén, 1885-ben Louis Pasteur francia vegyész fejlesztette ki a veszettség elleni védőoltás alapját, majd 1890-ben jelent meg a tetanusz oltószere, ami komoly lépés volt a fertőző betegségek megfékezésében. A tuberkulózis elleni védőoltás 1921-ben, a torokgyík elleni vakcina 1923-ban, a szamárköhögés ellenszere pedig 1925-ben vált elérhetővé.
Maurice Hillermann amerikai mikrobiológust, virológust tartják a védőoltások valódi atyjának, a történelem legsikeresebb vakcinológusának, hiszen ő maga egyedül több mint 40 vakcinát fejlesztett ki és több életet mentett meg, mint bármely más kutatóorvos a 20. század kezdete óta. A ma is ajánlott védőoltások közül nyolcat is neki köszönhetünk: a kanyaró, a mumpsz, a hepatitisz A és B, a bárányhimlő, az agyhártyagyulladás, a tüdőgyulladás és a Haemophilus influenzae baktériumok elleni vakcinákat. A rubeola elleni védőoltást 1969-ben rendszeresítették, de az igencsak alattomos járványos gyermekbénulás ellenszerét is sokáig kutatták: Magyarországon 1959-ben vezették be a Sabin-cseppeket, miután az 1950-es években tömeges fertőzéshullám söpört végig az országon.
Járványos gyermekbénulás következtében légzésbénulást szenvedett beteg gyermek, vastüdőben (1961) – Fotó: Fortepan / Gábor Viktor
Magyarországon 1890-ben jött létre a budapesti Pasteur Intézet, Dr. Hőgyes Endre vezetésével: itt kezelték először a lakosságot veszettség elleni oltással és itt állították elő az első veszettség elleni szérumokat is. A 19-20. század fordulóján a magas arányú gyermekhalandósági ráta és a háborúk jelentős terheket róttak mind a preventív mind a gyógyító orvostudományra. Többek között ennek az eredménye az a komplex népegészségügyi program, mely a kötelező oltási rend mellett a védőnői rendszert és a bábaképzést is magába foglalta.
1953-tól minden magyar gyermek csecsemőkorától kezdve védőoltások sorát kapja, és mára Magyarország egyedülállóan magas védőoltási teljesítményét nemzetközileg is elismerik. A mai oltási rendszer Európában az egyik legszélesebb skálát lefedő program, ehhez hasonlót Csehországban találunk még.
A hazai oltási rendszerben, amely közel nyolcvan év alatt épült, az alábbi fertőző kórokozókkal szembeni védőoltás térítésmentes és kötelező:
- torokgyík (diphtheria) – 1938 óta,
- merevgörcs (tetanus) – 1942 óta,
- torokgyík, szamárköhögés (pertussis), merevgörcs (tetanus): Di-Per-Te – 1954 óta,
- gümőkór (tuberculosis, BCG/TBC) – 1958 óta,
- gyermekbénulás (poliomyelitis) – 1960 óta,
- kanyaró (morbilli) – 1969 óta,
- rózsahimlő (rubeola) – 1989 óta,
- mumpsz (parotitis epidemica), kanyaró (morbilli), rózsahimlő (rubeola): MMR – 1991 óta,
- b típusú Haemophilus influenzae (Hib) –1999 óta,
- hepatitis B – 1999 óta,
- Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) – 2014 óta,
- bárányhimlő (varicella) – 2019 óta,
Az ajánlott védőoltások sora is egyre bővül:
- C típusú meningococcus elleni védőoltás (a gennyes agyhártyagyulladás okozója): 2017 óta a szülők a 2 éven aluli gyermekeik számára 100 százalékos TB-támogatással kérhetik,
- humán papillomavírus (HPV) ̶ önkéntesen igényelhető a HPV elleni védőoltás 7. osztályos lányok és fiúk számára is,
- a rotavírus-fertőzés elleni védőoltás szájon át beadandó vakcina, amely a 3-36 hónapos korban védi a gyermekeket a kórokozó veszélyeitől,
- kullancsencephalitisz elleni védőoltás,
- influenza elleni vakcina,
- COVID-19 elleni vakcina.
Élethosszig tartó immunizációs programra van szükség
A gyermekkorban ajánlott védőoltások azonban nem elegendőek az élethosszig tartó immunizációhoz. Az európai lakosság – köztük a magyar népesség is – elöregedő társadalom. Az átlagéletkor növekedésével egyre fontosabbá válik a megelőző gondoskodás, vagyis a preventív medicina szerepe: ide tartoznak az elérhető védőoltások is.
A felnőtt lakosság tartós immunizációjának lényege, hogy a gyermekkorban kapott oltások hatását kiterjessze, megerősítse és felkészítsen az újonnan megjelenő fertőzések, kórokozók elleni védekezésre. A védőoltás valójában minden szempontból a leggazdaságosabb védekezési eszköz, hiszen mind az életkori, mind a környezeti és életmódbeli rizikófaktorokat képes mérsékelni. Ezen túlmenően pedig a megbetegedési kockázat csökkentése nem egyszerűen egészségügyi kérdés, hanem komplex életminőségi mutató is egyben.
A védőoltás összes személyes előnyét közösségi értéke nyomatékosítja: nem csak magunkat védjük az immunizációval, hanem környezetünket is. A fertőző betegség nem egyszerűen magánügy, hiszen vírushordozóként, fertőző betegként családtagjaink körében és tágabb szociális hálónkban is továbbadjuk a betegséget. Saját felelősségünk ez esetben nem pusztán egyéni célokat szolgál, hanem a közösség jóllétéért és fennmaradásáért is felelünk. A vakcinák sikerét pedig a már megfékezett világjárványok igazolják és ahogy a gyógyszerészet és az orvostudomány fejlődik, egyre megbízhatóbb készítményekkel vehetjük fel a harcot a kórokozók ellen. Minél többen élünk a védőoltások adta lehetőséggel, annál gyorsabban alakul ki az adott kórokozóval szembeni nyájimmunitás és annál könnyebben győzzük le közösen a láthatatlan ellenséget. Ez egyéni felelősség kérdése – érdemes hát okosan dönteni.
