Ott akadályozni a dolgok haladását, ahol csak lehet – ez a Pénelopé-szindróma

Pénelopé alakjáról általános- és középiskolában mindenki tanult: a trójai mondakörben szereplő asszony Odüsszeusz, ithakai király felesége volt. Hűségesen várta haza urát, annak ellenére is, hogy az tíz év után sem ért haza a háborúból. Pénelopé a mondák szerint egész nappal halotti leplet varrt, majd éjjel lebontotta azt, így 108 kérője – akiknek házasságot ígért, amint a vászonnal elkészül – mindennap hoppon maradt. 

Az orvostudomány Pénelopé alakjával egy kisgyermekkori, epilepsziás betegséget jelöl, amelynek során a rohamok következtében számos emlék kitörlődik – talán éppen a lepel készítése adja a párhuzam alapját. A pszichológiában, az időstudományban és a szociológiában azonban Pénelopé-szindróma mást jelent, s ez legalább annyira izgalmas, mint az orvosi definíció.

Pénelopé-szindróma a társadalomtudományokban

Odüsszeusz felesége tudatosan verte át a kérőket, mert nem szeretett volna olyan emberhez feleségül menni, akit nem szeretett, ráadásul reménykedett férje hazatérésében is. Ehhez a képhez nyúlik vissza a társadalomtudomány, amikor a Pénelopé-szindrómáról szól, amelynek létezik tudatos és öntudatlan formája is. Pénelopé-szindrómaként definiálják azt az állapotot, amikor valaki mániákusan nem akar valamit megvalósítani, de ezt nem közli környezetével, hanem csak lassítja, bonyolítja, esetleg ellehetetleníti a megvalósítási folyamatokat.

Amikor az illető tisztában van vele, mit csinál, tudatosnak nevezzük a zavart, amikor nem, öntudatlan Pénelopé-szindrómáról beszélünk. Előbbi esetén jó megoldás lehet, ha nevén nevezzük a problémát és magunk között megpróbáljuk felgöngyölíteni, minek tudhatjuk be jelenlétét. Viszont ha az illető öntudatlanul rombolja le, amit korábban ő vagy saját közössége felépített, a helyzet még bonyolultabb. Ebben az esetben már nagyon fontos lehet a szakember bevonása, hiszen egy pszichológus vagy egy pszichiáter fel tudja tárni az öntudatlan motivációkat, az esetleges félelmeket vagy gátlásokat.

Pénelopé-szindróma idősebb korban

A szindróma olyankor jelentkezik időskorban, amikor az idősebb ember tudatosan vagy öntudatlanul „ellenáll”, nem teszi meg, vagy lassabban teszi meg az egyébként világos, jogos és értelmes kéréseket. Ilyen lehet mondjuk az az eset, amikor a szakorvos az idős ember, családtagunk vagy gondozottunk számára új gyógyszert ír fel, amelynek az íze vagy a lenyelése gondot okoz. Ilyenkor a Pénelopé-szindrómás nem vesz be semennyit sem az előírt adagból, ellenben úgy csinál, mintha bevette volna. Előfordulhat, hogy elrejti a gyógyszert, vagy megkéri a környezetét, ne avatkozzon a gyógyszerszedésébe, az hadd maradjon az ő privát ügye – vagyis lehetőséget teremt maga számára, hogyan ne szedje a kapszulát.

Ezekben a helyzetekben nagyon fontos a hatékony és pontos kommunikáció, illetve annak megértetése, hogy az események az idős ember érdekében történnek. Létszükséglet, hogy ő is megértse a helyzetet, és aktív partner legyen ezután a probléma megoldásában – jelen példában tehát az a fontos, hogy az idős ember elfogadja, a gyógyszerezés az ő érdekében változott, s a tablettákra szüksége van. Amennyiben egészséges, racionálisan gondolkodó rokonról, ismerősről beszélünk, számíthatunk belátására. 

A Pénelopé-szindrómának komolyabb szintje az, amikor az idős ember egy tevékenységet – legyen az kerti munka vagy otthoni takarítás – mintegy „nem akar abbahagyni”, húzza-halasztja, lassítja a dolgok haladását, esetleg tudatosan el-elront egy-egy munkarészt, hogy újra kelljen rajta dolgoznia. Ilyet látva végig kell beszélni, hogy mi húzódik a háttérben. Lehetséges, hogy az illető úgy érzi, ha a feladattal végzett, már semmi értelmes dolog nem vár rá, nem fog vele történni semmi, s elképzelhető, hogy egyszerűen fél az „ürességtől”.

Akármelyik változatában is találkozunk a Pénelopé-szindrómával – különösen akkor, ha a dolgok vagy a helyzetek tudatos elrontása, tönkretétele is megtörténik –, ismerjük fel, és kezeljük komoly dologként. Ugyanis a zavar árt annak, aki benne van és árthat a környezetének is. Mivel jelenléte a mindennapi életben sok feszültség forrása lehet, figyelmet kell rá fordítanunk. Szélsőséges esetben pedig ne habozzunk, kérjük gerontológus, pszichiáter szakemberek segítségét!